A kurszán kende lovastanya
A soproni régió egyetlen honfoglaláskori lovasíjász hagyományőrző csoportjának bemutatója

Időpont: szeptember 22., péntek, 15.00 óra
Helyszín: Sopron, GYIK parkoló

Az autóban ülőket valami mély borzongás futja át, s szinte megáll az idő, amikor hét, díszes ruhába öltözött lovas egyszerre kanyarodik ki a soproni kis utcából, s röpke várakozásra intve a sofőröket tör utat magának a XXI. század modern forgalmi kereszteződésében, hogy a szemközti zöld parkot elérje. Nem, nem a hont foglalják újra, csupán a soproni régió egyetlen, nemrég alakult honfoglaláskori lovasíjász hagyományőrzői készülnek legújabb, izgalmas bemutatójukra. Szálláshelyükről, a harkai Kurszán kende Lovastanyáról jó egy órás lovaglás után érkeznek meg, s fognak hozzá a bemutató előkészületeihez. Lovaik addig két fa között, sorban kikötve szemlélik a kíváncsi járókelőket.

Körülbelül így zajlik majd szeptember 22-én a honfoglaláskori hagyományőrzők érkezése Sopronban a GYIK parkjába, ahol a Hunyadi János és a nándorfehérvári diadal tiszteletére tartott Emléknap keretén belül szerepelnek, délután 15 órától. A lovastanya megalkotója, a hagyományőrzők vezetője Czanik Csaba Árpád, akit a régi olvasók már jól ismerhetnek hegymászói, írói és rendezői teljesítményeiről (t.k. kétszer vezetett magyar expedíciót a Kilimandzsáróra, számos filmet készített, és hét könyve jelent meg). Az elmúlt időszakban ideje nagy részét a szálláshely alakításával, és a lovasíjászok képzésével és folyamatos gyakorlással tölti.

A mostani bemutatón öt fiatalember és két hölgy vesz részt. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett a régi, honfoglaló magyaroknak lóról íjászkodni: a vágtázó lovon nyeregben kellett maradni úgy, hogy közben nem volt lehetőség kapaszkodásra, hiszen mindkét kéz az íj betöltésével és a nyílvessző kilövésével volt elfoglalva. S ha már valaki töltött be nyílvesszőt az íjba, az tudja, hogy vágtázó ló hátán nem is olyan egyszerű beilleszteni a vessző végét az íj húrjába.

Mindenesetre őseink tehetségesek voltak ebben, s mi, leszármazottak ma is könnyen előhívhatjuk ezt az örökséget, kellő mennyiségű gyakorlással. A gyakorlatok bemutatása viszont nemcsak a lovasokon múlik, hanem a lovak együttműködésen is. Hiszen minden ló külön személyiség, s minden lovasnak meg kell tanulnia "együttgondolkodni" hátasával.

Hogy mi mindent tudhattak még őseink, hogyan gyakorolhattak a magyarok ezer évvel ezelőtt, abból mindenki ízelítőt kaphat a majd két órás bemutató során. Végül de nem utolsó sorban érdemes szót ejteni a díszesebbnél díszesebb kosztümökről is, amelyek motívumai, fazonjai az ezer évvel ezelőtti hagyományból táplálkoznak, s méltón hirdetik ma is őseink élő tradícióját.

A bemutató fénypontja, a három lóval történő tűzugrás, ami a harci szellemnek, és annak a szellemnek a csúcsa, amelyet a ló és a lovas képvisel. Ha az idő engedi, a lovasok vezetésével egy sétakörre bárki felülhet a ló hátára, és átérezhetik, milyen egy harci paripa hátán ülni, akik olykor, rakoncátlanok de annál inkább szilajak... mint őseink régi nomád lovai, akik mindent megtesznek a harcosnak.

Sz. K.