KÖZÉRDEKŰ
FELHÍVÁS
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 1999. december 16-ai ülésén
elfogadta
az építményadó rendeletet, melynek hatálya kiterjed mind a
lakás,
mind a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre.
Felhívjuk a Lakosság figyelmét,
hogy a bevallás benyújtásának határideje 2000. január 15.
napján
lejárt.
Aki 2000. január 1-jén 100 m2-t meghaladó lakás,
üdülő,
vállalkozás céljára szolgáló építmény, valamint 10 m2-t meghaladó
bármilyen
építmény (üzlet, műhely, garázs stb.)
tulajdonosa
adóbevallási kötelezettsége keletkezik.
A rendelet szerint a lakások esetében ebben az évben adót nem
kell
fizetni, csak bevallást kell tenni. Az üzletek illetve egyéb
építmények
esetében az adófizetés már az idei évre is vonatkozik.
A bevalláshoz szükséges nyomtatvány a Polgármesteri Hivatal
Adóhivatalában szerezhető be.
Az építményadóról szóló rendelet
teljes
szövege a Városháza hirdetőtábláján megtekinthető, az Adóhivatal
munkatársai
az 515-148-as telefonszámon készséggel adnak további
felvilágosítást.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a bevallás
elmulasztása a hatályos törvényi előírások szerint mulasztási bírságot
von maga után, ezért kérjük, hogy aki az adóbevallási
kötelezettségének
még nem tett eleget, szíveskedjen felkeresni az Adóhivatalt.
Akik legkésőbb június 30.
napjáig
bevallási kötelezettségüket pótolják, a bírság megfizetése alól
mentesülnek.
Munkatársaink a hét minden napján készséggel állnak ügyfeleink
rendelkezésére.
Sopron Megyei Jogú Város Adóhivatala
|