Mk 9,38-43.45.47-48 Ekkor János azt mondta neki: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki.'' Jézus azt felelte: ,,Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. Hiszen aki nincs ellenetek, veletek van. Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehenna olthatatlan tüzére vetnek. Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik [Iz 66,24].

Nem kevés azoknak a száma - hányszor is beszéltünk már róluk! - akik a "Krisztus igen, az Egyház nem" szellemében nyilatkoznak, amikor szükségesnek tartják, hogy magatartásukról valljanak.
Ha ők figyelmesen olvassák a mai evangélium-részletet, nem lenne meglepő, ha így fogalmaznának: az egyház ezzel a részlettel "öngólt" lőtt. Az tagadhatatlan ugyanis, hogy bizonyos helyzetekben jobban vallja a közösséget a szervezettségbe nem vágyó hittestvérekkel, míg máskor kevésbé.
A közösség (mesterséges?) megosztottsága mindig is létezett, először talán a zsidó és nem zsidó származású keresztények között. A probléma azóta sem szűnt meg, és a körülményektől vezérelten hol hátrébb szorult, hol jobban az előtérbe került Jézus közösségteremtő szeretete és ezzel nem ellentétben, csak bennünk kontradicaltan, radikalizmusa.
Más társadalmi formációk is gyakran idézik - jogosan vagy jogtalanul -, de mindenképpen a közösség befogadókészségének hangsúlyozása céljából a jézusi szentenciát.
Vajon nem a céhmesterség szintjére esett vissza az a közösség, mely a Jézus nevében cselekvőre féltékeny? Még ez sem biztos. Hogy nem olyan egyszerű a dolog, csak gondoljunk a ma Istenhez, Jézushoz és a szentekhez fohászkodók hitelességére!
Mindezen gondolatokkal csupán úgy szeretném elérni a látszólag távol levők közeledését, hogy megismertetem velük a létező problémákat. Azokat a helyzeteket, amikor nem szívesen, de dönteni kell, mégpedig felelősséggel a jövőre nézve. Minden konfliktusok alapjához értünk, annak a szemléletéhez, hogyan tudunk közeledni a másik ember felé. Alkalmasak vagyunk-e bennsőnkben arra, hogy a cselekedeteinek valós értékén át formáljunk róla véleményt (nem ítéletet!)?
Talán itt és most a legjobb, ha hangsúlyozzuk, hogy a logionok, a jézusi mondások, és talán az egész evangélium szó szerinti ismerete nem teheti szükségtelenné a jézusi magatartás ismeretét, a jézusi tanítás szintézisét. Amikor mások erre hivatkoznak, akkor sokan úgy képzelik, hogy holmi gnoszticizmusról, rejtett, titkos tanításról beszél a másik, pedig létezik a krisztusi mondások magatartásbeli szintézise, mégpedig tökéletesen magában Krisztusban, töredékesen pedig mindenkiben, akit - éppen az evangélium szerint - egy pohár víz erejéig megindít a másik ember. Ezért a kereszténység a sok-sok egy pohárnyi vízből áll össze, s a benne keletkező "lyukakat" a bűnbocsánat teszi ismét folyamatossá. Növekedni pedig elsősorban a jézusi radikalizmus szelíd végeredményeivel növekszik.
- DI -