Mk 10,17-30 Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: ,,Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!'' [Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20] Az illető azt felelte neki: ,,Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.'' Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: ,,Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!'' Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: ,,Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!'' A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: ,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.'' Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?'' Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: ,,Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges'' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter: ,,Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!'' Jézus azt felelte: ,,Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

A Márk evangélium mai részletét csak "A gazdag ifjú" címen idézik az evangéliumolvasó emberek. A legtöbben az elejét értik, a végét érteni vélik, a közepénél azonban megállnak.
Az ugyanis mindenki számára nyílvánvaló, hogy a tízparancsolatot meg kell tartani. Közülük az elsőt ugyan vitatják, a másodikat nem szeretik, a többit pedig hamisítják, de - ahogyan manapság mondani szokás - "egy konszenzus alapját képezheti". Élt ugyan nemrég egy ember, aki azt egy egész földrész alapjául kívánta volna megtenni, de őt is "kitriblizték" halála után.
Mondom, az első részét érti mindenki. Ha valaki ember akar lenni (és éppen erről a tíz parancsről írta egy református prédikátor a "Tíz segítség az emberré váláshoz" című könyvét) normákban, mégpedig jól választott normákban, törvényekben kell gondolkodnia és annak szellemében cselekednie.

Jogos az ifjú gondolata, hogy a zsidó rabbihoz, sőt Mesterhez - Jézushoz - nyilván úgy lehet közel kerülni, ha a zsidó vallás, Mózes által kihirdetett parancsait, azok értelmezéseit is betartja. A visszaigazolás szintjén is igaza volt, hiszen Jézus éppen csak rátekintett és máris megkedvelte. Egy fiatal ember, akiben van akarat, van elhatározás, van szándék, hogy a tökéletest megközelítse! Akiben talán éppen a mai ifjúság mindent jobban tenni akaró lelkesedése lobog!

Hiába is tagadnánk, Jézus a mai pszichológusoknál megbukna. Nem a gyerek fejével gondolkodik, vagy ha igen, akkor egészen másképp. Nem is dicsér kifejezetten és nem is a gyerek fejével akar jót. Mondhatni, egyszerűen testileg-lelkileg "túlterheli". El akarja venni tőle a kedvenc játékát. Hiába, hogy a kornak nem volt TV-je, nem volt olyan aranyos reklámja és reklámgyereke, aki - mondjuk - körte formájú homokozóformáját tőzsdei megfontolás alapján nem adja oda - nem, nem az aranyos kslánynak, hanem Istennek.

Pedig Jézus mégcsak nem is parancsol. Jézus tanácsol, mégpedig evangéliumi tanáccsal, melyet - nézzünk végig a történelmen - a valóságban hányan fogadtak meg, hányan tartottak meg valóban?! Ha az ifjú igennel válaszol, ma eggyel több Szent Ferencünk, Teréz anyánk van, és nem úgy emlékeznének rá, mint aki a kereszténységgel valamilyen módon kudarcot vallott. Azt azonban gyorsan hozzá kell tennem, hogy akkor mindenki másra és magamra is gondolnom kell, akik nem efelé az igennel megerősített hírnév felé tendálunk. Másban, nagyon másban látjuk az ideiglenes megmaradásunknak is a zálogát, és saját életünk az az egy eset, amikor igazán - talán akaratunkon kívül is, talán "túlságosan is" Isten kegyelmére bízzuk magunkat, amikor teljes létünkkel, annak minden mozzanatával azt "bizonyítjuk", annak ellenére csak abban reménykedhetünk, hogy "Istennek minden lehetséges".
- DI -