Lk 3,10-18 Ekkor megkérdezte őt a tömeg: ,,Mit cselekedjünk tehát?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen.'' Odajöttek a vámosok is, hogy megkeresztelkedjenek, és megkérdezték tőle: ,,Mester! Mit cselekedjünk?'' Ő ezt válaszolta nekik: ,,Semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek.'' Megkérdezték őt a katonák is: ,,Hát mi mit cselekedjünk?'' Azt mondta nekik: ,,Senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.'' A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: ,,Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van, és megtisztítja szérűjét. A búzát összegyűjti a magtárjába, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.'' Még sok egyébre is intette, tanította a népet.

Mert kérdezni mindenki tud.
A kérdések alig befejezhetők, egyik kérdés szüli a másikat, míg a cselekedetek az Igétől, a cselekvőtől származnak, elsősorban elfogadás, késztetés, imitáció révén - valljuk. Tudja ezt az ember is, aki - kevés provokatív elemtől eltekintve - nem rendeli büntetni a kérdezőt, mert pozitív és negatív lényegéhez egyaránt hozzátartozóan kérdező lény.
Nem nehéz lefordítani 2006 adventjének harmadik vasárnapjára a kétezer éves mondatokat. "Könnyít" az aktualizáló lehetőségén az a rettenetes káosz, ami világunkban, és sokszor ennek tükörképeként, a bensőnkben van. Korábban csendes kisvárosok világvárosokat majmoló fényözönt és rohanó autó- és emberáradatot érnek meg. A sötétség okozta depresszió ellen védekező magányos villák előre és tartósan fényfűzérek magányába burkolóznak. Amit a külső valójában takar, igazi értékeiket nem ismerő és fel-, el- nem ismerők vállalnak extrém, ordító külsőt, hamis image-ot, hogy legalább a tükör és a rajtuk felejtett tekintet táplálja nárcisztikus vágyaikat.
Vegyük észre a sápadt éjszakai fényekkel kísértő környezetünkben az űr felé kicsit céltalanul most is szálló kérdéseket:"Mit cselekedjünk?"! A közösséghez történő szerves csatlakozás feltételeként kimondott belső közösséget vajon akkor, Krisztus idejében hányan valósították meg? Erről nem szól az evangélium, csupán arról, hogy a ember ismét kérdést gyárt magának, természetesen a másikról. Nem az érdekli, ki ő valójában, hanem az, ki a másik? A hanyatló figyelem csak az elmondottak tört részét akceptálja, a többi az ismeretlenség határmezsgyéjére vagy az ismétlést igénylő homályos emlékek gyűjtőhelyére kerül.
Kérdezni - természetesen - szabad. Nincs azonban bántóbb, mint egy valódi érdeklődés híján zajkitöltő szereppel feltett kérdés. Nincs lehangolóbb, mint az az ember, aki elnémul, ha feleletet kell adnia. Hányszor megértük ezt kicsiben a tanulás igazi grádicsainak számító vizsgákon, s hányszor tapasztaljuk, az ünnepek feleletadásra kötelezett pillanataiban. Mintha az elsumákolt évek felelet nélküli kérdései egyre csak gyűlnének, s elborítanának az szabadulás reménye nélkül. Mintha minden más alapunk legalább elméletben megvolna, s éppen az állatvilágtól megkülönböztető szellemi bázisunk sokszor hiányozna. Ez foglalkoztat egy héttel karácsony előtt, miközben az ünnep igazi felfedezőjével, az istenkereső emberrel való találkozást remélem a forgatag zajai közepette.
- DI -