Jn 2,1-12 Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: ,,Nincs boruk!'' Jézus azt felelte neki: ,,Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!'' Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: ,,Tegyétek meg, amit mond!'' A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős. Jézus azt mondta nekik: ,,Töltsétek meg az edényeket vízzel!'' Színig töltötték őket. Ekkor így szólt hozzájuk: ,,Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!'' Azok vittek neki. Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való -- de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták --, odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki: ,,Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!'' Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Azután lement Kafarnaumba, ő és anyja, a testvérei és tanítványai, és ott maradtak néhány napig.

Jézus működése során "kinyilatkoztatott" dicsősége nem mindig azonnal és nem mindenki számára nyilvánvaló módon mutatkozott meg. Nem lehet, persze, eltéveszteni egy színeváltozást, még a látottak szintjén sem lehet félreérteni egy beteg meggyógyítását, egy halott feltámasztását. S talán ennek az első csodának is van egy nem félreérthető üzenete mindenki számára: Jézus segít, mégpedig szuverén, a kívüláálló számára sokszor "önfejű" módon.
Az újszövetségi kinyilatkoztatásnak is, már kezdetek óta, a szent hagyományban is, voltak hozzáfűzött magyarázatai, melyek, részben, belekerültek az evangéliumokba is, mintegy számítva arra, hogy az egyszerű polgár hátha sérvet kap, amíg magától megfejti.
Az egyházatyák közül is többen újrakeresték, prédikációikban hirdették ezeket a "mandínerről" értelmezhető, de semmiképp el nem vethető lehetőségeket.
A kánai menyegző leírásából is kiolvashatunk ilyent, bízva abban, hogy ez megfelel Jézus végtelenségre szánt, eredeti mondandójának.
Az egyik ilyen kétségtelenül a várakozás megszentelő lehetősége. A helyzet emberre vonatkoztatott, legmegfelelőbb alakítása. Az idő biztosítása ahhoz, hogy Isten beavatkozása termékeny, várakozó talajra találjon. Ez az apró megerősítés lehet a magyarázat a János evangéliumban sok 'modern' kérdésünkre, az egyházi év szent időszakainak felosztására csakúgy, mint egyéni türelmetlenségünkre, amikor a víz borrá változtatását várjuk.
A második talán arra vonatkozik, hogy Jézus nem akarta eltitkolni munkásságát. Kezdettől kinyilvánította a szándékát, hogy ismerjék meg őt, rajta keresztül pedig Isten szeretetét az emberek.
A közvetlen harmadik üzenet - Jézus jó bort ad az embereknek - hátterében talán nem tűnik erőltetettnek az a gondolat, hogy "Jézus borának íze" sokszor akkor válik értékelhetővé csak igazán, amikor "rossz borok" után kapjuk, Isten megengedi, hogy sokszor - a Szent Mónikák ezzel egybehangzó könyörgésére vagy másra való tekintettel a hosszú-rövid "lakodalom" végén mégiscsak az asztalunkra kerüljön az az ital, mely a legnagyobb hatással bír egész életünkre. S ennek megjelenése többszörösen is szándékoltan nem válik el orrbaverő módon a környezettől. Érzékeléséhez, értelmezéséhez idő kell, melyet elégségesen mérve, belső meggyőződésünk és reményünk szerint, meg is kapunk.
Nem utolsó az értelmezések sorában, ha arra gondolunk, hogy Jézus mindjárt az első csodájával vidám embereket szeretett volna maga mellett látni, az átváltoztatással ezt az érzést szolgálta. Nem tehetünk tehát másképpen mi sem, akik a menyegző várományosai és egyben résztvevői is vagyunk. S itt végképp nem az anglomán fényképfelvételek "csííz" mosolyára gondolok.
- DI -