Lk 4,21-30 Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.'' Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: ,,Nem József fia ez?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: ,,Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.'''' Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz [1 Kir 17,8-16]. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán'' [2 Kir 5,1-27]. Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.

A keresztény ember Isten jelenlétében él. Ez az egység sokféleképpen szimbolizálható, de ha Isten nem az volna, Aki, akkor a kapcsolatot emberi hasonlattal leginkább egy odatapadt élősdivel lehetne jellemezni. Amennyire a mi szemünkben bonyolult tud lenni egy ember-ember kapcsolat, úgy kivédhetetlen elemzési ingerünk ezt a misztikus kapcsolatot is szeretné analizálni, részekre bontani, talán szétszedni, újból összerakni...
Szerencsére ebbe a próbálkozásba a legtöbbször beletörik a bicskánk, vagy előbb jön meg józan ítélőképességünk, semhogy ebbe a lehetetlenségbe belekezdenénk (emberi megfogalmazásban az 'eset' antropomorf változatát József Attila írta le :
"Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.")
Isten ugyanis más, követhetetlen és nem megfejthető. Annak a számára botrányosan következetlen, aki a keresztrejtvények kikövetkeztethető, fekete-fehér kockás lapjához szokott. Annak a számára nem követhető, aki az egyszeregy stílusában képzeli el az isteni beavatkozás sorrendjét, aki, ha másképpen nem, szuperszámítógépekkel, matematikailag elemezné az összes ismeretében a nyilvánvalóvá váló jelenlét időrendi topográfiáját.
Jézus erről a be nem látható megnyilvánulás-sorozatról beszél számomra a mai evangéliumrészletben, egy pillanatig sem tagadva, hogy mennyivel többen vannak a rászorulók, mint a megsegítettek.
Használjuk ki ezt a megváltói beismerést és extrapoláljuk a jézusi mondatokat azokra a kérdésekre, amit annyiszor megkérdeztek már tőlünk: hol volt ekkor és ekkor Isten?! És hallva a megkerülhetetlen kérdést lehetséges a szellemes, frappáns válasz és adódik az elgondolkodó, a megkísértett elme pillanatnyi megtorpanása: "Nem József fia ez?"
Próbálom megérteni: Jézus az egyik pillanatban, a történeti lét egy adott helyzetében közösséget teremt Isten és az ember ideje, az üdvtörténet és a történelem között, a másik pillanatban pedig megtagadja azt, távol tart a tévedésemben. Azt mondja: ne érints, nem olyan a mi közösségünk, mint amilyennek te képzeled.
Akkor elgondolkodom, hogy mit tegyek az újra és újra feltoluló kísértéssel, hogy a drusza-haverság helyett milyen kapcsolati formát tapintsak ki abban a rettenetesen bonyolult együttélésben, amire Ő maga adott nekem alkalmat?
- DI -