Az esti Bécs, - másként

Kovács Péter fotókiállítása elé

Le Corbusier a XX. század legnagyobb építésze mondta egyszer: „ az építészet a fényben összegyűjtött tömegek mesteri, korrekt és fenséges játéka”
A fotográfia a tárgyak képének érzékeny felületen (lemez, film, papír, vagy elektronikus adathordozó) fény hatása alatti rögzítése.

1838 ban Daguerre feltalálta a Dagerro-típiát. Azóta talán máshoz alig hasonlítható fejlődés következett a fotográfia területén. A kezdetben hosszú órákat kitevő expozíció volt szükséges a kép fémlemezen való rögzítéséhez. Az üveglemezre felhordott fotoemulzió, a celluloid film gyorsan kezelhetővé tette ugyan a nyersanyagot, de szembetűnő ára volt a film érzékenység növelésének. Kevésbé váltak láthatóvá az apró részletek, túl nagy lett a különbség a fény és az árnyék között.

A színesfilm megjelenésével ez a probléma tovább fokozódott, és tetőzött a digitális technika megjelenésével. Egy homogénen megvilágított felületnél ez a probléma uralható, de ha esti fénynél szeretnénk egy épületet lefotografálni, áthidalhatatlanná válik a probléma. Átlagos expozíciónál a megvilágított felületek túlexponálódnak, a sötétebb részek elvesznek a feketében, és az automata fénymérés sem képes csodákra. Rakhatjuk a fényképezőgépünket állványra, variálhatjuk a megvilágítási időt, a blendét, olykor vakuval is deríthetünk, de az eredmény az esetek legnagyobb részében csapnivaló lesz.

Ha itt körülnézünk, látunk azonban valamit, amit a hétköznapi szemlélő így soha nem láthat meg. Az esti kivilágított Bécsi középületek mellett -ha magunk ott sétálunk- autók, fiákerek, villamosok, emberek látszanak, na és az ő hulladékaik, az eldobott cigarettás- dobozok, üres üdítősflakonok, és a reklámszatyrok színes kavalkádja.

Itt azonban egy varázslatnak vagyunk tanúi. Az elmúlt századok építészeti alkotásait látjuk ismét Le Corbusier-hez visszakanyarodva tanúi vagyunk a „ fényben összegyűjtött tömegek mesteri, korrekt és fenséges játékának” -aranymetszésben.

Persze ez már nem Le Corbusier, ez Kovács Péter Csapodról- Sopronból- vagy talán inkább Bécsből. Aki miután szűkebb régiónkban teleszívta magát a művészetek szeretetével, mérnökhallgatóként rácsodál- kozott a bécsi középületek mérnöki tökéletességgel megvalósított emberléptékű arányokkal kivitelezett, nem kis büszkeséggel mondva fertőrákosí vagy margitbányai kőből épített csodákra.

Levetkőztette, lemeztelenítette, szürreális világként mutatja meg nekünk azt, amit ha bárhogy szeretnénk magunk meglátni, nem tehetjük meg, mert ehhez szükséges Kovács Péter világa, a maga által megteremtett kikristályosított világ.

De hát mindezt hogyan? A digitális adathordozók nem képesek erre- önmaguktól!
Emlékszünk még? Daguerre- Dagerrotípia- órákig tartó expozízió.

Kovács Peti a bécsi Műszaki egyetem hallgatója kitalálta. Ez a technika létezik ugyan, de eddíg talán másra használták. Péter állványra rakja fényképezőgépét. Hosszúakat exponál. Perceket is akár. Sorozatfelvételeket készít. Egyet a csúcsfényekre- a kép többi része fekete lesz. Egyet a jól megvilágított részekre, újabbat a sötét felületekre, ja és az égboltot sem hagyja ki. A hosszú expozíciók miatt a mozgó tárgyak, emberek eltűnnek a képekről. A fotókat otthon a számítógépre tölti, és hosszú órák, átvirrasztott éjszakák után egy képpé olvassza össze a sorozatokat, aprólékos munkával, hihetetlen türelemmel.

És íme az eredmény! De hát mi is ez tulajdonképpen? Ismerve az aprólékos, de magasztos, magas, művészi ihletettséggel végzett folyamat hátterét , a digitális hímzés, vagy kézimunka, -de talán leginkább illik rá- a digitális festészet jutott eszembe, melynek eredményét, ezeket a magas esztétikai értéket képviselő fotográfiákat itt láthatjuk a falakon.

Kovács Peti nagyra nőtt!

Így is- úgy is!
Még sokat fogunk hallani róla.
Megtiszteltetésnek veszem, hogy első fotokiállítását én nyithattam meg!

(Dr. S. Kárpáti György kiállítás-megnyitó beszéde elhangzott 2007. február 10-én, a soproni Mediterrano étterem Toscana kiállítótermében)

***

(cyberpress.hu-fotocommunity.de)