Tisztelt ünneplő közönség, kedves soproni polgárok!

Ismét március idusát ünnepli az egész ország, a Kárpát medence és a világ magyarsága! 159 évvel ezelőtt, egy maroknyi fiatal és lelkes ifjú új utat mutatott a magyar nemzetnek. Vér nélkül született meg a szabadság, a polgári nemzetállam itt, a Duna medencében.

Csak behunyjuk a szemünket, és elvonul előttünk annak a napnak minden történése. Háromszínű kokárdákat, lobogó zászlókat, a lelkesedéstől mámoros ifjúságot és a pesti népet látjuk. A 12 pont és a Nemzeti dal cenzúra nélküli kinyomtatását és az örömujjongásban kitörő Pestet és Budát.

A fiatalság adta ezt az ünnepet a magyarságnak. Petőfi, Jókai, Vasvári egeket vívó, poklokon is átgázoló, diadalmas ifjúsága. Március tizenötödike az élő bizonyság arra, hogy vannak pillanatai a történelemnek, amelyekben az ifjú áll az élre, s tüze, ereje, lelkesedése, nagyobbat tud lendíteni a világ kerekén, mint az öregek minden higgadt bölcsessége. A tavasz a fiatalság ünnepe volt, s a tavaszt az ifjúság mindig a maga legbensőbb tulajdonának érezte.

Mit lát március 15-én a mai ifjúság? Ez a mi utánunk felnövekvő ifjúság. Ez az 1989 után született nemzedék. Ha nem mondjuk el nekik, soha sem tudhatják, hogy voltak időszakok, amikor idegeneket kiszolgáló szolgahad igyekezett a sárba tiporni a magyarság nemzeti ünnepét. Igyekeztek kiölni mindenki szívéből fenyegetéssel, tiltással, oszlatással március szent emlékét. Megpróbálták visszaszorítani, üvegvitrinekbe zárni március örökségét. Forradalmi ifjúsági napok fedőnév alatt egyszerre kellet ünnepelni országrontó kommunista ideológiát, szovjet megszállást, a mi szent nemzeti ünnepünkkel.

Tisztelt ünneplő soproniak! Városunk polgárai!

Öregek és fiatalok! Március 15-e minden magyar ünnepe. De legfőképpen az ifjúságé. Ezért most hozzájuk szólok! Magyar fiatalok! Ez az ünnep a Ti ünnepetek. Az életkezdés, az első győzelem, az ifjúság felmagasztaltatásának ünnepe! Nincs népe a világnak, melynek fiatalsága nagyobb szellemi kincset örökölt volna, mint Ti. Emlékezzetek szüleitekre, apáitokra, anyáitokra, akik kézen fogva vezettek el egy-egy március megünneplésére. De emlékezzünk azokra a bátrakra is, akik csak titokban ünnepelhettek! Emlékezzünk azokra, akik a 70-es évek elején huszonévesen néztek szembe rendőrattakkal, vesztették el állásukat, rúgták ki őket a kollégiumokból, mert el merték szavalni a Nemzeti dalt, vagy nyilvánosan felolvasták a 12 pontot. Azt se felejtsük el, hogy mindezt szovjet szuronyok és őket kiszolgáló hazai pribékek között tették.

Március 15-én nézzünk szemébe fiataljainknak. Ezeknek a fiúknak és leányoknak a szemébe. Mert óriási hányaduk olyan idegenként él itt közöttünk! Akik otthonosabban érzik magukat a számítógépek és az internet világában, mint mi közöttünk. De miért? Mert a gép még sohasem intette le őket, a gép engedi, hogy megnézzék, mi van a belsejében. Holott mi talán sohasem engedtük, hogy a szívünkbe nézzenek. Nézzünk hát a szemükbe most az egyszer őszintén, idegesség és türelmetlenség nélkül, nézzünk a szemükbe ember módra.

Az mondják, hogy ez az ifjúság, vagy legalábbis egy része, fásult mosollyal, idegenül, nézi március tizenötödikét. De ezért ne bennük keressük a hibát! Ne ostorozzuk őket érte! Keressük meg lelkükhöz a kulcsot! Szeretettel, türelemmel tanítsuk, okítsuk őket. Hogy míg világ lesz és benne magyarság, addig ünnepelnünk kell szívvel és lélekkel. Szeressék ezt a népet Jókai szeretetével, aki egy életen át dolgozott nemzete dicsőségéért, szeressék a hazát Petőfi és Vasvári hűségével, akik meghaltak érte.

Hívni kell ifjainkat, a legöregebbek nevében is!
És azt kell mondanunk nekik: Nézzetek a szemünkbe: a ti szemetek az, nézzetek a szívünkbe: a ti véretek lüktet benne. Meg kell velük értetnünk, hogy a mi könnyeink, bajaink, küzdelmeink és elborulásaink őértük vannak. Meg kell érteniük, hogy a mi sorsunk minden magyar ember sorsa, hogy a magyarság összetartozik mindhalálig. Hogy a mi fájdalmaink és hevüléseink nem elöregedett üres szólamok. Amikor azt mondjuk, hogy Magyarország vagy magyarság és könnybe lábad a szemünk, ez nem az öregesség, vagy holmi hóbortjele. Meg kell érteni fiataljainkkal, hogy a mi március 15-énk, amelyre egyesek oly hűvösen, fásultan vagy okosan néznek, mint valami múzeumi tárgyra: az nem hideg tárgy, hanem élő forrás, örökké buzgó erő!

Mindnyájan vegyük hát ebből az ünnepből azt, ami halhatatlan benne: a lelket. A küzdeni tudó, bátor, vihartálló, minden csapást kibíró lelket.

Tisztelt ünneplő közönség, kedves soproni polgárok!

Az a régi ifjúság, mely ott viharzott a belvárosi nyomdánál, meg a Múzeum kertben és Táncsics börtönénél, úgy érezte, hogy a szabadság annyi, mint az emberséges magyar élet. El sem tudta képzelni, hogy jöhetnek idők, amikor ennek a szabadság-fogalomnak egészen más értelmet ad a gyarló, irigy és igazságtipró emberi önzés.

1919-ben azt harsogták szabadság ! - és majdnem belepusztult a nemzet.
1945-ben is azt harsogták szabadság ! S ennek a szabadságnak láncait 11 évig tűrte a nemzet.
1956-ban felkelt a nemzet a szabadságért, de a szabadság lánctalpakon érkezett hozzánk...
1956 és l988 között a legvidámabb barak szabadságát éltük. Oly nemzeti értékek rombolásával, amit épp ésszel felfogni sem lehet.

És mit lát a 21. század magyar ifjúsága? Hogy a gazdasági élet szabadsága nevében, az erősebb fojtogatja a gyengébbet, az egész világon a tőke profitja fontosabb az emberi életeknél! Szabadság az, hogy néhányan milliárdokon ülnek, másnak meg évszámra nem jut munkahely, betevő falat sem ?
Ez hát a szabadság? - kérdezhetik fiataljaink.

És tragikus a sors, hogy az egykori márciusi ifjak utódjainak meg kell magyaráznunk, meg kell tanítanunk: 1848. március 15-én nem ezért a szabadságért lelkesedett az ifjúság s véle a nemzet. Szabadság igen, de a nemzetért - és nem a nemzet ellen ! Szabadság igen, de a becsületes emberi életért - és nem az emberi élet ellen! Ez az igazi értelme a szabadságnak!

Igazság és emberség! E két szóval idézlek téged március 15-e, e két szóval idézlek téged: szabadság!

Minden előttünk járt magyar nemzedék nevében üzenjük fiataljainknak: Nektek még sokat kell tanulnotok ebben a rohanó és felgyorsult világban. Lehet, hogy megpróbálnak benneteket szépenhangzó, idegen gondolatokra tanítani. Lehet, hogy a haladás talárjában szólnak majd hozzátok, s mégis másként szólnak, mint azok a márciusi ifjak. Lehet, hogy barbár dőreségnek mondják majd azt a szent tüzet, amely Petőfit Jókait, Vasvárit hajtotta egykoron. Ne higgyetek nekik, mert ezek csak hamis próféták! A márciusi ifjak igazsága örök és megdönthetetlen igazság, melyen sem korok, sem rendszerek, sem a múló idő nem tud változtatni.

Mit üzen nekünk zúgva az a 159 évvel ezelőtti márciusi szél?
Azt zúgja az a március szél: bátorság,
azt zúgja: reménység,
azt zúgja: szabadság !
azt zúgja: győzelem !

(Ifj. Sarkady Sándor történész beszéde elhangzott 2007. március 15-én, a Széchenyi szobornál)

Fiatal Március - Sopron - Képriporttal

(cyberpress)