CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2022. november 29., kedd, Taksony napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

A régi kép új elemei

Lk 15,1-3.11-32 Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: ,,Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.'' Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: Azután így szólt: ,,Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: ,,Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!'' Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: ,,Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!'' Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: ,,Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.'' Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ,,Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.'' Aztán elkezdtek vigadozni. Az időseb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: ,,Megjött az öcséd, és apád levágta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.'' Erre az megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: ,,Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.'' Ő azonban azt mondta neki: ,,Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.''''

Kevés példabeszédnél érzi jobban az Istenről beszélő ember, mint a tékozló fiú évente visszatérő parabolájánál, hogy múlik az idő. Ki lehet ugyan ragadni egy-egy gondolatot Jézus példájából, de nehéz úgy elmondani a történet egyénre lebontható tanulságait, hogy egy idő után ne köszönjenek vissza az egészről alkotott gondolatok. Mert a történet az egész értelmezésének igényével lép fel, világképet vázol fel, alig félreértelmezhető kttéosztást végez el a szereplők között. Miközben számos kérdést vet fel, teljes korrekciót hajt végre azon a torzult istenképen, ami azoknál alakulhatott ki egyfajta arány-értelmezetlenség folytán, akik az elmúlt vasárnapok ambivalensen gondolatébresztő evangéliumrészleteit hallgatták, és majdnem "eltévedtek" a kapcsolat-nélküliségben.
Vitathatatlanul jó "pedagógiai fogás" az - 2-3 fejezetet ugorva a Lukács-evangéliumban -, amikor a már-már megfoghatatlanul más Isten képét egyetlen rész olvasásával helyrerakja a szerző a tékozló atya beszerkesztésével. Mintha azt mondaná: ha a többi, a korábbiak meg is történnek, ha az ember úgy nem is ismerheti meg az Istent egyelőre, ahogyan szeretné, akkor legyen minden más előtt alapkép, kiindulás a szerető-tékozló Atya képe. Ha messzire is szakadtunk - esetleg saját megítélésünk szerint is - az atyai háztól, villanjon fel bennünk az ajtó előtt ácsorgó megbocsátás, aki visszavár, akit nemcsak ismeretben, nemcsak tudásban, nemcsak előrelátásban, de szeretetében sem lehet megelőzni. Miközben a média és az élet valósága a testi hűtlenség elképesztő mennyiségét tárja elénk, miközben a szellemi kapcsolatokban a lojalitás alig felismerhető az érdekek útvesztőjén át, úgy alig lehet máshoz hasonlítani az Isten hűségét emberi nyelven, mint a szerelmes szinte vak ragaszkodásához. Ahhoz a hűséghez, mely soha nem kalkulál előre veszteséggel, pedig minden más "külsős" szerint az bőven benne van a lehetőségekben.
Jézus nem egy szellemi játékra hív, amikor - nem először és nem utoljára - megfontolásra ajánlja "melyik a jobb" alapon a kontrasztosan eltérő, belsőleg és külsőleg másként értékelendő, megítélhető standardokat. Nem azért tárja fel a standard lét kényelmesen berendezett, csak látszólag szilárd alapokra építkező szellemi ingatagságát, hogy az Atyának segítsünk ítélkezni. Inkább arról a frissességről beszél, ami egy igazi kapcsolatban minden stádiumában elvárható, melyről művészetben és valóságban alig esik szó. Erről ír később Pál a leveleiben, erről beszél János a Jelenések könyvében. Ahogyan a szerelemhez hasonlítottuk Isten kapcsolatát velünk, a várt gyermekekkel kapcsolatban, úgy Isten is valami ilyen frisseségű, mindig megújuló kapcsolatot vár el részünkről, nehogy az aktív hűségből képletes, passzív birtoklás hamis érzése váljon.
Vajon mennyire vagyunk bűnösök? Mennyire váltunk tékozlóvá? Mennyire kell kötelezően keresztülmennie minden hívőnek, és vajon mennyire megy keresztül legtöbbünk azokon a rögökként döngő, fanfárként hírt adó fogalmakon, stádiumokon, amelyeket az atya fogalmaz meg az utolsó mondatban?:"az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott"
- DI -



2007. március 16., péntek 13:57


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület