Megjelent a Göncz József-Bognár Béla nevével fémjelzett képeslap és kordokumentum-gyűjtemény nyolcadik kötete.

Még mindig meglep, bár már megszokhattuk volna, hogy Göncz Józsefnek mindig sikerül egy olyan bevezetésszezőre "bukkannia", az előszó megírására olyan embert találnia, aki a helyi ismeretével, nem véletlenül, olyan írást produkál, mely mind tartalmával, mind veretességével méltó "partnere", szerves kiegészítője az őt követő oldalaknak, hiteles tanúja a múlt eseményeinek. Olyant, akit nem változtatott meg a meghamisított történelemtanításunk, aki sokkalta jobban érezte és érzi a bőrén a valóságot, semhogy bedőljön bármiféle "korrekciónak".

Duray Miklós, akit - remélem - nem kell bemutatni olvasóinknak, megbízható felvidéki kalauz mind térben, mind időben. Nem kiabálós, de annál meggyőzőbb szenvedélyessége jól nyitja meg a kötetet most is, amikor nem egyszerűen egy második kötetről van szó. Jó ajánlásnak bizonyul az egyéni és nemzettragédiák nem átlagolható sorához. Rövid, frappáns, aligha felejthető magyarázatot fűz mindahhoz, amit a könyv szépen kivitelezett és jól szerkesztett oldalain a következőkben látunk.

Ha eddig lett is volna mentsége a "nosztalgikus felvidéki túrára" induló kommersz látogatónak, most nincs pardon már a továbbiakban arra, ha valaki felkészületlenül járja az elszakított földeket, nincs felmentés annak süketségére, aki nem hallja meg, mit is üzen létében, kimondatlanul a sokat szenvedett, gazdag vidék.

Ezekkel a dokumentumokkal nem lehet vitatkozni. Még akkor sem érdemelnek semmiféle ellentmondási kísérletet, ha külön nem magyarázzák megsárgult, a kor szellemében fogant kompozíciójukat, értékőrző és most már sokszorosított, értünk megmentett létüket.
- DI -