Jn 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'' Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'' Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.

Ha igaz, hogy az ember a legkönnyebben a példaképeket utálja meg, nagy bajban vagyunk, mert Jézus a Tamás-történetben nemcsak a hitetlen Tamást változtatta meg, de pedagógiából is - immár ennedszer - példát mutatott.
Nem, Jézus Tamást soha nem választotta külön. Nem mondta neki, hogy menjen a tömegbe, ő nem tartozik a tizenkettő közé. Nem volt soha másodlagos, kevésbé szeretett vagy kitagadott.
Tamás egyszerűen ilyen, és hiányzott a feltámadást követő "első órán". Kimaradt valamiből. "Pótolhatta" volna, hiszen valahol a mélyben sejtette, hogy ebből a mulasztott anyagból még lesz "dolgozat". S a következő órán Jézus mégsem a pedagógus annyit hangoztatott igazságát ismétli elsőnek: "miért nem kérdezted meg másoktól, akik itt voltak ?". Mert ebből csak sértődés, reklamáció, vak ellenreakció lenne. Visszatér ahhoz a pedagógiához, melyet Ő már eddig is gyakorolt.
Személyesen, egyénként kezeli az egyet a tizenkettőből. Neki ebben már van gyakorlata. Pont így viselkedett minden egyes emberrel, akivel útján valaha is találkozott. Csak őt hallgatta, csak őt vigasztalta, csak őt gyógyította, s akkor más nem létezett a számára.
Érdekes, hogy akik valaha találkoztunk csodálatos pedagógussal, és nekem volt benne részem, legalább olyan élénken él bennem a személyes kapcsolat, mint a hivatalos tananyag, amit "mellesleg" megtanultam tőle.
Jézus nem vonja kétségbe egy pillanatig sem a pótolhatóság lehetőségét az ő közreműködése nélkül. Azt üzeni mindenki másnak is, de csak másodsorban, mintegy mellékesen, hogy az Ő léte hihető minden személyes akadékoskodás nélkül is, de egyetlen szóval nem mondja, és nem mondta senkinek sem azóta sem, hogy nem kész bármikor személyesen odaállni bármely Tamás elé és azt mondani: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Igen, így fog hatni igazán pedagógiailag az aktív közreműködésre történő felhívás. "Működj közre minden extravagancia nélkül a saját hited megszületésében! Éppen elég példa áll előtted."
Persze ez is azok közé az események közé tartozik, amiket könnyebb másnál meglátni és csodálkozni rajta: hogy-hogy ez még csak itt tart ilyen közbeavatkozás után?
És mi? Ott voltunk az "órán"? Pótoltuk a mulasztottakat? Észrevettük a személyes törődést? Hiszünk vagy még mindig várunk? Annyira, mint Tamás vagy még jobban?
Tamások persze mindig voltak-voltunk és valószínű, hogy lesznek-leszünk is. Nem rosszindulatból, nem gonoszságból, nem kitűnni akarásból, csupán földhözragadottságból. Sokféleképpen nevezik őket és ki fognak találni még új neveket maguknak, mert azt mégsem lehet csak úgy, "kapásból" bevallani, hogy "igen, tamások vagyunk". Jogos és megalapozott a remény, hogy nem adódik kevesebb lehetőség ennek az emberfajtának a továbbiakban sem, hiszen Jézus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.
- DI -