Jn 21,1-19 Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.'' Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.'' Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?'' Azt felelték: ,,Nincsen!'' Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!'' Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!'' Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!'' Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!'' A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?'' Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?'' Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!'' Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!'' Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?'', és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!'' Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.'' Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!''

Észrevette-e valaki az olvasók közül, hogy Péter már csinált egyszer valami hasonlót a galileai tengeren? A dolog akkori lefolyása azonban három dologban is különbözik az itt leírtaktól. Először is itt nem előzi meg a beszélgetés Jézussal. Másodszor, Jézus itt nem hívja Pétert. A harmadik, Péter itt nem marad a víz tetején, mondhatni elsüllyed.

Igen, elsüllyed, de fogalmazhatunk úgy, hogy már korábban süllyedt úgy el - emlékszünk, a kakaskukorékolás előtt -, hogy ismét Jézusnak kell őt kihúznia. Most is megremegett, most is megingott. Most - bár mélyebbre merült, mint valaha - mégis Péter "iránytűje" jelzi az irányt, aki felé futnia kell.

Jézus is túllép a háborgó tóban süllyedő tanítvány kihúzásán. Feladatot bíz rá, nem is kicsit. Olyan körülmények között kell munkálkodnia, hogy már többszörösen sem a maga ura. S hogy Jézus is "észrevegye" a különbséget, úgy kell felelnie, hogy immár ne a maga ismereteire, érzéseire támaszkodjék, hanem már a legegyszerűbb és a legkétségbevonhatóbb feleletben is Isten mindenttudására támaszkodjék. Van ebben a válaszban egy valamilyen fokú szerény lemondás a múlt ismeretében, de van benne egy hatalmas adag vakmerő bizalom, hogy azon az érzésen túl, ami eddig már több alkalommal is kisiklatta az eltervezett magatartást, az Úrba vetett bizalommal remélje azt, amit szeretne: Isten mindig vele van. Akkor is, amikor legeltet és akkor is, amikor felövezik. Az egyik felével még mi is valamennyire elbodogulunk, de a második fele úgy nehéz a számunkra, ahogyan éppen van, a mi süllyedéseink közepette is.

A viták gerjesztőjeként elhíresült részhez vajon mit lehet hozzátenni? Azt már elmondtam, hogy a földrajzi hely létezik, szokatlanul sötét színezetű sziklák övezik és egy kis darabot ezekből magam is birtokolok. A legeltetés azóta is folyamatos és tulajdonképpen a felövezésnek csak a gyakorlata változott igazán, a ténye nem. Mindig gyanús, ha a mai Péter éppen nem úgy jár, mint ahogyan nagy elődjének előre megmondta Jézus.
Nem igazán árt a magyarázatnak, ha az érvényességet egy kicsit kiterjesztjük, és mielőtt valakinek rózsaszín álmai lennének a primátus elszigeteltségéről és kamaszos álmokat kergetne, kicsit tágabban is értelmezzük az elmondottakat.

Ha a szövegből kivesszük a lendületet egy pillanatra megállító magyarázó részt és csak az expressis verbis-t olvassuk, mintha Jézus egyenesen azt mondaná, akkor követsz engem igazán, amikor mindez megtörténik veled. Így a kegyes látszat bárányfelhője szétfoszlik és a meglehetősen kegyetlen valóság áll elő, amit Jézus már korábban is elmondott arról, mire számíthatnak a követők: nem nagyobb a tanítvány a mesterénél.
- DI -