PÁLYÁZAT
A PÁTRIA KÖZALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet az alapító
okiratában
megfogalmazott célok támogatására.
A pályázat célja: Sopron város épített és természeti
környezete védelmét,
valamint a városkép szépségének emelését szolgáló bármely
tevékenység,
természetvédelem, műemlékvédelem,
környezetvédelem támogatása.
Pályázhatnak: A közalapítványhoz pályázatot nyújthat be
minden természetes
és jogi személy az alapítvány
céljainak megfelelő tevékenység támogatására.
A pályázat beadásának feltételei:
A pályázat benyújtásának feltételei: A pályázatban részletesen
be kell mutatni
a pályázott tevékenység célját, a
megvalósításban részt vevő személyeket,
illetve szervezeteket, a tevékenység várható eredményét.
A pályázónak a pályázat
tevékenységéről részletes köl tségvetést kell
készítenie, megjelölve saját forrásait, egyéb támogatásokat és a
Pátria Köz-
alapítványtól kért támogatás mértékét.
A pályázat benyújtásának határideje: 1999. MÁJUS 10.
A pályázatokat az alábbi címre kell benyújtani:
PÁTRIA KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA
9400 SOPRON, FŐ TÉR 1.
Sopron, 1999. április 7.
Pozsgai János
a Pátria Közalapítvány Kuratóriumának elnöke |