Kedves Soproniak, Tisztelt Pedagógusaink!

Egy gyermek számára az élet legmeghatározóbb közössége a család. A második otthona pedig az iskola: az a hely, ahol egyszerre kell, hogy jelen legyen a törődés, ha kell: a dajkálás, és a tudomány, természetesen a nebuló korához adottan. Az óvodai játékos tanulástól, a kisiskolai betűvetés – szárnypróbálgatásokon, a felsős kísérletező és a miértekre választ kereső gondolkodáson át a tudomány rejtelmeibe való beavatásig mind-mind az iskola, az oktatás a varázsszer. S mindazok a mágusok, akik végigvezetik a tudás és a bölccsé válás lépcsőin a tanulót, maguk a pedagógusok.

Sokan idegenkednek ettől a kifejezéstől, inkább használják a tanárt, az oktatót, a nevelőt, a gondozót – pedig azok e gyönyörű pálya egészének csak egy-egy szeletét villantják fel! A görög időkben a pedaigogosz kézenfogta tanítványát, s a világ dolgait a tapasztalati megismertetéssel és a filozófia-logika téziseiről folytatott vitákkal nevelte, okította.

Sokféle pedagógiai módszer született már az évezredek során, s azok tűntek a leghatékonyabbnak, melyek az erkölcsöt és a tudományt egységben látták-láttatták. Ugyanakkor voltak olyan korszakok hazánkban is, amikor e két terület szétvált, de hála a nagy tudású tanárainknak, a magyar oktatás a világban komoly tiszteletet vívott ki!  Persze nem fejsimogatásokkal, nem dicséretekkel, hanem ahogyan mi tanárok mondani szoktuk: tanítványaink előmenetelének, tudásának elismerésével.

Hiszen mi lenne nagyobb elismerés, mint látni, hogy mindazok, akik reánk voltak bízva éveken át, megállják helyüket a világban, derék, becsületes emberekké válnak?!

Éppen ezért a hivatalos elismerések csak adalékok a tanári életpályák méltatásához.

Miként Sopron Megyei Jogú Város díjai is, melyeket a Hűség Napján adunk át pedagógusainknak.

Sokkal többet ér, ha tiszteljük Bennük az embert, a tudóst, a nevelőt, s családjainkban is erre tanítjuk gyermekeinket. Ma különösen fontos ezt hangsúlyozni, amikor különböző ideológiai kurzusoknak és divatoknak köszönhetően kezd tönkremenni a pedagóguspálya becsülete, eszköztelenné válnak iskoláinkban a tanárok, s kiszolgáltatottá ilyen-olyan álérdekeknek.

De ők összeszorított foggal mégis maradnak, küzdenek: a diákért.

Pedagógus nap előestéjén kívánok minden katedrára állónak hitet, erőt és végtelen türelmet! Kívánom, hogy tanítványaikban sikerrel ültessék el a tudásszomj magját, vértezzék fel őket a világ romboló hatásaival szemben, vezessék őket a nemzet tiszteletének útján, s adjanak neki hitet, hitet a jövőben. Abban a jövőben, amelyet majd ők alakítanak tovább, tanáraik és szüleik szelíd útbaigazításának köszönhetően.

Köszöntöm mindazokat a pedagógusokat Sopronban és Sopronon kívül, akik óvodáinkban, iskoláinkban nevelnek-oktatnak, mindazokat, akik még a kezdeti bizonytalansággal lépnek katedrára, s mindazokat, akik e tanév végén köszönnek el - egy gazdag tanári életút után -  diákjaiktól . És természetesen köszöntöm mindazokat, akik még évekig formálják gyermekeink tudását, lelkét!

Pedagógus – ez azon hivatások egyike, amelyet ha kiválaszt magának az ember, akkor le tud ugyan térni a tanári ösvényről, de a gondolkodása, az emberekhez való viszonyulása örökké PEDAGÓGUS marad…

Ahogyan szüleinknek megköszönjük azt, hogy élünk, hogy fogják a kezünket örömben és bánatban egyaránt, ugyanúgy köszönettel tartozunk óvónőinknek, tanítóinknak, tanárainknak, professzorainknak.

Engedjék meg, hogy egykori diákként nagy hálával mondjak köszönetet a magam nevében mindazoknak, akik tanulmányaim idején vezettek, polgármesterként pedig Sopron nevében nagy tisztelettel köszöntsem városunk pedagógusait!

Kívánom, hogy életüket kísérje hála és megbecsülés!

 Sopron, 2007. Pedagógus napján

 Dr. Fodor Tamás
Sopron Megyei Jogú Város
polgármestere