Lk 9,51-62 Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?'' De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba. Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: ,,Követlek téged, bárhová mész!'' Jézus azt felelte neki: ,,A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.'' Egy másiknak ezt mondta: ,,Kövess engem!'' Az így felelt: ,,Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!'' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!'' Egy másik is szólt neki: ,,Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!'' Jézus azt felelte neki: ,,Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.''

Akadály, csupa akadály, amit az evangélista felsorol, összegyűjtve nyilván azokat a tanulságos eseteket, amikor maguk a tanítványok is meg-meglepődtek Jézus válaszain. A Mester feltétel nélküli erőszakmentessége is legalább olyan meglepetés, hiszen, ha tényleg fontos az, amit rájuk - ránk - bíz Jézus, akkor annak ellenségei - mint minden "normális" földi folyamatban ezt tanították és gyakorolják - miért is ne volnának pusztítandók?

Veszélyesen közel is kerül egymáshoz az evangélium terjesztésének és befogadásának akadálya, mert míg első esetben egyértelmű az erőszak tiltása, úgy a második esetben a továbbgondolás más végső megfogalmazást is szülhet.

Jézus - tudva azt, hogy amit elmond, nemcsak egyszerű halászemberek közvetlen kapaszkodói lesznek egy szellemi-lelki folyamatban - szándékosan mond kisarkítva dolgokat, melyek legalább annyira igazak, mint amennyire az ellenkezőik is igazak lehetnének vagy igazak is.

A megfogalmazójuk, ha végiggondolta őket, tudja, hogy ami elválaszt, más, adott esetben talán éppen az összekötő kapocs, dolgok elindítója, az elkötelezettség erősítője, miért volna hát abszolút értelemben tiltott dolog? Nem maga Jézus mondta, hogy az embert a belső dolgai teszik tisztává vagy szennyezetté?

Nem gyűlöletre, egyenesen következő szembeállásra tanít itt az Úr - bármennyire is sarkítja azt így ki a téves tanítás -, csupán a dolgok fontossági sorrendjére oktat a Mester. Nem vakságra kárhoztat, sőt a dolgok relatív és dialektikus jellegére hangzik el a tanítás, mely megmutatja, hogy minden lehet Krisztushoz vezető és sok olyan is lehet távoltartó, ha olyan értelemben használjuk fel, ami önmagában nem negatív, csak a speciális helyzet, csak a speciális egyéni szín adja a jelleget a történésnek.

Olvassuk csak el a szentek történetét és lepődjünk meg azon, hogy mennyi pozitív dolog tartotta távol őket Istentől és mennyi banális, mennyi teljesen természetes vonzotta őket végülis az Istenhez! Az evangélium tényleges üzenete soha nem vet véget a gondolkodás folyamatának. Megengedi, hogy besoroljuk az élet teljességébe azokat a jézusi logionokat, melyeket az evangélista egy-egy fogalom, egy-egy cél érdekében csoportosít.

Ugyanakkor nem mentesít a történetek halmaza életünk hasonló helyzeteiben a hasonló és kötelező döntésektől, melyek szembe állhatnak ugyan korábbi természetes önmagunkkal, de soha nem a szembenállás a cél, hanem Jézus követése. Erről pedig, ennek eredményességéről - ne feledjük soha - végsősoron nem magunk döntjük el annak igazságát, hanem a következményekkel együtt az ítélő Krisztus.
- DI -