Lk 10,38-42 Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!'' Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Kár is lenne tagadni! Márta és Mária története kettős érzéseket kelt azok szívében, akik maguk is alaptermészetükben közel ennyire különböznek. Még nagyobb - esetleg negatív - érzést kelt a történet azokban, akik nem tudják felidézni és mellé társítani Jézusnak a tevékeny szeretetet dicsérő szavait, a gyakorlati érdemek fontos szerepét hangsúlyozó példáit. Jézus itt csupán annyit mond, hogy a (lehetőleg tisztán) Mária típusú embernek is van joga létezni a Földön.
Nagyon érdekes és tanulságos, ha közben arra is gondolunk, az Egyház miképpen próbálta meg rendekbe tömörítve szétválasztani ezeket az embertípusokat, sőt a gyakorlat példáján mintegy "ütközőzónákat" is kreált a másod-,harmadrendek formájában. Nemcsak a követelményrendszer szigorúsága az, ami szétválasztja ezeket a csoportokat, de a kontaktusok minősége, folyamatossága. A rendszer egésze egy olyan világban, ahol a Márták vannak többségben. Annak felismerése, hogy gyakorlatilag a "tiszta embertípusok" nem is léteznek. A sor két szélén álló, elméletileg a másiktól mentes emberben is megvan egyik oldalon a gyakorlati cselekvésre, másik oldalon a kontemplatív életre való hajlam. Ezt szélsőséges esetekben erősen redukálva kell találkozások formájában kihasználni.
Nemcsak Márta, de minden ember cserbenhagyásként éli meg azt, ha a korábban segédkező társ, testvér egyszercsak "elbambul, használhatatlanná lesz". Pedig a "művelt" kereszténynek ezt valóban el kell viselnie. Krisztus nem lehet konkurrencia két keresztény kapcsolatában.
Az igazi feszültséget azonban nem is az ilyen típusú magatartásváltozás váltja ki a legtöbbször. Kisgyermekes anyák panaszkodnak gyakran a gyerekek "szelektív" nagyothallására, és ez az érzékszervi eltérés mindenütt megnyilatkozhat. A legnagyobb probléma az az összetett típus, aki mindig akkor érzi szükségesnek a természetváltást, ha tőle bizonyos emberekkel összefüggő, neki kevésbé tetsző tevékenység szükségeltetik. Az "ahelyett" kontempláció dühíti fel a legtöbb mai, tevékenységre "kárhoztatott" embert, amikor a korábbi aktív segítségnek jól jön egy kis kikapcsolódás, más irányú elfoglaltság, ami még talán alapvető nemességében - elméletben - meg sem kérdőjelezhető. Csupán az érzékeny szív jelzi azt a sértettnek, hogy azt helyette választották.
Amíg a tiszta (vagy kemény akarattal, esetleg szenvedéssel keresztülvitt) cselekedet és az áldozatos kontempláció aközben visz Istenhez, hogy nem távolít el az embertől, vajon az áldozat nélküli légüresen tiszta tevékenység vagy kiüresedés nem teremt-e szükségtelenül olyan űrt körülöttünk, melyből még Istent is kizártuk?
- DI -