Lk 12,49-53 Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával'' [Mik 7,6].

Van, amikor a cím először jut az ember eszébe, s csak utána, hogyan is kellene kifejteni a tartalmat. Most is így voltam, hiszen elemi tapasztalatot ír le Jézus és nem kerüli meg a problémát.
Ha az ember Krisztus szavait olvassa, eszébe kell, hogy jusson az a mindennapos tapasztalat, amit nagy nemzeti bánatban magyar átoknak is szoktak nevezni. Igen, a széthúzás, amit annyi mindenért okoztunk és átkozunk. Végsőnek mondott elkeseredésünkben inkább látnánk falanszter-egyöntetűségben nemzetünk fiait, semmint így.
Anélkül, hogy belemerülnénk ennek részletesebb taglalásába, inkább vegyük tudomásul, ha úgy tetszik természetesnek (természetünkből fakadónak), hogy ahol feszültség támadhat, ott bizony támad is közöttünk. Nem, nem a hit tartalma és nem a hit megélése a legtöbbször a konfliktusok forrása, inkább jól-rosszul megfogalmazható, de legtöbbször tettenérhető egyéni érdeksérelmek, melyeket vallási köntösben tálal a sértett fél. Minden távolabb van a helyzet alapkonfliktusának képviselőjétől, mint a békességszerzés. A helyzet önmaga kínálja a megoldást: tudatosan kell törekednünk annak a felesleges konfliktushelyzetnek elkerülésére, ami nem feltétlenül szükséges, s ha már ott van, akkor azt - ha lehet - próbáljuk intelligensen megoldani.
Jézus sok szempontot kínált eszközként: a békességet, a határozott kiállást, az erőszak nélküliséget. Akkor most miért panaszkodjunk arra, hogy még az így maradt mezsgye is sokszor túl széles? Hogy nincs szellemi szamárvezető, mely a gondolatsorok megszabott rendjében vezetne el a célig? Hogy amikor konkrétumokra kerül a sor, bántó momentumok is belekerülnek a képbe!
A két szélsőséges eset, a rigorózus és szeretetlen maradiság valamint az a liberalizmus, ami mindent eltűr addig, amíg az ő valós vagy vélt érdekei nem sérülnek, könnyen kiszűrhető.
A többi pedig, a folyamat és az élet egésze maga a keresztény vagy nem keresztény élet művészete, mely még a lángoló tűz mellett sem emésztet el másokat. Mely szeretetben simítja el - az emberi méltóság megőrzésével - a konfliktust, s annak örül, ha a Föld kikerülhetetlen fájdalmaiban a kereszt lesz a győztes.
- DI -