Lk 13,22-30 Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!'' Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.'' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.'' Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.''

Olvasom az újságokat, s benne az adatot: a magyar vállalkozásokat a pályázati pénzek 67 %-ából kirekesztik, nem férhetnek hozzá. Döbbenetes szám, s még döbbenetesebb a mögöttes valóság: egyrészt az, hogy milyen kapcsolatok és részesedések alapján jut máshoz a pénz, másrészt az a megélt tragédia, ami egy elutasítás mögött visszamarad. Pedig a korrupt rendszerek leghosszabb előretekintési ideje is csak négy év, s addig kell kihúzni, hogy a "ma nekem, holnap neked" elvtelensége alapján más kerüljön ebbe a talán még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Megélni borzasztó, de csak elenyésző töredéke annak a reménytelenségnek, amit az idő nélküli, örök kivetettség jelent. Amikor nincs mire várni.
A fizikailag mind szűkebb keresztmetszetbe kényszerített életünk ízelítőt ad abból, ami felesleges és ami lemorzsolódhat, amíg megmarad a lényeg. Kényszer nélkül épeszűnek tartott ember aligha választ nehezebb utat, ezért is tekintünk gyanús pillantásokkal az extrém sportok rosszul járó képviselőire. Pedig ők egy önbecsülő érzés, egy elérhető fizikai állapot és egy érzékszervi-hormonális érzés kedvéért választják azt, amit tesznek. Vajon a legtöbbért érdemes-e belekényszeríteni magunkat a szűk kapuba?
Jézus képeiben nem tagadja mindazokat a nehézségeket, melyek a hit birtoklása nélkül mások szemében valamiféle extrém teljesítmény vagy beteges magatartás megnyilvánulásává silányíthatják a választott utat. Ezért is szűkek a kapuk. Tömegében nehezen megítélhetők ezek az emberek, míg a széles kapuk irányában hömpölygő tehetetlen sokaság már csak a visszaverődés hullámán érzékeli, amint véglegesen megállva, tehetetlenül csapódnak ide-oda az áhított hely szomszédságában - mindörökre.
Jézus, aki soha nem fukarkodott az érzékszerveinket ingerlő külső hatások, képek, hangok használatával, amikor valamit le kellett írni, most mégis arról beszél, hogyan csalnak meg lépten-nyomon ugyanezek a szemek, fülek, kezek.
"Ott lenni kevés" - mondja Krisztus -, "részt kell venni benne". És így kell tekintenünk nemcsak mindarra, amit nekünk is tennünk kell a szó szoros értelmében. Erre gondoljunk azokban az esetekben is, amikor a "felvilágosult" ember kinevetéstől való félelmétől vezettetve csak magunkkal beszélgetünk Őmellette, a saját reflexióinkat halljuk az Ő szava helyett, amikor titokban, minden feltűnés nélkül, a legmaszekabb módon ismerjük csak el életünkben Őt a minden jó forrásának. "Nem volt igazi kapcsolat köztünk" - mondja az Úr -, "hogyan is ismerhetnél, hiszen csak magaddal voltál elfoglalva és másokkal, hogy azok mit szólnak hozzám-hozzád?"
- DI -