LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

- musical két részben -

Móricz Zsigmond regénye és színműve alapján szövegkönyvét és dalszövegeit írta: Miklós Tibor
Zenéjét szerezte: Kocsák Tibor
Átdolgozta és az átkötő jeleneteket írta: Pinczés István

Történik 1892-ben, Debrecenben

A soproni "Légy jó mindhalálig" előadás gyermekünnep. Résztvenni benne talán felemelő, talán vigasztaló, hogy mennyi tehetséges gyermek él városunkban. Mire képes a kitartó akarat, mely talán éppen nem a You Tube-on demonstrál koravén affekta hercegnőkkel, de értéket képviselve képes heteken át kemény munkával ilyen teljesítményt felmutatni.

Már a színrevitel hosszú listájából is látható, a Soproni Petőfi Színház új vezetésének premierje sok ember munkájának koordinálására vállalkozott, amikor felvállalta a Légy jó mindhalálig musical bemutatását. A Móricz mű legszebb reményeink ellenére a bemutatók felevenítő tudásában sem úgy csapódott le, mint annak idején mindannyiunk kötelező olvasmánya. Így hát nagyon praktikus módon (pragmatikusan talán szégyellnivalónak mondanánk) a színlapra tartalmat nyomtak, sőt az ugyanott közzétett URL lista is tartalmaz könnyítéseket mindazoknak, akik túl fáradságosnak tartanák a teljes regény elolvasását.
Az előadás megérdemelt közönségsikeréhez nagyrészben a színrevitel technikai segítői is hozzájárultak. A jól funkcionáló, modern felhasználhatóságú, egyszerű díszlet, a mozgás és látványtervezés, a mozgás és mozgatás megtervezői a képek és folyamatok színreálmodói, a jelmezek részben korhű darabjainak megvalósítója mind-mind ünnepelhető részese az élmény teljességének.

Igen, lehet egy megoldás a musical ismerete is; a történet ebbe is belefér. A zavaró momentumok pedig nyilván csak azokat zavarják, akikben egyáltalán - ugye - van mit megzavarni. A műfaj sajátossága, hogy egy konzekvensnek nehezen nevezhető stíluskeveredést produkál, melyből kortörténet és korstílus még véletlenül sem bogozható ki. A darab zenei stílusa sem egységes, sőt a playback anyaga is meglehetősen egysíkú, sokszor gépies. Zenei és zeneinek szánt, de nem azzá vált zörejek keverednek, a microportok sem segítenek sokat a belső erősítéssel nem rendelkezők hangján, melyeket mindig túlszárnyal a kíséret. Szóval - mondom - mindezekről eleve mondjon le mindaz, aki magyar musicalt itt és most más igénnyel szeretne élvezni.

Pedig a soproni előadást érdemes megnézni minden ilyen ünneprontó bevezetés ellenére. Sőt, annak ellenére, hogy a felnőtt szereplők közül kiemelkedő Mikó István és Makay Sándor valamint a legjobb hanganyaggal rendelkező Keresztes Ildikó mellett zeneileg nagyon kevés jó előadót láthatunk. Bukdácsoló és képzetlen hangok, hamiskás intonálások, érthetetlen szövegek és minden tartalmi törés nélkül kihagyható átkötök és hangulatfestésnek szánt libegések, néha áthallással bíró, sokszor primitív dallamok próbálják érzelmileg hatóvá, megjegyezhetővé, esetleg slágergyanússá tenni az előadás részleteit.

Miért mondom, mégis, hogy a soproni Légy jó megnézésre érdemes. Magam a főpróbát láttam, KALMÁR GERGELY főszereplésével. Akik erre megértően bólogatnak, azoknak is el kell mondanom, hogy a kritika is erről az előadásról szól, s egy párhuzamos szereposztású darabnál, amikor a szurkoló szülők és iskolatársak is akár megtölthetnék az összes padsort, ez nem mellékes.

Ami a legfontosabb, ahogyan már írtam: a musical soproni előadása gyermekünnep. Szenzációsak a gyermekszereplők! A sokszor nem spontán, mégis oly eredeti, elfelejthetetlen diák-légkör jelenik meg a színpadon, rengeteg ötlettel, pontosan kidolgozott mozdulattal, nagyon jó koreográfiával, humorral, a klasszikussal keveredő tudáselemek felvonultatásával. A három teljes órás előadás gyermekszerepeiben nincs egyetlen affekta, minden csíny a maga természetességével hat, s nem hiányzik az sem, hogy nem a Wiener Sengerknabenek énekelnek. Ide ezek az előadás végén joggal ünnepelt soproni fiatalok kellettek, a színlapon olvasható Bencsik Erzsébet nagyszerű felkészítésével. Abban az egyben ugyan vannak kétségeim, hogy a darab attól vált volna modernebbé, hogy kétszer káromkodnak benne. Erre az eredetiben nem emlékszem, a maiban pedig felesleges.

Zenei szempontból döbbenetes teljesítményt nyújtanak a gyerekek. Hitelesek a bevezetés koráléneklésében és az ezt közvetlen követő mozgalmas, modern táncjelenetben. A kotta rengeteg veszélyes, nehéz dallam-modulációt tartalmaz, nagy hangközugrással, gyerekhanggal alig elérhető mélységekkel, és ami a színpadi megjelenítés talán legnehezebb része, duettre, mégpedig egymástól távol elénekelt duettre kényszeríti a gyermekszereplőt. A hihetetlen nehéz részeket gyönyörűen oldották meg a hallott előadásban. Mikó művész úr együttérző társként bravúrosan alkalmazkodva segítette a tökéletesség közelébe a vele éneklőket. Itt (gyermeknél) soha nem fordult elő, ami a felnőttek között többször is: a valódi dallamot elnyomta a kedvezőbb "lagéban" intonáló második szólam, a kíséret.

A darab vége nem olyan egyértelmű, mint a Móricz-i eredetiben. A nézőre bízza valamilyen fokon a továbbiakat: mi lesz Nyilas Misivel?

A kérdés aktuálisabb, mintsem hinnénk. A pedagógia vesszőfutása napjainkban csak még aktuálisabbá tette a már régóta napirenden levő kérdést: a nemzet napszámosai közül hányak varázsa képes a gyerekhez nem illő kényszerpályán vándorló Nyilas Misik felemelésére, nevelésére, meggyőzésére: érdemes debreceni diáknak lenni!
- DI -

címlap

zóna

archívum