Lk 16,19-31 Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ,,Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!'' Ábrahám ezt felelte neki: ,,Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.'' Erre az így szólt: ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.'' Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!'' Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.'' Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!''''

Fekete-fehér, igen-nem. Jézus számára mintha nem létezne a közép, az "ingadozó középparaszt", ahogyan annak idején a nagy kopasz teoretikus fogalmazott. Nem csak Hozzá, de korának és környezetének beszédmódjához, tanításához is hozzátartozott a szélsőségek összevetése, a szembeállítás, a nagy, szellemi-anyagi áthidalhatatlan távolságok felvázolása, ahogyan azt Rómától és annak szónokaitól örököltük.

Mondhatjuk azt is, hogy a dolog rázósabbik felét, a szélsőségekhez nem tartozót, a szürke, mezei emberek életének kivesézését megtartotta lehetőségként nekünk, s mi élünk és - ugye nem véletlen - visszaélünk ezzel. Szívesen tennénk magunkat egyik-másik kategóriába, de talán éppen az ember ismerete volt az, amin talán kicsit előre derülve, Jézust ehhez a módszerhez vezette.

Vajon nem szeretnénk szemérmetlenül kihasználni, amikor házi kedvencünk (akinek őse a gazdag asztaláról lehulló falatokat kapta) "bibis" kezünket-lábunkat nyálözönbe temeti, és vajon ilyenkor nem Lázárhoz hasonlítjuk magunkat, miközben némi nassolással ütjük agyon az időt? Vajon nem dúsgazdagok képzetét keltjük-e egyik oldalról, amikor elégedettek vagyunk azzal, amink van, míg mások irigyelnek? Ugyanakkor vajon a másik oldalról nem tetszelgünk-e Lázár szerepében, amikor a fogyasztói társadalom legújabb csodájára esetleg gyűjtenünk kell, s nem tudjuk azonnal birtokolni? Ritkák a megítélésünkben a köztes állapotok, még ritkábbak a reális ítéletek, holott a dolog nagyon egyszerű. Vannak számokban kifejezhető különbségek, melyek alig-alig cáfolhatók. Ennek ellenkezője csak közröhej kockáztatásával állítható (s még így is sokan megteszik).

A köznapi ember a legtöbb helyzetben váltakozva krőzus és koldus, a szerepek és szereplők szituációkként cserélnek helyet. Míg a saját szemétdombon dölyfös urak, a másikén szerény kapirgálók vagyunk, pedig mindenütt lehetnénk szívesen látottak, szeretetben kiszolgáltak, megértettek, vígasztaltak és így tovább. Ugye milyen érdekes és visszhangot keltő felsorolás!

A kölcsönösség híján az előzményekre, többek között a mai evangéliumi részre sem hallgató eszement módon teszi ki magát az előre megrajzolt szituációnak. Egyszerű meghallgatással és megértéssel, követéssel pedig - Jézus szavait használva - Ábrahám kebelén érezheti magát mindenki, aki szeretetben elővételezett gazdagságát megosztja másokkal.

A rész ugyanis nem a gazdag rosszaságáról és a szegény jóságáról szól, hanem arról a két állításról, hogy nem kötelezőek és nem előre kiosztottak a szerepek, lehet fordítani, naponta többször is, és Isten jósága mindig az igazságosság mellett, az örök életre nézve "magam-eldöntötte fátumként" érvényesül.
- DI -