Lk 17,11-19 Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.''

Különös! Jézus, hogy empátiáját, együttérzését bizonyítsa, egy olyan kor-betegséget "választ", amely elszakítja az együttlét lehetőségétől az embereket. Nyilvánvaló, külső jelek bizonyítják az ember betegségét, súlyos büntetés terhe mellett kell magától távol tartania a többieket.
A történet első feléből úgy gondolnánk, hogy Jézus csupán az irgalmasságot gyakorolja egyenlő módon, amikor szenvedő emberek egész csoportját gyógyítja meg minden egyéb korkövetelményt hangsúlyozva, nehogy kihívja a környezet haragját.
A későbbi események azonban már megdöbbenthetik a gondolkodó embert: a hálát adó megtisztítottat ugyanis nemcsak a cselekedete választja külön a többi kilenctől. Jézus másként is nevezi. Nem megtisztultnak, hanem meggyógyítottnak hívja, aposztrofálja.
Vajon mi történt a többi kilenccel? Újból megjelentek rajtuk "bosszúból" a lepra foltjai? Nem hinném. Éltek-élnek(!) tovább az egészséges emberek között, tették a dolgukat. "Beátlagolódtak" a "normális világba", egyek lettek mindazokkal, akik "tisztán (értsd látható leprafoltok nélkül)" élték addig is az életüket.

Az igazi nagy kérdés nyitva marad a történetben. Modern művészeti alkotások magyarázóinak módján a Mester "továbbutalja" átgondolásra,elmélkedésre az elhangzottakat az események mindenkori olvasójának. Akinek egyrészről nyilvánvalóan, mint minden beleélő olvasó szereplőnek döntenie kell, kivel azonosul? A tétova szemlélővel, a megtisztulttal, a meggyógyulttal vagy a környezettel, amelyet nem változtatott meg Jézus csodája (v.ö. Jézusnak a hitről mondott szavait). Előnyben van a kortárssal szemben, hiszen Jézus gyógyító áldozatát már teljességében ismerheti.
A mai igehirdetések legfőbb kérdése - jelen sorok írója szerint - kikerülhetetlenül az, hogy felismeri-e a hirdető és a hallgató: a két fogalom nem azonos? Megtudja-e a leprás magatartásából, hogy mi az az elhagyhatatlan "plusz", ami a megtisztultat meggyógyulttá teszi? Felismeri-e a minden korok lepráját, melyből a modern szerek és kenceficék segítségével a felismerés meghiúsításáig meg lehet szabadulni, de meggyógyulni ma is csak egy módon lehetséges. Vajon a távoli galaxisok Földet megszálló egyedeinek keresése lesz-e az a megvalósíthatatlan feladata a science fiction filmek kortárs néző tompítottjainkak vagy meglátják-e, mennyi tiszta ember, mennyi megtisztított ember szaladgál az utakon, akik tulajdonképpen betegek, nem gyógyultak. Az orvostudomány analógiájára adnak-e türelmi időt, mely a külső tünettelenség kezdetétől csak egy bizonyos időre, arra egy idő-távolságra rálátva mondja ki a gyógyulást is?
Visszatérve a történet "modernizációjára": Mindenki másnak saját ügye, hogy visszafordul-e. Megköszöni-e Jézusnak azt, amit érte, csakis érte tett? Mert ez az igazi vízválasztó! Nem morfológiai, mint ahogyan minden médiakörnyezet hirdeti, hanem funkcionális, elkülönítő. Mai szóhasználattal is differenciálnak, elkülönítőnek fogalmazzuk. Mert egybemosva vannak körülöttünk a dolgok, mint Jézus korában. Betegség, szokások, a környezet a maga jellegzetes alakjaival és a valóság. Külön kell a meghatározó fogalmak szerint választanom. Megtisztult vagy gyógyult?!
De vajon én hová tartozom?
- DI -