Lk 18,9-14 Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: ,,Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: ,,Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.'' A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ,,Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!'' Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.''

Sokszor hallottuk már a kifogást: a hiradások tartalmazzanak már pozitív híreket is!
"És ha nincs?!"- jön a válasz a szerkesztőtől. S ha ehhez hozzávesszük, hogy ma nem önmagában a hír a hír, hanem az, ami a nézőt vonzza, a nézettséget növeli, máris adva van a napi műsor "hangulati összetétele".
Képzeljük el, hogy a példabeszéd két embere - legyünk ezek mi ketten az utcából - nem a templomban, hanem otthon - horribile dictu - a TV előtt imádkozik. Hogy enyhítsük a példa szegényes fantáziánkat nyomó súlyát, jegyezzük meg, hogy az evangélium által idézett korban Jeruzsálemben gyűltek össze a hírek, s a maga módján mind a farizeus, mind a vámos - már csak foglalkozásuknál fogva is - tájékozottak voltak.

Így máris könnyebb a mába fordítani az evangélium mondatait! Gyermekgyilkosság, csalás, sikkasztás, politikai harakiri és kamikáze támadás, tömeges gyilkossági kísérlet rontott élelmiszerrel, gyújtogatás, állatkínzás - és a fantáziánkat messze felülmúlja ránkomló "gazdagságában" a kínálat.
Milyen könnyű máris felháborodni: Nem, nem, mi ezt, ugye, sohasem! Igen, nem úgy, hanem sokkalta fortélyosabb módon éhezünk, mint Afrikában és Ázsiában. Nem, mi nem lövöldözünk! (Anyukám, ugye bezártad éjszakára a kertkaput? Az a ... légpuskás szomszéd már megint mesterkedik. Holnap fel is jelentem!)

Szóval képzeljünk el egy alternatív TV híradót, a Jeruzsálemben mondott imádságokat napjainkba helyezve, úgy Jézus módra! Megjelennek az acsarkodó vezetők kedvenc hírműsorunkban, majd újra a bemondó, aki élénken érdeklődik minden képernyő előtt ülőtől, vajon ő milyen volt ma a szomszédjához vagy a munkatársához. A következőkben éhező gyermekek majszolják a hírdobozban a általunk ehetetlennek ítélt megmentett szemetet, majd a sminkelt-ondolált bemondó megkérdezi, ma mennyivel járultunk hozzá, hogy gyermekünk valakinek ehető tízórait vigyen személyre szabottan az iskolába? Vad tüntetők randalíroznak a fővárosok utcáin, füst és rombolás, felháborodott kiabálók, s mire társaságivá szelidülnének, nincs, aki átvegye petíciójukat. Ismét megjelenik a bemondó és szemöldökét ráncolva kérdezi: vajon meghallgattuk-e ma ezerkétszázötvenedszer a szomszéd öregasszonyt, aki már ugyanazt panaszolja három éve?

Csak nagyon lassan azzal az önvállveregető dícsérettel a svédcsavaros elképzelt tv-műsor után, amikor rajtunk nincs bilincs, vár a vacsora, még nem égett le a ház a fejünk fölül, és még senki nem akart golyót ereszteni belénk. Vagy talán nem lelkiismeretvizsgálati alkalom a beszélgetés Istennel?
Igen, ma talán kimaradtunk, de mi lesz holnap és mi lesz majd akkor, amikor mindezt valóban számonkérő módban megkérdezik? Mennyire vagyunk mocskosak, amikor a másban megismert saját mulasztás ránk szórta a hordalékát? A sok és naponta változó pozíció és sztárözönben nem érezzük magunkat túlságosan meztelennek, mert nagyon nem bízunk abban az utolsó mondatban! Hiába hullik évről évre díjazott fők tömkelege, nem bízunk igazán Benne, pedig Ő mondta, sőt "előélte" nekünk, akiben úgymond hiszünk, hogy "...aki magát megalázza, felmagasztalják.''
- DI -