Lk 19,1-10 Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: ,,Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.'' Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: ,,Bűnös embernél száll meg!'' Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: ,,Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.,, Jézus azt mondta neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.''

A Zakeus-történet hálás anyag a megtérés "mechanizmusáról" napi bontásban igehirdetést-lelkigyakorlatot tartóknak. Minden lényeges mozzanatot magába foglal, azokon "csak" végig kell mennie a delikvensnek és - ha dönt - máris "Ábrahám fiává", a megsokasodott, üdvösségre vezetendő nép gyermekévé válhat.
Amikor erre nincs helyünk és lehetőségünk, nem marad más, mint egyetlen egyet kiemelni a pillanatok közül, és azt egy picit körüljárni.
Most a "befogadás" pillanatokból álló sorozatára szeretnék a jelen ismeretében egy-két megjegyzést tenni. Azon gondolkodom, hogy a sok tekintetben tömörített, kifejtésre váró evangéliumban miért van egyáltalán benne az a külön mondat: "Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta." Hát nem erre várt? Nem ezt szerette volna? Nem ez hiányzott igazán az életéből? Nem ennek reményében vagy reménytelen kívánatában mászott fel a fára? Dehogynem! Akkor nem egyetlen elsöprő lendület vajon ez a befogadás? Nem tekinthető egyszerűen azzal megvalósultnak a dolog, hogy Jézus "kijelöli" Zakeust a többi bámészkodó közül?
Ha ilyen automatikusan "működnének" az Isten megközelítésének az eseményei, nem valószínű, hogy hitetleneket találnánk a Földön. Hogyan is nevezzük azt a fékrendszert, mely olyan sokakat odaköt a fához, nem engedi őket "lemászni" annak ellenére, hogy ők is ott vannak Zakeus mellett a jerikói utat szegélyező lombok közt? Nevezzük kísértőnek, szabad akaratnak, vagy keressünk valami modernebb kifejezést, amivel új imázst kölcsönöz magának a gonosz?
Nem vagyunk egyedül, vagy ha úgy tetszik, nem édes-kettesben éldegélünk az Istennel, aki szándékosan, a nagykorúság helyes döntésének ajándékával együtt ajánlotta fel a kétkedés és a bizonytalanság lehetőségét az embernek. Majdnem "adomány"-t írtam, hiszen kevés dolog tartozik annyira hozzá az emberi méltósághoz, mint a körültekintő és alapos kétkedés után hozott döntés. Bárcsak ilyen nagylelkű lenne minden művészeti-politikai mérlegelés! A valóság látszata szerint egyre több a nyitva hagyott ajtó a szépirodalmi művek, média-produktumok végén. Ezzel együtt azonban az ismeretek nélkül tengődő és lutri módjára választók száma is növekszik.
Erős a gyanúm, hogy Zakeus választása - minden kísértés ellenére - sokkalta szilárdabb volt, mint pl. iskolarendszerünk átlagra méretezettnek mondott, de messze alatta teljesítő oktatása-nevelése. Az ismeretek továbbadása, a vallomás vagy misszió ezért, az emberi méltóság teljességéért kötelessége minden szentnek egy egész életen át.
- DI -