Lk 23,35-43 A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!'' A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!'' Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.'' A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!'' De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.'' Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.'' Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!''

A királyság intézményének a világi államformában sok hátulütője volt. Persze egy jó királyra bárki bármikor szívesen váltana egy rossz miniszterelnökről. S a cím adta élc kihagyhatatlan: addig nincs baj, amíg a nép csak bámészkodik, de ha választ! Mondjuk Barrabást!
A király persze alattvalók nélkül nem király. Talán itt van az utolsó évközi vasárnap igazi problémája: kinek a királya Jézus Krisztus? Az ünnepalapító igazi szándéka aligha kétséges: mindazokkal szemben, akik az "isteni demokrácia" embercsinálta viszonyai között keresik a boldogságot, hangsúlyozni, létezik a független hatalom és az evangéliumokban elmondott keretek között mindannyiunk sorsa ettől függ. Krisztus minden létező királya. Senkinek ne keseredjen meg a szájíze attól, ha ehhez meggyőződésünk szerint hozzá kell tennünk: akaratától és választásától függetlenül.
Krisztus királysága fontos dolgokat tesz hozzá a királyi hatalom földi elképzeléséhez. Nemcsak a körülmények, melyek között a nyilatkozat elhangzik, mások, de a személy más, a viszony gyökeresen különbözik a földi elképzelésektől. Barátom állandó elmélkednivalói közé tartozott a kérdés másik oldala, az emberi konfliktusok egyik okozója: király-e bennem Krisztus?
Az egyházi év utolsó evangéliumai mintha egy bevégzett év szokásos(?) optimista (??) "zárszámadásaitól" próbálna megóvni az egymás után elhangzó rázós kérdésekkel: hiszel-e a túlvilágban? király-e benned Krisztus? Mintha az iskolaév záróvizsgáján vegzálna kérdéseivel a tanító, aki meg akar kímélni attól a csalódástól, amit a következő, felső osztály feladatai jelentenének számunkra. Szeretné, ha vagy a felelet lenne egyértelműen igen, vagy legalább az évismétlésnek úgy állnánk neki, hogy tudjuk, mi a buktató kérdés, mi az alapkövetelmény, a bázisszint, mielőtt a "felsőbb osztályba léphet" minősítést megkapnánk.
A kereszténységben, annak "záróvizsgáján", ahol Krisztus, mint király uralkodik és dönt, nincs "kegyelemkettes" és ugyanakkor csak "kegyelemkettes" létezik. A furcsa paradoxon megoldását most kivételesen olvasóimra bízom. Ha tudják a feleletet, akkor egy nyelvet beszélünk. Ha nem azonos a megoldásunk, akkor semmit nem értettünk meg a soha meg nem érthető, de mindig megközelítendő Istenből, akinek kegyelme vezessen mindannyiunkat az új egyházi év adventjében!
- DI -