BOTANIKAI JELLEMZÉS

Nevezéktan

A kislevelű és nagylevelű hársat Linné l753-ban megjelent művében, a Species plantarumban még nem választotta el egymástól, rájuk a Tilia europaea nevet alkalmazta. 1759-ben Miller már külön fajként tárgyalja a kislevelű hársat, s Tilia cordata névvel illeti. Gyakoribb, ma is használt szinoním neve az Ehrhardtól származó Tilia parvifolia, illetve a Scopoli-féle ulmifolia. A tudományos nemzetségnév a görög ptilon-ból vezethető le, mely szárnyat jelent, s a virágzat megnyúlt murvalevelére vonatkozik. Az ókori latin nyelvben a tilia már a hársak neve volt. A tudományos fajnév, a latin eredetű cordata szív alakút, szívest jelent, mely a kislevelű hárs - s egyébként a nemzetség többi tagja - jellemző levélalakjára utal.

Elterjedés

Európai elterjedésű faj, areája Írországtól Nyugat-Szibériáig húzódik. A legészakibb és legdélibb területekről hiányzik, így nem tenyészik Spanyolország, Olaszország és a Balkán-fésziget déli részén. Érdekes, hogy elterjedési területének keleti nyúlványa átbukik a Közép-Uralon, s egész az Irtis folyó völgyéig húzódik.Az aera súlypontja Kelet-Európában van, a Volga középső és felső folyása mentén éri el az optimumát, ahol jelentős kiterjedésű - bár sokszor másodlagos - állományai találhatók. Nyugat- és Közép-Európában a kocsánytalan tölgyesek, Kelet-Európában a kocsányos tölgyesek jellemző elegyfája. A faj elterjedésének vertikális tagolódásáról elmondható, hogy Közép-Európában elsősorban szubmontán azaz középhegységi elem. A Balkán -félszigeten és az Alpokban 1300 m tszf. magasságig hatol fel. A Kárpátok és a Kárpát-medence viszonylatában a kislevelű hárs átlagosan 890 m tszf. magasságig emelkedik fel, legmagasabb megjelenése a Horváth Alpokban, a Plejesevicán található 1535 m-es rekordmagassággal.

Hazai előfordulás

Jelenlegi hazai előfordulásnak súlypontja az Északi és Dunántúli- középhegységben van, ritkább a Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Az Alföldről szinte teljes mértékben hiányzik, szórványosan fellelhető a Felső-Duna, a Szatmár-beregi-sík, a Nyírség és a Körösök mentén. Az alföldperemi előfordulásokon kívül a kontinentális klímahatás alatt álló többi alföldi területről hiányzik. A kislevlű hárs hazánkban a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek tipikus elegyfája, ahol a szárazabb termelőhelyeken a gyertyánt teljesen háttérbe is szoríthatja. Ezen kívül megjelenik a bükkösökben, cseres-tölgyesekben, szikla,törmeléklejtő, és szurdokerdőkben, valamint a mészkerülő erdőkben és a mélyebb termőrétegű melegkedvelő tölgyesekben is.

Alaktani jellemzés

Termet és kor tekintetében jelentős méreteket érhet el a kislevelű hárs. Zárt állományokban 30 m magasra is megnőhet, ahol jól feltisztuló, hengeres törzset nevel nyúlánk koronával, míg szabad állásban koronáj kúpos, törzse sudarlós.Az idős korú egyedek törzse vastag, szabálytalan keresztmetszetű, gyakran dudoros koronája elterülő, alsó ágai lehajlók. A nagyon idős egyedek földre lekönyöklő ágai meggyökeresedhetnek, amit a népnyelv íjjas-fias hársnak nevez. Hazánk legnagyobb, legyökeresedő ágú kislevelű hársfája a Nyírség északi részén, Szabolcsbáka község határában, egy szőlőkkel körülvett dombtetőn található. Ennek törzskerülete 860 cm, 7 erőteljes ágából 2 az utóbbi másfél évtizedben sajnos lehasadt. 500 cm-nél nagyobb törzskerületű fa áll a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély parkjában, Nyírkáta község határában (Vörösmarty-hársak) és Őriszentpéter belterületén. Jelentős kort élhet meg, többszáz éves kislevelű hársak Európa-szerte előfordulnak. Közülük a legidősebb egyed az angliai Bristol melletti Westonbirt arborétumban áll: korát 2000 évesre becsülik. Kérge sokáig sima, szürkésbarna, idősebb korban hálozatosan repedezett, sötétszürke, háncsából korábban kötözőanyagot készítettek. Jellegzetesen zegzugos felépítésű hosszúhajtásai zöldesbarna színűek és kopaszak, tojásdad rügyeit két rügypikkely borítja, melyek közül a külső öblös pikkely a rügy félhosszúságánál nagyobb. Kerekded, gyakran részaránytalan levelei 4-6 cm hosszúak, válluk - mint ahogy a tudományos fajnév is mutatja - szíves, csúcsuk hirtelen kihegyesedő. A levélszél élesen fűrészes, a levéllemez viszonylag vastag szövetű, felül sötétzöld, fonáka kékeszöld. A határozáshoz leggyakrabban használt bélyeg a levélfonák érzugaiban található rozsdavörös szakáll, valamint fontos bélyeg az is, hogy harmadrendű erei nem emelkednek ki, hálózatosan egymásba folynak.Virágai általában 5-7-esével álernyőben nyílnak, a murvalavelek nyelesek és csak 1/3 részben nőnek össze a virágzati tengellyel. Sárgásfehér virágai június második felében nyílnak, bennük 30-40 porzószál található, melyek a szirmokkal egyforma hosszúak. A virágok jól mézelnek, a belőlük készült tea pedig meghűlés, köhögés ellen használatos hagyományos készítmény.Termései szeptemberben érnek, sokáig a fán maradnak. 5-7 mm hosszúak, sárgásbarnán molyhosak, ujjal könnyen összeroppanthatóak, ellentétben a nagylevelű hárs termésével.

Változatosság a fajon belül

A kislevelű hárs változatossága elsősorban a levelek alakjában, nagyságában, színében, valamint a murvalavelek hosszában éa a termés alakjában, szőrözöttségében nyilvánul meg. Hazai alakkörét Wagner János, a budapesti tanítóképző egykori igazgatója, kiváló botanikus dolgozta fel a 30-as és 40-es években. E szerint 11 változatot és 45 formát lehet ennél a fajnál hazánkban megkülönböztetni, alfaji differenciálódást viszont aeráján belül nem sikerült kimutatni. A hársaknál közismert hibridizálódási hajlam erre a fajra is jellemző. Leggyakoribb és legismertebb a nagylevelű hárssal (Tilia platyphyllos) alkotott hibrid, melyet holland (európai) hárs (Tilia x vulgaris, szin.: T. x europaea) névvel illet a tudomány. Elsősorban Európa nyugati felében terjedt el, s szépségében és alkalmazkodóképességében felülmúlja a szülőket. Gyakori park- és sorfa. Az ezüst hárssal (T. tomentosa) alkotott hibridjét SIMONKAI LAJOS botanikus találta meg 1886-ban Arad sétaterén, s JURÁNYI LAJOSról, a pesti tudományegyetem botanikai professzoráról nevezte el Jurányi-hársnak (T. x jurányiana). Később FENDRICH GUSZTÁV erdész kalauzolásával az Arad megyei Punkoje-hegy gerincén is megtalálta e hibridet, melyet először az Erdészeti Lapok hasábjain mutatott be a szakközönségnek. A harmadik, kertészeti célokra a leggyakrabban alkalmazott hibrid a krími hárs (T. x euchlora), melynek másik szülőfaja a Krím-félsziget reliktum hársfaja, a gyapjasbibeszálú hárs (T. dasystyla). A krími hársat feltűnően fénylő levéllemezéről, szálkás fűrészfogairól, keskeny koronájáról könnyű felismerni. Előnyéhez sorolandó, hogy a városok szárazabb, szennyezett levegőjét is könnyedén elviseli.

Termőhelyi igény

A kislevelű hárs előfordulásának súlypontja a gyertyános-tölgyes és bükkös klímaövbe esik, ezen klímaöveken belül még kedvezőtlenebb, szárazabb területeken is tömeges lehet. Ez utóbbi jelenségre jó példa a Gödöllői-dombvidék és Kisbér környéke, ahol a tölgyesek második koronaszintjében a gyertyánt váltja fel a kislevelű hárs. Bükkös övben határtermőhelyi előfordulásként említhető a sarvalyi-hubertuszi vonulat, ahol bazaltra rakódott löszön állnak kislevelű hárs-elegyes bükkösök.A faj előfordulása cseres-tölgyes és erdősztyep klímaövben már meglehetősen szórványos, e helyeken ültetése sem javasolható. Talajigényét a domb- és hegyvidékre jellemző, többletvizhatástól független hidrológiájú talajok elégítik ki. Elsősorban barna erdőtalajokon, közülük is leginkább agyagbemosódásos barna erdőtalajon (Bakony, Göcsej, Zselic, Mecsek,) tenyészik. Megfelel számára továbbá a rozsdabarna erdőtalaj (Gödöllői-dombvidék), illetve a Ramann-féle barna erdőtalaj (Kisbér) is. A Nyugat-Dunántúl térségében az erősen savanyú , nem podzolos és a podzolos barna erdőtalajon álló gyertyános-tölgyesek elegyfaja, s országszerte megjelenik szálanként a sziklás-köves váztalajokon, lejtőhordalék-erdőtalajokon, fekete rendzinán is. A kötött talajú, pangóvizes, nedves, illetve túlságosan száraz termőhelyekről mindenütt hiányzik.

Maggyűjtés és csemetenevelés

A kislevelű hárs toktermésében rendszerint egy, néha két mag van, amelyek teljesen kitöltik terméshéjat. A magban egyetlen jól fejlett embrió található, amit a sárgásfehér endospermium teljesen körülvesz. A kislevelű hárs termést így gyakorlati szempontból nyugodtan kezelhetjük magként. A termés szeptember közepétől érik, egyszerre a többi hárs termésével. A termések sokáig a fán maradnak, egy részük egész télen át, csak a tavaszi szelek viszik le. Terjesztését főleg a szél és az állatok végzik. Gyűjtése a téli hónapokban lehetséges. A kíméletes gyűjtés kézzel történik. A legtöbbször azonban a fa alá kiterített ponyvára, vagy fóliéra verik le a termést, amivel sok sérülést okoznak a hajtásokon. Néhol augusztus végén-szeptember elején, ún. viaszérett állapotban gyűjtik a hárs termését. Az így begyűjtött termés azonnal elvetve a következő tavaszon jól csirázik. Mivel a viaszérettség állapotának megállapítása meglehetősen bizonytalan és nagy gyakorlatot kíván, a legtöbb csemetetermelő teljes érésben, késő ősszel gyűjti be a hársmagot. Az október végéig begyűjtött magvak azonnal elrétegezve, a következő tavasszal, április-májusban vethetők lesznek. A később begyűjtött magvakat azonban már nem érdemes rétegezni, hanem száraz szellős helyen tavaszig tárolni és csak akkor rétegezni. A rétegezés nedves homokkal összekeverve, általában 150-180 napig történik. A rétegelés kezdetén a mag egy nedves-meleg kezelést kap. Közben a magot rendszeresen, legalább hetenként át kell forgatni és ellenőrizni. Amikor a magvak kb. lo%-a kicsirázott, el kell kezdeni a vetést. A kislevelű hárs termésének természetes érési folyamata nem fejeződik be a fán. Az ősszel, látszólag teljes érésben begyűjtött termésben az embrió tulajdonképpen még éretlen, ehhez járul a viszonylag kemény terméshéj és a vízátnemeresztő maghéj. Ezek együttesen okozzák a mag átfekvését. Amikor a viaszérett magot elvetik benne az embrió már éppen olyan érési stádiumban van, mint a később begyűjtött magban. Utóéréséhez meleg, nedves körülményekre van szükség, amit a nyár végi kora őszi vetéssel a talajban tudunk biztosítani. Ezt követi a tél folyamán a hideghatás, ami megszünteti a termés és a maghéj csírázásgátló hatását, s tél végén a viaszérésben elvetett magok kicsíráznak. A tavaszi vetés legkedvezőbb időpontja a március vége április eleje, amikor a nappali és az éjszakai hőmérséklet váltkozás kedvező a csírázásra. A hazai szokás szerint kislevelű hársból, 100 % használati értékű mag esetében l fm vetéséhez 150 db, ill. 5,3 g mag kell. Ebből egy éves korban 30, két éves korban 20 db/fm csemet kihozatalra lehet számítani. Gyakran vetik a hársat fólia alá, mesterséges közegbe, amelynek a pH-ját 5,5-6,5 közé állitják be. A fóliát junius juliusban bontják le a vázról és fokozatosan szoktatják hozzá a csemetéket a természetes klímához. A szár jobb befásodásának elősegítésére augusztus közepén kevés káliumszulfát műtrágyát szórnak ki az állományra. Az átlagos csemete kihozatal így 200 db/m².

ERDŐMŰVELÉSI TULAJDONSÁGOK

A kislevelű hárs meglehetősen jó alkalmazkodóképességű fafaj, az üde lomberdők mellet a sziklás-kőgörgeteges termőhelyeken is megél. Életkora többszáz év lehet, de erdeinkben ritkán éli meg a 100 évnél magasabb kort. Zárt állományban már 25-30 éves kortól rendszeresen terem. Magról és tuskóról is igen jól újul, de a hársak közül a leglassabban nő. Jó visszaszerzőképességű fafaj, a sérüléseket könnyen kiheveri, önmagát sokáig képes megújítani. Erősen árnyéktűrő, ezért gyertyános-tölgyesekben a fényigényes tölgyek koronája alatt alkot alsó koronaszintet. Bükkösökben többnyire az árnytűrő bükk mellett a felső koronaszintben fordul elő.Lombozata erősen árnyal, így jelentős szerepe van az erdőbelső klímájának kialakításában, a törzsek árnyalásában (s ezen keresztül az ágtiszta, iparilag kedvezőbben felhasználható törzs nevelésében). Avarja jól bomlik, a talajt javítja, ezért e fafajnak - számos más elegyfafajhoz hasonlóan - fontos feladata a talaj termőképességének megőrzése is. Előnyös tulajdonságai miatt feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy a kislevelű hárs - mint elegyfafaj - az arra alkalmas termőhelyek erdeiben mindenütt jelen legyen. Az erdőfelújítások során legtöbbször természetes úton is megjelennek magoncai, az önvetényülés hiányában viszont fontos erdőművelési teendő,hogy a már záródott, s magassági növekedése javában levő erdőkbe - természetesen csak a megfelelő termőhelyeken - mesterségesen betelepítsük. Bár a kislevelű hársat elegyfafajkét tartják számon, szabad területek (vágásterületek, széldöntések, lékek) keletkezésekor azonban a közeli, magzókorban levő fák egy-egy nagyobb foltot is beszórhatnak maggal, s így elegyetlen állományok, ún. konszociációk is kialakulhatnak.Az ilyen erdőket a korábbi erdészeti gyakorlat gyakran rontott erdőként kezelte, s jelentős energiákat fordított azok átalakítására. A kislevelű hárs fentebb már említett előnyős tulajdonságai és a fafaj értékes fája miatt ezen elegyetlen állományok jelenlétét ma már nem feltétlen tekintjük gazdálkodási hibának, kisebb-nagyobb foltokban ezek az elegyetlen hársasok is fenntarthatók.

ERDŐVÉDELMI VONATKOZÁSOK

A kislevelű hárs az abiotikus károsításokkal (széltörés, fagyok) szemben viszonylag ellenálló, a fiatal csemeték, kisebb fácskák hajtásait a vad - különösen túltartott állományok esetében - azonban már szívesen rágja, vékony kérgüket hántja.Bár a hársak a kevésbé fajgazdag rovaregyütteseknek otthont adó nemzetségek közé tartoznak, a kislevelű hársnak így is számos rovarkárosítója ismert.Ezek a fajok nagyrészt közösek a lágylombos fafajok (mézgás éger,nyárak, füzek) törzs és levélkárosítóival: nagy farontólepke /Cossus cossus/, kis farontólepke (Zeuzera pyrina), karcsúdíszbogarak (Agrilus spp.), kagylópajzstetű (Lepidosophes ulmi). További - hársakra jellemző - károsító hársszú (Ernoporus tiliae), s a hárs-teknőspajzstetű (Eulecanium tiliae).A lombrágó hernyók közül a gyapjas pille (Limantria dispar), a sárgafoltos púposszövő (Phalera bucephala) és más polifág fajok okozhatnak jelentősebb kárt. Jellegzetes, de a faegyedeket igazán nem károsító rovarfaja a hársaknak - így a kislevelű hársnak is - a vörös-fekete színű verőköltő bodobács (pyrrhocoris apterus), mely tavaszonként nagy tömegekben jelenik meg a törzseken, hajtásokon. Ennek a fajnak tápnövényei a hársak (s a mályvafélék családjába tartozó más fajok), példányai a lehullott levelek illitve termések nedveit szívogatják. A kislevelű hársról nálunk 3 gubacsszúnyog és 5 gubacsatka előfordulása ismeretes. Utóbbiak közül az Eryophies lateannulatus nevű faj kizárólag a kislevelű hárs leveleinek felszínén képez szarvalakú, zöldes, vagy pirosodó kinövéseket. Említést érdemel a Schizotetranychus tiliarium nevű hárs takácsatka is, mely különösen száraz, meleg nyarakon tömeges. E faj a levélszövetek nedveit szívogatva a levelek barna foltosodását, erős fertőzések esetén a levelek nyár közepi lehullását okozza. A kislevelű hárs alatt gyakran észlelt mézharmat hullásáért leggyakrabban a levél fonákján szívogató Eucallipteris tiliae nevű levéltetű a felelős. Erősebb levéltetű-fertőzést követő években a fertőzött fák kisebb méretű és sötétebb színű leveleket hoznak, mint a fertőzött egyedek. Komolyabb kórokozói a kislevelű hársnak csak a farontó gombák (Grifolia gigantea, Fomes, Phellinus és stereum fajok) közül kerülnek ki, mivel a mechanikai sérülések nyomán - főleg idősebb korban - jelentős korhadási gócok keletkezhetnek a törzsek belsejében ( az erdők véghasználata mellett ez a másik fontos tényező, ami miatt a kislevelű hárs csak ritkán ér meg magas kort).Megemlíthető kórokozói továbbá a fafajnak a különféle levélfontosító gombák (Gnomonia tiliae, Mycosphaerella millegrana, stb.), erdővédelmi jelentőségük azonban ezeknek a fajoknak alig van.

A FAANYAG TULAJDONSÁGAI ÉS IPARI FELHASZNÁLÁSA

A kislevelű hárs fája puha, alacsony sűrűségű (légszárazon 530 kg/m³), jó alaktartóés közepesen szilárd.Tartóssági tulajdonságai nem túl kedvezőek, de állandóan száraz körülmények között akár 500 év is lehet (kivételesen ismeretesek hársból készült 900-l000 éves Krisztus és Mária szobrok is!). A színes geszt nélküli, világos fatest fehéressárga színű, gyakran vörösesbarna árnyalattal. Az évgyűrűhatárok nem határozottak, csupán egy sárgás vonal jelzi azt.A bélsugarak a keresztmetszetben csak kézi nagyítóval láthatók, a keskeny bélsugarak viszonlag magasak. A finom edények egyenletesen, szórtan helyezkednek el, tehát külön korai és késői pászták az évgyűrűn belül nem láthatók. A fatest szövete egyenletes, finom szerkezetű, ennek köszönhetően mindenféle formában jól megmunkálható. A kislevelű hárs fája viszonylag kevés fahibát mutat, de idősebb korban előfordulhat például barna álgesztesedés, vagy fagyrepedés. A már említett farontó gombák fellépése szinte mindig mechanikai sérülésekhez kötődik. A fakitermelések során a kis mennyiségben jelentkező kislevelű hársat sokszor rostfának, tűzifának vágják össze, holott más értékes erdei választékok (késelési, hámozási és fűrészipari rönk, fagyártmányfa) is készíthetők lennének. A fakitermelés célszerű ideje a tél, a hengeresfa formában ("kéregben") való tárolás maximált időtartama pedig 6 hónap, mivel így a fülledést (s a faanyag kékes-zöldes szinváltozását) el lehet kerülni. Általánosságban elmondható, hogy a faanyagot célszerű mielőbb feldolgozni. A kedvező megmunkálási lehetőségek a kislevelű hárs fáját becsessé tették a múltban. A faanyag alacsony keménysége és homogén szövete miatt a mechanikai megmunkálás (felületkezelés, hámozás, gyalulás, marás ezstergályozás, faragás) igen kedvezően minden irányban elvégezhető. Gőzölés után jól hajlítható, hámozható, késelhető, bár a gőzölés miatt gyakoriak a színbeli elváltozások. Jól ragaszthatók, lakkozhatók, viaszolhatók, problémamentesen, gyorsan száríthatók. A kislevelű hárs - hasonlóan a többi hárshoz - a faszobrászat faesztergályozás Európa-szerte keresett fafaja (emberi arcot hársfából lehet legjobban faragni). Felhasználják a bútorgyártásban, furnér és retegelt lemezek készítésére, öntőminták, facipők, ládák, rajztáblák, ceruzák gyártására. Természetesen felhasználja a farost- és forgácslemez-gyártás is. Szenített fája kiváló rajzszén. Fájából továbbá készítenek fajátékokat, különböző fatömegcikkeket (kefe, ecsetnyél, stb..), háncsából hajdanán kosár, szőnyeg , kötél, sőt cipő és ecset is készült. Mindezen múltbéli és jelenkori felhasználási lehetőségek jól érzékelik, hogy a kislevelű hárs a hazai erdőgazdálkodásban és fafeldolgozásban a mainál lényegesebben nagyobb szerepet érdemelne.

KULTURTÖRTÉNETI ÉS KERTÉPÍTÉSZETI VONATKOZÁSOK

Az Írországtól Nyugat-Szibériáig terjedő kislevelű hárs végigkisérte a kontinens népeinek történetét, és a hozzá kötödő szimbólumok a görög és a római kultúra, a közép-európai germán és szláv népek, valamint a magyarság művelődéstörténetének is részévé váltak. A hárs mítoszok szereplője, mondák fűződnek hozzá, szólások születnek róla, híres helyeket jelölnek, dűlőket, határrészeket neveznek el a hársról, híres helyekre, várkertekbe, kastélyparkokba, templomkertekbe ültetik, és a hársfasorok az utakat szegélyezik.

A hárs a mítoszokban és a mondákban

A növényszimbolika, amely megtalálható az ősi, többistenhitű és a keresztény kultúrákban is, kifejezi a népek történelmen végighúzódó természet-tiszteletét. A fák a törzsi, a többistenhitű mediterrán és a keresztény kultúrákban is különös tiszteletnek örvendtek. PLINIUS SECUNDUS Historia Naturalis c. művében az időszámítás szerinti első évszázadban írja: "Valamikor réges régen a fák voltak az istenek lakóhelyei és az egyszerű falusi nép a környék legmagasabb fáját az ősi hiedelemnek megfelelően még ma is valamelyik istennek szenteli." A római és görög mitológiában a megszemélyesített fáknak gyógyító, végzethozó, reinkarnáló szerepet tulajdonítottak. OVIDIUS a fák gyűlését énekli meg és a felsorolt fajok között jelen van a hárs, jóllehet Dél-Európában már igen ritka előfordulású. Jelentőségét bizonyítja azonban, hogy a görög mítoszokban a hárssal azonosítják PHILÜRAT, aki a mitológia más jelentésében a Tejút istennője. A tejutat jelképező világhársfa odvának tartották azt a szigetet ahol PHILÜRA gyermeke, KHEIRÓN kentaur született.KHEIRÓN csodálatos gyógyító erejét anyjának, a hárs jelképének tulajdonították. Az ókor és a középkor népei hitték, hogy a fákban szellemek lakoznak. "Elterjedt képzet szerint fákban laknak a holtak, az ősök szellemei... A családfák végső soron e fatotemképzetben gyökereznek..." írja JANKOVICS MARCELL. LÁSZLÓ GYULA leírásából ismert, hogy az erdei cseremiszek a halottak emlékére hársfabotot vágtak és azzal úgy bántak, mint élő személlyel. Egy-egy híres fa élete és pusztulása királyi családok, dinasztiák uralkodását, tündöklését és bukását kíséri. Ilyen híres fa volt a német HOHENZOLLERN uralkodóház hársfája, amelyet állítólag I. VILMOS idejében ültetett egy cigányasszony. A hárs először 1871-ben a német császárság kikiáltásakor virágzott. Évről évre dúsabb lombot hozott l9l4-ig, amikor betegség támadta meg. 1918-ban száradt ki a háború elvesztését és a dinasztia bukását megelőző nyáron. A hárs a keresztény idők szimbólumrendszerében betöltött fontos szerepét mutatja, hogy a heraldikában is megjelenik. Arany hársfalevelek díszítik például LUXEMBURG ZSIGMOND - németrómai császár és magyar király - fekete sastollas sisakdíszét is. A reneszánsz növényszimbolikájában a kora középkor paradicsomi almafáját és a keresztfát a szerelem fája váltja fel, amely a francia trubadúrok énekében a rózsafa, a német lovagok dalaiban pedig a hársfa. Számos fát, főleg hársfát kapcsolt a néphit a magyar történelem nagy alakjaihoz, MÁTYÁS királyhoz, ZRÍNYIHEZ, RÁKÓCZIHOZ. Bél Mátyás több nevezetes fát említ, amelyek alatt a mondák szerint MÁTYÁS király szivesen időzött. Bél feljegyzéseiből ismerjük a mádi hárs mondáját. A csallóközi Mád (ma Szlovákia) község határában álló öreg hársfa árnyékában gyakran pihent meg utazásai során HOLLÓS MÁTYÁS. A király és kíséretének megvendégelése sokba került a falu népének, ezért kipusztították a fát, remélve, hogy ezután az uralkodó is elmarad. Amikor MÁTYÁS ismét a vidéken járt és kedves hársfájának csak a hűlt helyét találta, haragjában törvénybe foglaltatta, hogy a királylátás tiszteletére méltatlanná lett mádiak és ívadékaik soha semmilyen kitüntetésben nem részesülhetnek. A MÁTYÁS emlékfák közül még ma is él a bajmóci hárs és a Homokkomárom melletti Zsigárdon álló "Zrínyi hársat" nyolcszáz évesre becsülik (mindkettő a mai Szlovákia területén található.) A néphit a történelmi személyekhez kötődő emlékfákat évszázadok múltán gyakran időben közelebbi, élő alakhoz köti. Így örökölte MÁTYÁS fáinak jó részét a hársakat különös becsben tartó RÁKÓCZI fejedelem. A hársak iránti tisztelete I . RÁKÓCZI GYÖRGYTŐL származik, aki zborói birtokáról írt leveleit így keltezte: "Datum sub centum tiliis" - "Kelt a száz hárs alatt".

A hárs nyelvészeti szerepe

A szláv lipa = hárs szó eredete a görög mítoszok továbbélését mutatja. A mediterrán hegyvidék és tengermellék mézelő hanganövényét, az Erica arboreat a méhistennő APHRODITÉnek szentelték. A nyári napforduló, június 2l. egybeesik a méhek kirajzásának idejével. Közép-Európában az erikafa szerepét a szláv szerelemistennő - KRASZOPANI -fája, a hárs töltötte be, amelynek egyik legfontosabb ajándéka a méz. Az akác közép-európai megjelenése előtt a hársak virágzásuk idején, júniusban, a napforduló körüli időben a legfontosabb méhlegelők voltak. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy a délszlávok a június hónapot a hársról nevezték el (lipa = hárs, lipanj = június). Az ősi eredetű magyar növénynevek közül a finnugor korból származik a hársfa. Az 1400 körüli időkre datált Schlägli szójegyzék a hársat " has fa"-ként említi. A hársfa eredeti alakja a "has", "hás" a hámló kéreg faháncs jelentésére utal - olvashatjuk SZABÓ ATTILA, MELIUS PÉTER 1578-ban Kolozsvárott megjelent Herbáriumához írt tanulmányában. A könnyen feslő hársfaháncs hasznosításához kötődnek a szólások: "addig hántsd a hársfát, amig feslik" -mindent idejében kell elvégezni, " feslik a hárs", "jól hámlik a hársa"- jól megy neki a munka, "hársat hántok a hátából" - ellátom a baját. A terebélyes méreteket elérő, árnyat adó hársfa a virágából főzött tea, a hársméz, valamint a fatestből készült orvosi szén gyógyhatása és a hársfaháncs sokrétű felhasználása révén különleges szerepet tölt be a népéletben. Ennek bizonysága, hogy gyakran előfordul a helynevekben: "Hársalja", "Hárshegy","Hásságy","Somogyhárságy", "Zalaháshágy".

A hárs szerepe a kert- és tájépítésben

A hazai kertépítészetben a reneszánsz kor óta alkalmazzák a hársakat. Évszázadokon át ültetik előszeretettel a kastélyok és kúriák kertjeiben és telepítenek hársfasorokat a parkokon kívül, sétautak, autóutak mellé. A kislevelű hárs szabályos terebélyes lombkoronája kitűnően árnyékol, zegzugos, sűrű ágrendszere jól tűri a metszést, a koronaalkítást, gyorsan nő, évről évre bőven hozza illatos virágait és többszáz éves életkort is megél. A hársat számos előnyös tulajdonsága méltán tette kertépítészetünk egyik legkeveltebb fájává. A hazai reneszánsz kertkultúra kedvelt eleme a filagória, a kerti ház, amelyet kezdetben Európaszerte fákra építenek. A jól alakítható koronájú hársak különösen alkalmasak voltak filagória kialkítására és amint TAKÁCS SÁNDOR kutatásai alapján ismert, a l7. századi magyar kertekben is szép számmal találhatunk fákra épített filagóriákat. Több kastélykertben a reneszánsz kertek barokk kertté alakításánhoz kapcsolódik a fasorok ültetése. A legfényesebb barokk kert hazánkban Eszterházán, a korábbi Süttörön létesült. Itt ESZTERHÁZY MIKLÓS herceg süttöri vadászkastélyát építteti át és a család székhelyét Kismartonból az ekkor már Eszterházának nevezett birtokra helyezi. A saját tervei szerint épített hatalmas kertben a 200 öl hosszú nagy parteről nyíló félkör alakú térségben 34 kerekre nyírt hársfa állt. A hazai hársfasorok között talán méltán nevezhető a legjelesebbnek a boncidaival közel azonos időben ültetett nagycenki hársfasor. A fasor pontos telepítési évét nem ismerjük, az 1783-85 között készített vizrendezési terven azonban már feltüntették a végében épített remeteséggel együtt. A fasor, amelyet a kastély főtengelyének irányában létesítettek, 2130 méter hosszú, szélessége 23 méter, a fák tőtávolsága 7 méter. Az eredetileg ültetett 600 db hársfából mára 374 időskorú és 74 későbbi pótlásból származó egyed maradt. A kettős fasor jellegzetes példája az ún. "allé vert"-nek, amelyben a fák között gyepfelület húzódik, ami a sétalovaglás célját is szolgálta. A barokk helyébe a l8. százsad utolsó harmadában hazánkban is a tájképi stílus lépett. Az architektonikus francia kerteket részben átalakították, de számos újonnan létesített festői, szentimentális és gyűjteményes kert létesült, amelyekben az oldott formák, a csoportokba és a szoliterként ültetett növények természetes alakgazdagsága jut érvényre. A hársak kedvelt fajok a tájképi kertekben. Több kertleírás számol be a hársfacsoportokról és tájképi kertjeinkben, arborétumainkban ma is állanak hatalmas méreteket elért kislevelű hárs példányok. A l8. század végétől kezdődően - hasonlóan Európa más országaihoz - hazánkban is megkezdődött, a városi utak, terek fásítása. Az első belvárosi sétány fáinak telepítését a Duna parton, a mai Vigadó épülete helyén állott pesti hajóhíd hídfőjénél 1789-ben kezdte meg a pestvárosi tanács. Ennél a telepítésnél, illetve később, századunk első felében végzett ültetéseknél is gyakran alkalmazott fafaj a kislevelű hárs. A hársak ma erdeink igen kis hányadában lelhetők fel elegyfaként és kertépítészeti jelentőségük is csökkent a múlt század közepe óta, jóllehet az utóbbi évtizedekben a várostűrő fajok nemesítése és forgalomba hozatala révén ismét mind gyakrabban ültetik kertekbe, parkokba és alkamazzák azokat útfásításoknál. Újrafelfedezésük szép példája, hogy 1996-ban az országos millecentenáriumi faültetési mozgalom keretében, a Balaton-felvidéken, a Dörögdi-medencében, a Kapolcsról Taliándörögd felé vezető út mentén - lelkes tájépítészek közreműködésével - 1100 kislevelű hársat ültettek el.

-=255=-