Mt 11,2-11 Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: ,,Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?'' Jézus ezt válaszolta nekik: ,,Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot [Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1]. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.'' Amikor azok elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: ,,Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusztában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a királyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: ,,Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt, aki elkészíti előtted utadat'' [Kiv 23,20; Mal 3,1]. Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.

Még meg sem értettük igazán, de már csaknem megszoktuk, hogy a Biblia világa a legtöbbször paradoxonokból épül. Talán meg sem lepődünk, amikor az adventi öröm vasárnapján Jakab szenvedésről és béketűrésről beszél, az evangéliumban pedig a börötönben utolsó napjait élő Keresztelő a pusztán szellemi túléléshez kér segítséget Jézustól.
A Mester az egyetlen kérdés kapcsán kettőre válaszol. Az első válasz nyilván a Keresztelőnek, a közvetlen kérdezőnek szól, aki abból és ószövetségi ismereteiből összerakhatja a bizonyosság puzzle-képét.
A második válasz talán kérdezetlenül, a kimondatlan bizonytalanságra érkezik. Talán mindenkiben megfogalmazódik, s a kérdés hosszútávon érvényes: megcsalnak-e az érzékeink, rossz-e a percepciónk, amikor nem azt véljük létezni, amit elképzeltünk magunknak?
Véletlen-e, hogy XVI. Benedek második enciklikája, mely a szerző tudományos-filozofikus képzettsége ellenére(?) kifejezetten spirituális, éppen most került kibocsátásra? Aligha, hiszen éppen az örömünk forrására mutat rá, a megalapozott reményre, melynél többet aligha adhat ma nekünk bárki is. A karácsonyi történés, amelyre emlékezünk, hogy megerősítsük magunkban a remény bizonyosságát: Isten kiüresítette magát és eljött közénk, hogy megváltson mindannyiunkat. Nem is adott többet, mert ez is elég kell, hogy legyen! Szent Péter is az ilyen kérdésre adott választ jelöli meg a keresztény ember céljaként. Ő sem kevesebbről beszél, ennyi neki is elég volt.
Az, hogy örömünk forrását egy mesterségesen-tudományosan csúsztatott állítással áttoltuk az ajándékok és az anyagiak világába, nem Isten műve, és csak magunk teremtettük újjá kétkedésünket, mellyel szellemi, magunk emelte börtönünkből küldözgetjük minden alkalommal újra az üzenetet: mást láttunk, mint amit akartunk.
"Vajon mit akartatok látni?" kérdezi Jézus, miután felénk fordul a válaszadásban, s nekünk erre kell felelnünk, mert másképpen nem az az öröm lesz a birtokunk, amelyet Ő szánt nekünk, s amelynek jogos birtoklásában évről évre az egyházi év harmadik vasárnapja meg szeretne erősíteni bennünk. Az öröm a pusztában vár miránk, ahol más nem zavarja meg az észlelés bizonyosságát, ahol a mesterséges, koragyújtott fények nem nyomják el az égbolt világosságát. Ahonnan reményünk alapja, bizonyossága származik, ami örömünk igazi oka.
- DI -