,,A nyugati végeken élők döntése, hogy nem veszítették el bizalmukat és hitüket, s hogy ezért győztek a szenvedések és megpróbáltatások óráiban: tanulság, amelyet nem csak a város és a vármegye közönsége, hanem az egész ország meríthet a soproni népszavazás tettéből.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Egybegyűltek!

Az idézett sorok a Soproni és Sopron környéki népszavazás 10. évfordulóján születtek, 1931-ben.

Szerzője ifjabb Krug Lajos, aki az esemény tanújaként társszerzője egy olyan korabeli kiadványnak, amelyben gróf Bethlen István, Magyarország egykori miniszterelnöke, a szintén kortanú államférfi a következőképpen fogalmaz: ,,Sopron és környéke hűségének megnyilatkozása – tíz évvel ezelőtt – a magyar nemzet újabbkori történelmének egyik legjelentősebb fordulata volt.

Ez a vidék csak talpalatnyi visszaszerzett föld, de szent – polgárainak férfias tettereje és a legnagyobb hazafiúi erény által.

A lelkek tántoríthatatlansága azonban többet jelentett abban az időben, mint más századok fegyverrel vívott csatáiban, bármely fényes példája a hazaszeretetnek.

Itt testvéreink elhagyatva a veszély és üldöztetés pillanatában helyt állottak önmagukért és helyt állottak egy szétszaggatott országért, amelynek teste még ma is a trianoni béke ütötte sebektől vérzik.”

Az egykori miniszterelnök értékelése a Sopron és Sopron környéki nyolc településének döntéséről nemcsak dokumentumértékénél fogva érdekes és tanulságos. Egyben rávilágít arra is, hogy a jelentős történelmi események egyszerre táplálkoznak a múlt értékeiből, és egyszerre mutatnak a jövőbe. Így válhatnak ünneppé.
Hiszen az ünnep lényege abban van, hogy a múltból hozott maradandóra, azaz az értékre alapozva mutat irányt a jövőre nézve. Ezért jövőképe, helyes jövőszemlélete csak annak lehet, aki a múlt értékeit becsülni tudja, és azt a jelenre, de még inkább a jövőre fogja vonatkoztatni.

A jövőt szolgálta-e, és miképpen a népszavazás? – tehetjük fel a kérdést. A kérdést, amely azért fogalmazódik meg, mert mi, az 1921-et követő kor történelmének ismeretében tudjuk, hogy nehéz, embert- és nemzetet-próbáló idők következtek még 1921 után.

A kérdés megválaszolása ifj. Krug Lajos idézetéből mára is érvényesen cseng ki: ,,A Gondviselés mindig megadta a szorongatott magyaroknak a fáklyavivő, vezető egyéniségeket, akik a szellemnek irányt, utat mutattak, (…), akik a szertehúzó kis érdekeket szilárd egységgé tudták kovácsolni, és történelmi cselekedetté edzeni.”

És tegyük hozzá: a politikai döntés mögé kellett a kisemberek kinyilvánított szándéka: azoké, akik az ágfalvi csatákban életüket áldozták, aztán mindazoké egyenként is, akik szavazatukkal felelőséggel nyilatkoztak a hovatartozásukról.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelem alakulása egyszerre sorsrendelés és egyszerre a mindenkori jelenben élők döntésekben és tettekben megnyilvánuló felelőssége.

A népszavazásban résztvett polgárok dönthettek különbözőképpen, és a települések úgyszintén.

De éppen az akkori felelősségérzetet, a jövőbemutató hitet mutatta az meg, hogy az egyéni döntések ellenére a közösség mindennél felettébbvaló érdeke érvényesülhetett.

Az a mának is fontos üzenet, hogy igenis összetartozunk. Összetartozunk a bajban és gondban is, a sorscsapás ideje alatt.

Egy közösség vagyunk, közös a sorsunk, és közösen kell áldozatot vállalnunk, és csak a közösség szolgálata visz előbbre.

Ez a felelősség kell hogy megnyilvánuljon mindennapi tetteinkben, akkor is, amikor az itt álló emlékművön ábrázolt határok rövidesen átjárhatóvá válnak.

Igen, a több mint 80 évtizedig lezárt út átjárhatóvá válik, de a lehetetlen és igazságtalan helyzet minden ellentmondása és tragédiája, a trianoni döntés szörnyű kíméletlensége éppen attól válik ma is egyértelműen nyilvánvalóvá és utólag sem felmenthetővé, hogy még ma is kísért.

Hogy a jogszabályok és egyezmények által kinyilvánított átjárhatóság ellenére a határokon való átkelés nehezítésének kísértete még ma is – a maga kifinomult módján – jelen van a nyugati határszéleken.

Pedig az egy tájegységhez, egy vármegyéhez tartozó közösségeknek, akiknek kényszerből kellett dönteniük, hogy a saját szűkebb hazájukon belül hova szeretnének tartozni az egész régió volt a hazájuk.

Ma a mi felelősségünk és feladatunk, hogy a természetellenes módon elválasztott régió egységét újra megteremtsük.

Ehhez kívánom Harka minden lakójának, mindannyiunknak azt a hitet és reménységet, amely a népszavazás időszakában, egy emberileg reménytelennek tűnő helyzetben sem veszett ki a Sopron környéki emberek lelkéből. Ez a hit és reménység az egész magyar nemzetet szolgálta.

Ennek a hitnek és reménységnek a mindennapokra vonatkoztatott, igazságát annyira fontosnak tekintették akkor, hogy azt törvénybe is foglalták. Az 1922. évi törvény 29. cikkelyében konkrét és örök üzenetként az utódoknak hátrahagyták: a magyar haza minden fiában erősítse meg ,,a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet.” – szól a törvény.

Mert a boldog jövőt az isteni igazság érvényesülése és a reménység szolgálja. A mi történelmünknek, eleinknek üzenete ez a mai ünnepen, amelyet egyben a karácsonyvárás időszakában egy reményteljes, boldog adventet kívánó üzenetként is vigyünk magunkkal.

,,A magyar haza minden fiában erősítse meg a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet.”