Mt 1,18-24 Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni'' [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Igen, más magyarázat nem lehetséges?! No nem egy ember fogantatására, nem egy házasság megkötéséhez ilyen körülmények között és abban az időben, de a hitbeli élethez, itt és most. Munkatársam vallott így magáról a talán nem is tudta milyen ősi kifogással: "Tudja, én hiszek, de nem gyakorlom a vallásom, mert más sem, hiszen akkor hogy' lehetnének ilyenek az emberek? Hogyan lehet, hogyan tehet így és így az az ember, aki azt mondja magáról, hogy keresztény?"

Nézzük "civilben" az elhangzott vallomást! Ha csak magában van, akkor igaza is van. Na nem emberi kapcsolatában, szingliként, de úgy igazán magányosan, úgy Isten (érzett és tudott jelenléte) nélkül. És ezt hogyan lehet neki megmondani, ha Istent nem látja?

Plébánosunk vallott hitéről ( és én - bocsátassék meg nekem - csak az ilyen, nem édeskés vallomásokat szeretem). Elmondta, hogy gyermeki hitében milyen megerősítés volt paraszt nagyapja, akit a szántóföld szélén, egy kidöntött fán ülve látott imádkozni. No, itt tart most az én munkatársam!- mondom most magamnak, keresi a megerősítést. De a vallomás folytatódott:"Most már azért hiszek, mert megtapasztaltam, hogy mit cselekedett velem az Isten!"

Megerősített ez a pár mondat, mert valami hasonlót éltem meg magam is, az ember természetesen korlátozott módján. És ez a tapasztalat, melyben megvan a megtapasztalás cáfolhatatlan, múlhatatlan élménye is, magyarázza meg az ilyen evangéliumi részeket. A tapasztalattal szemben nem lehet harcolni és azt (sajnos?) nem kötelező elfogadni. A holocaustot az azt megtapasztaló aligha tagadhatja, csak az olyan ferde-lelkű ember-szerű valaki, aki nem hisz ennek a tapasztalatnak. Ausztráliát ugyanis rá lehetne rajzolni csak úgy a földgömbre, de akkor tagadni, ha már járt ott valaki!

A szűzi fogantatás az én szememben a Szentlélek működésének valamiféle "prototípusa". A három isteni személy közül leginkább a Lélekkel állunk hadilábon. Emberi csökönyösségünket és földhözragadottságunkat egyenesen irritálja a bizonytalanság már önmagában is. Az, t.i., hogy ott fú, ahol akar. És mi ezt nem tudjuk kiszámítani, koordináták közé szorítani, GPS jelek segítségével jellemezni, egyszóval magunk mellé ragasztani!
Egyszercsak megjelenik, művel valami hatalmasat, ami talán parányként indul, de egyre dagad és már nem lehet elrejteni. Úgy, mint Mária áldott állapotát, és esetenként valóban olyan érthetetlenül állunk a dolgok előtt, mint József. Magyarázat szükségeltetik, és ezt is pontosan olyan egyénien kapjuk meg, mint József. Nem áll ki az angyal a barátok, cimborák elé, hogy elmondja, nem küld lobogtatható, pecsétes levelet.

Az egész tulajdonképpen csak egy "fiókban" fér el: abban, ahol a Lélek minden más működése is valami kisértetiesen hasonló módon zajlott. Ahol éppen a lehetetlen hasonlóságok között lehet "ad analogiam" rá hivatkozni.

Valljuk be, némi kalauzolás mellett mi is csak Istenre bízhatjuk a szívében kétségeit forgató embert, hogy a kegyelem különös áradása vezesse el Karácsony igazi megismerésére!
- DI -