Mt 2,13-15.19-23 Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.'' Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat'' [Óz 11,1]. Amikor Heródes bevégezte életét, íme, az Úr angyala megjelent álmában Józsefnek Egyiptomban és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magadhoz a kisgyermeket és anyját, és menj Izrael földjére. Meghaltak ugyanis, akik a gyermek életére törtek.'' Ő fölkelt, maga mellé vette a kisgyermeket és annak anyját, és bement Izrael földjére. Mivel meghallotta, hogy Arkelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes helyett, félt odamenni. Miután álmában intést kapott, eltávozott Galilea vidékeire. Odaérve egy Názáretnek nevezett városban telepedett le, hogy így beteljesedjék, amit a próféták mondtak: ,,Názáretinek fogják hívni.''

Egy család vándorol. Nem a megélhetés, nem a jobb élet, nem a kecsegtető előnyök miatt, hanem pusztán életféltésből. Az apában fel sem merül a lehetőség, hogy az anyát vagy a gyermeket elhagyja. Józsefről nem tudjuk, csak sejtjük, hogy Jézus nyilvános működésekor már halott, Mária ekkor már egyedül él gyermekével. Mi hát az az erő, ami a családot ilyen látszólag céltalan vándorlásra készteti. Talán az, hogy az ószövetségi jövendöléseket teljesítsék? Mária későbbi meglepettségének ismeretében ez egyáltalán nem valószínű. A kor verbális emlékezetének ismeretében viszont az nem valószínű, hogy József üzleti érdekei lennének a hosszú vándorlás mögött.
A hosszú és egyre tágabb lehetőség-körök bejárása után egyre valószínűbbnek tűnik a lehetőség: a családot valóban a Máté evangéliumban leírt szempontok és indítékok vezették. Ezek valódiságában nem kétkedhetünk. Kézzelfoghatók, jól beleillenek a kor történeti leírásába, a szereplők jellemébe.
Ha hosszas tépelődés után elfogadtuk a racionális lehetőséget, akkor jön igazán a hétköznapi ember nehézsége: ő még nem igazán találkozott azzal a lehetőséggel, legfeljebb retrográd tapasztalat, hogy Isten így, szinte kézenfogva vezessen valakit. Számára nem ismerős és nem megtapasztalt az állítás: "egész utamon Te vezettél".
Nagyon valószínű, hogy a kor hasonló körülmények között élő emberében sem lehetett ez olyan egyértelmű. A gyakori helyváltoztatás miatt amolyan vándoréletet élő Szent Család "kilógott" még a kor pásztortársadalmainak körszerű vándorutakat ismételten és periodikusan bejáró közösségei közül is. Az is nyilvánvaló lehetett a környezetben, hogy nem társadalmi-politikai karrier vezette a háromtagú családot: minden helyen éppen csak megéltek, és nem lendült fel látható módon egyetlen állomáshelyen sem gazdagságuk. Nem haszonszerzés volt az utólag is csak kiszámítható vándorlás célja.
Végleg nem lenne pusztán emberi szempontok alapján érthető, hogy egy, a haláltól megvédett és gyermekkorában folyamatosan óvott gyermek egyszercsak ugy határozzon: egy láthatóan semmi felemelkedéssel nem kecsegtető korai és szégyenteljes halálformát válasszon mindezek után.
"Gyanús a dolog. Van benne valami." -mondja a kor embere, mielőtt egy vállvonással napirendre térne a Szent Család irányítottsága fölött.
Pedig van min elgondolkodnunk, van miért ráncolni laikus homlokunk: ha Isten Jézus családját ilyen "vakságban", a későbbi dolgokra ilyen kevés rálátás birtokában vezette , akkor e legnagyobb engedelmesség milyen, a mai fogalmaink között vakjárásnak minősíthető engedelmességet kíván tőlünk? Mennyire bő a mi mozgásterünk, amikor hívő emberként Isten akaratát szeretnénk követni, azt tudakoljuk valódi és virtuális világvándorlásaink közepette?
- DI -