Marokkó - Simon Tibor fotográfiái a Várkerület Galériában

Simon Tibor 1971. január 5-én Sopronban született. Az általános iskolát Brennbergbányán, a középiskolai tanulmányait Sopronban végezte. Első fényképezőgépét a 90-es évek közepén vásárolta. Aztán 1999-2000 között a Kisalföld külsős fotósa. 2005-ben elvégezte a filmgyártás szakalkalmazott iskolát, majd a Prizma Fotóstúdióban képeztette magát. 2002-tól a Soproni Fotóművészeti Kör tagja.

Tibornak fontos a találkozás a Kör tagjaival. Hetenként egyszer újabb és újabb ötletek, fotók kerülnek a hosszú asztalra, kritikák, negatívak, pozitívak, az egymáshoz való tartozás! Tibor az utóbbi években sokat áldoz az utazásra, főleg az arab országokat járja.

Izraelben fél évig dolgozott. Megfogta a látvány, a gyerekeket derekán cipelő anya, a több helyen látható szocreál, az öltözködés, a kultúra! A sugárút, a MECSET, de sorolhatnám. Átéli a békés, barátságos, a világ által oly sokszor negatívnak nevezett országot.

Horváth Endre és Simon Tibor

Engedjék meg, hogy nagyon röviden Marokkóról szóljak. Sokan úgy emlegetik, mint a legnyugatibb keleti országot, és nem is járunk ekkor messze a valóságtól, hiszen az ország korábbi neve „Maghreb el Aksza" szó szerint ezt is jelentette. Erre a földrajzi elhelyezkedésre utal, a sokak által használt "lemenő nap országa kifejezés is. Marokkó tényleg az afrikai kontinens egyik legnyugatibb, és egyben legészakibb országa is. Az országnak kilenc repülőtere van, bár mi magyarok általában csak Marrakeshben és Agadirban található repülőteret használjuk. Az ország hivatalos nyelve az arab, de franciául általában mindenhol beszélnek, és többnyire az angolt is megértik, valamint az északi területeken sokan beszélnek spanyolul is.

Az ország területén mindenfajta kereskedelmi szálláshelyek megtalálhatóak, az 5 csillagos luxusszállóktól egészen a nomád körülményeket biztosító kempingekig. A turistáknak tekintettel kell lenni a helyiek ruházkodási szokásaira, melyek az elmúlt időkben sokat idomultak az európai normákhoz.

A marokkói lakosság általánosságban két csoportra bontható. Az egyik az arab, mely a lakósság közel 60%-át teszi ki, míg a másik a berber, mely kb. 40%-a. Történelme igen sokszínű. Marokkó államvallása az iszlám. A marokkóiak 95 százaléka szunnita, a mohamedán vallás ortodox irányzatát követi.

Kultúra: Népművészet- az emberi testek ábrázolását az iszlám tiltja, ezért az iparművészet az egyetlen díszítőművészet. A népművészet egyik legjellegzetesebb ága a szőnyegkészítés. Házilag készítik a színes szőttes gyapjútakarókat is.

Vendégszeretet: A marokkóiak általában vendégszeretők. Ha meghívást kapunk, elfogadhatjuk akkor is, ha nem tudjuk viszonozni. Az udvariassági szabályok között a turistának rögtön feltűnik, hogy falun is, városokban is mindenki mindenkit köszönt.

Egy széles sugárúton vaktában elindultunk. Robosztus épülethez érünk, amelyről nem tudja eldönteni, hogy még épül-e, vagy már pusztul le. Egyik homlokzata pazar műalkotás, míg a másik félkésznek tűnik, a harmadikon, pedig már a rozsda és az enyészet jelei is megjelennek. Ez a Királyi Színház.
Reggeli után belevágtunk az igazi városnézésbe. Mindenki számára azonnal szembetűnik a város színe. Igen, itt minden vörösessárga színben pompázik, már szinte tradíciónak számít. Marrakesht szokás a dél gyöngyének is nevezni. A várost almoravidák alapították 1070-ben. A medinát járva szinte lépésként mecsetekbe, minaretekbe, medresszákba botlik.

Simon Tibor alkotásait nézve különösen a monokróm képeken érvényesül a fény és árnyék játéka. A színek hiánya jobban rákényszeríti a szemlélőt a kép formavilágának befogadására, továbbá előnye, hogy nem csak a kép nézőjét, de annak készítőjét is precízebb komponálásra készteti. Így látom, Tibor tudatosan rendszert, ritmust vitt képeibe. A különböző tónusok átmenete vagy éppen éles elhatárolódását a kontraszton keresztül érzékeljük kellően.

Képein látszik érzékenysége; ez abból áll, hogy különféle látványok nagyon finom részleteit is meglátja! Elkülöníti a zavaró, nélkülözhető, jelentéktelen motívumoktól. Az alkotó ember képes különböző műfajokban megmutatkozni, sőt azok között, azokon kívül valami újat teremteni.

A fotóban a műfajokat áttekinteni sosem volt egyszerű feladat. Addig rendben volnánk, ha az örökölt, kölcsönvett kategóriákat használnánk (festészet, szobrászat). Amikor viszont egy alkotó, jelen esetben egy fotós olyat kezd alkotni, ami csak arra a területre, alkotóterületre jellemző, akkor bizony már egy jókora fogalmi zűrzavar kellős közepén találjuk magunkat. Aki a fényképezés, mint alkotótevékenységet próbálja leltározni vagy éppen műfaját elemezni, még akkor is, ha maga is alkotó: Mentegetőznie kell! Jelen esetben én is ezt teszem! De ebben az alkotói világban mi lenne, ha mindenki ugyanazt a véleményt, ugyanazt az érzést érezné egy alkotás láttán!

Gondoljunk csak bele! Simon Tibor bemutatkozó első önálló kiállításának Marokkó címet adta. Ilyenkor általában kirándulási, emlékképekre gondolnak! Jelen esetünkben bizonyára észrevették, felfedezték, hogy nem útiképekről van szó!

Tibor magasra emelte, szinte professzionálisan fogalmazta meg alkotásait.

Kedves vendégeink!

Fogadják szeretettel, hiszen ez a tárlat jó alkalmat ad arra, hogy bepillantást nyerjünk egy másik kultúra, egy másik ország, egy más habitus, és egy más vallás pillanatnyi életébe!

Horváth Endre fotóművész, a Soproni Fotóművészeti Kör alapítója és vezetője

(A kiállítást megnyitó beszéd a január 27-ei megnyitó alkalmával hangzott el a Várkerület Galériában.)

***

A kiállítás megtekinthető munkanapokon 10 és 16 óra között a Várkerület Galériában (Sopron, Várkerület 19.)

Fotó: Tóth Zsombor