,,Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak. Az egyik nem csak mértéke a másiknak, de emelője is. Ha az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel, – akkor a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk.” –írja Pilinszky János.

Excellenciás Püspök Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Fiatal Barátaim!

Ma ünnep van. Pünkösd ünnepe. Egy lélektelen, darabjaira hulló világban a Lélek, az egység ünnepe. Egy megfélemlített, szorongó világban a bátorság, a szólás bátorságának ünnepe, az erő, a tanúságtévő lélek erejének ünnepe.

Mit is mondott Pilinszky?
Hogy az ünnep nem csak mértéke a hétköznapoknak, de emelője is. Azaz hétköznapjainkat úgy kellene alakítanunk, hogy a lélek, az egység, a bátorság és a tanúságtévő erő emelje azokat az ünnep mértéke szerint magasra. Nap mint nap egyre magasabbra.

Mert hétköznapjaink sorát mi magunk is csak ,,szürke” hétköznapoknak mondjuk; azokat a naptárainkban sem pirossal jelöljük.
De semmivel se tartsuk kevesebbeknek, jelentéktelenebbeknek az ünnepnapok fénylő alkalmainál.

Mert, amint hallottuk: Az ünnepben életünk végső értelme, célja tűnik fel – a hétköznapok pedig éppen az ünnepek állomásai közötti utat jelentik.
Nem is az a fontos, hogy köves, esetleg, meredek, olykor kanyargós ez az út, hanem az, hogy hova vezet. Kezdete és vége van, és ezen mindenkinek magának kell végigmennie. Magának, de nem egyedül.

A legnehezebb hétköznapokat is bearanyozzák a legszebb ünnepek – ha igaziak az ünnepeink, a legnehezebb hétköznapokon is átsegít, ha jó helyről tudakoljuk meg a célt, ha pontosan ismerjük a célt. Az út egy elég jelentős, és mindenképen fontos részét, pedig – kedves diákok, tanárok, és szülők! – az út jelentős részét az iskolában tesszük meg.

Az úton való elindulás irányát, pedig a családban kaphatjuk meg. Ezért is fontos, hogy az Egyházmegyei Napon együtt lehetnek a családok, és bemutatkoznak az egyházmegye intézményei.

Az egyházi oktatási intézmények, a Szent István alapította egyházmegyénkben is a Szent István-i örökség szerint napjainkig ugyanarra nevelték az ifjúságot, ami a 21. században is megtartó erő lehet: a haza szeretetére és a hitre: vagyis munkára, áldozatkészségre és erkölcsre.

Mert iskoláink a magyar történelem során mindig a remény intézményei voltak. Az egyház évszázadok hosszú során éppen a hétköznapok közfeladatait vállalta át, és ezt teszi ma is, amikor oktató-nevelő munkát végez. Ezt teszi ma is, amikor közösséget teremt. Mert ugyan, abban az intézményben, ahol csak ismereteket akarunk fejleszteni, lehet nagy egyetértés, jó hangulat, de az csak tanfolyam, csoport, szervezet marad, de az még nem közösség.

A közösség azt jelenti: együtt megélni küldetésünket, felelősséggel lenni egymás iránt a hétköznapokban, hogy aztán az ünnepekben is közösségként tudjuk felemelkedni az ünnep szentségéhez és fényéhez. A közgyűjteményekben, levéltárakban, a kincstárakban felhalmozott értékeinknek, a múltból felhalmozott tudásnak és ismeretnek akkor érvényesül az értéke, ha azt a közösség javára fordítjuk. A közösség belőlünk áll. A közösség mi vagyunk, mindannyian. Az egyes emberek nem választhatók el a közösségtől. A közösség az egyes emberek növekedésére van rendelve és fordítva: az emberek a közösség gyarapítására vannak. Érvényes ez a családok meghitt szeretetközösségére, iskoláinkra, baráti köreinkre, városunkra, megyénkre, hazánkra, nemzetünkre.

Ezért legyenek a szellemi-lelki gyarapodás közösségei elsősorban családjaink, intézményeink, ahonnan a lélek igazságát, szeretetét, erejét, bátorságát vihetjük tágabb közösségeink gyakran lelketlen világába.

A családoknak, az egyházi intézményeknek ez küldetése, hogy hétköznapi bábeli zűrzavarunkat felválthassa a pünkösdi egyetértés nyelve.

Ma pünkösd ünnepe van. Az egység, a közösség ünnepe. Az öröm ideje, amelyben sokféle emberekként legyünk képesek egy nyelven beszélni, egy nyelven érteni, közösen örülni.
Ehhez adjon Isten örömteli, vidám együttlétet, olyan ünnepet, amelynek életigenlése, fénye, öröme előttünk álló életutunkra, az elkövetkezendő hétköznapokra is kiárad!