CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. jĂşnius 21., pĂ©ntek, Alajos, Leila, Aladár, Aloma napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Fesztiválgájd  

Megérkeztünk, EFOTT!
Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója
2008. július 18.

"Csak szabadon" - avagy hogy zárjunk be mindenkit kerítések mögé

Nulladik napon, kedden érkeztünk le Dunaújvárosba a 2008-as EFOTT helyszínére, hogy már bemelegedve várjuk az első napi pörgést. A főbejáratnál már szinte vártak minket, persze csak azért, mert a nyitás csúszott pár órát, és emiatt még több, mint száz vonaton/buszon söröző fesztiválozónak nem sikerült lefoglalnia sátorhelyét, hogy bent már kikérje következő sörét.

A tömeget megkerülve megpróbáltam érdeklődni a "Tiszteletjegy, nyereményjegy" feliratú fülkénél, hogy ugyan a sajtós belépőnket hol is vehetnénk át, de a lányok akármennyire is aranyosak és segítőkészek voltak, sajnos nem tudták, hogy mit is kéne tennünk. Miután már feladtam, és azt gondoltam, kivárjuk a sort, hátha a pénztárban tud valaki valamit, a tiszteletjegy-lány utánamszólt, hogy sikerült elérnie valakit, aki tudja, hogy a sziget közepén, az EFOTT másik felén levő bejáratnál tudom átvenni a jegyet.

Elindultunk hát a laza egy kilométeres útra, amit, mint később kiderült, még jópárszor meg kellett járnunk. Az út végén meg is találtuk a bódét, ami előtt egy másik sor állt, sokkal kevesebb várakozóval, sokkal lassabb előrejutási lehetőséggel. Majd fél órás várakozás után kiszóltak, hogy a sajtósoknak a bódé másik oldalán kell sorban állniuk (ami mellesleg már bent volt a fesztivál területén, kerítéssel elkerítve, ezért a kerítésen „beszökve” kellett átmenni). Ezzel átjutottunk a határvonalon, de még nem volt karszalagunk. Ismét egy fél óra után azonban „megszereztük a jogot”, hogy a kerítésen belül legyünk. Így már nem is mentünk ki, bármilyen ellenőrzés nélkül besétáltunk (volna) a kempingbe. De mikor megpillantottuk a már álló sátrakat, éppen elértünk egy ellenőrzési pontot, ahol közölték, hogy piros karszalaggal csak a dolgozói kempingbe juthatunk be. Szomorúan visszafordultunk, hogy benézzünk a terület legtávolabbi sarkába, ahol nekünk elvileg helyünk van. Hát már nem volt. Így elhatároztam, hogy ez ellen megpróbálok tenni valamit, elindultam rendező-keresésre. Sajnos nem találtam senkit, csak a biztonsági őröket, akik elmondták, hogy hol találok illetékest. A bázisra könnyen bejutottam, oda ugyanis piros karszalaggal bemehettem. A rendezők egy szó nélkül rohantak el mellettem, mindegy volt, hogy beszéltem hozzájuk, vagy épp csak köszöntem volna. Aztán a bent levő biztonságiak ismét segítőkészek voltak, javasolták, hogy próbáljam meg az ő főnöküktől megkérdezni, hogy vaccap. Kicsit várni kellett, amíg a vízirendőrökkel lebeszélik a frankót, de aztán kedvesen, rám figyelve megbeszéltük, hogy mi a gondom (ez nem tartott tovább egy percnél), majd szólt a mellette állónak, hogy adja hírül, a pirosak is sátrazhatnak a sima kempingben. Hát bejutottunk. Jelzem, egy órával később, mint azok, akik kivárták a főbejáratnál lévő százas sort.

Reméltük, hogy a nulladik napra több bonyodalom nem jár, így kinéztünk egy kis árnyékos helyet, feldobtuk a sátrunkat a levegőbe, és mire leesett, már mentünk is sörért, hogy kipihenjük a bejutást.

Mivel ez a nap nem arról híres, hogy túl sok program van, így az ismerősünk ismerősének az ismerőse hozta a gitárját, és elénekelte nekünk a "Golyós dejó dejó" című saját szerzeményét (illetve mást is, de azok címére sajnos már nem emlékszem - az egyik egy olyan kedves lányról szólt, akinek volt mindenféle dolga a lába közt, nemcsak egyféle). Szóval az este kellemesen, sörözve, hot-dogozva, énekelve telt.

Szerdán már véglegesen tudatosult bennünk, hogy az a sok kerítés, amivel el van zárva minden, nemcsak vicc, nem fogják elszállítani őket, mikor meguntuk, hanem tényleg a "Csak szabadon" jelszóval burkolózva, bezártak minket zónákba, különböző labirintusokat alkotva ezzel a fesztivál területén. Érdekesség, hogy a nagyszínpad egy "zsákutca" végén van, odajutáshoz kb. 300 métert kell sétálnunk a kempingből, pedig légvonalban 20 méterre voltunk a koncertekre érkező tömegtől.

Reggelizés közben a Duna-parton találkoztunk a nagyszínpadon nem sokkal később fellépő Zanzibárral, de úgy tűnt, nem kívánják a kolbász-mustár-kenyér kombót 390-ért. Pedig finom volt.

Délutánig ismerkedtünk még egy kicsit a helyszínnel, rájöttünk, hogy a kikötőben tényleg ott van a Vodafone hajó, és lehet internetezni is, csak éppen a kikötő van jól eldugva. Séta közben elgondolkodtunk azon is, hogy az erdő szélébe vágott kis ösvényen mekkora sár lenne, ha éppen szakadna az eső. Szerencsére tűzött a nap.

A Lesz rádió stúdiója is kiköltözött a helyszínre, sikeresen kaptunk is egy-egy pólót, amiért elmondtuk, hogy egyelőre jól érezzük magunkat, reméljük így is marad, és hogy egy pörgős számot szeretnénk legközelebb hallani.

Megérdeklődtük azt is, hogy mikor-hogyan lesz a KPO (Kő-Papír-Olló) bajnokság, amire én előre jelentkeztem, de sajnos végül mégsem értem oda a minden nap délután három órán át tartó megmérettetésre. Ekkor még azt mondta a szervezője, hogy a nagyszínpadon lesz a döntő, de ezzel a programmal sajnos nem találkoztunk.

A délutánt szinte teljesen a Café sátorban töltöttük, már azért is, mert délelőtt olyan jót sétáltunk, hogy teljesen elfáradtunk (ti. körbejártuk egyszer a helyet), de főleg azért, mert ott voltak nekünk való koncertek. A Vad fruttik után egy kis "Cc-cc, egyes-egyes" (gyk. mikrofonpróba) után egyből érkezett Péterfy Bori és a love band. Mindkét koncert a megszokott vidámságot, pörgést hozta magával.

Este körülnéztünk még a nagyszínpad környékén (Republic, Bikini), buliztunk a HÖOK sátorban Tibi bácsival, és a Jäger bárban is, mert a "Jäger bár csak téged vár". A Café sátor mindennapos éjszakai Goa partiját sem hagyhatom ki a sorból, kellemesen fárasztó kikapcsolódás volt az is.

Csütörtökön körülnéztünk a civil-szakaszon, gyűjtöttünk jobbnál-jobb ajándékokat, majd jókat frizbiztünk. A játszást nem hagytuk abba a koncerteken sem, a PASO-n folyamatosan volt a levegőben 5-6 frizbi a tömegben. Napközben Dórinak rajzoltunk egy szép kecskeszakállat, hogy részt tudjon venni a Velke Popovicében lévő kecskeszakállversenyen (nyert is egy pólót vele). Este a Kispál koncerten én már alig fértem a nagyszínpad zsákutcájába (bár lehet, hogy inkább a sátornál kellett volna maradnom, mert onnan még talán jobban is lehet hallani, hiszen pont szemben volt a színpaddal).

A péntek hajnali négyes tusolásra már sajnos kevésbé jó szájízzel emlékszem vissza, ugyanis a karszalagomat a nagy nyomású víz simán levitte. Na jó, a víz folyási sebessége valójában nem érte el az egy deci/perc-et (mellesleg ez csak akkor változott, ha valalki lehúzta a WC-t, mert akkor egyáltalán nem volt víz), és a karszalag leeséséhez sem kellett semmi különöset tennem. Mivel nyugodtan akartam aludni, gondoltam kisétálok még előtte a főbejárathoz, hogy kérjek egy működőképes csuklópántot. Sajnos ott azt mondták, még mielőtt közel értem volna, hogy azonnal hagyjam el a fesztivál területét. Kint még persze nem volt nyitva pénztár, a biztonsági őrök pedig - mivel mást nem tehettek - nem tettek semmit. Egy kis várakozás után (egy óra) kinyitott az egyik pénztár, ahol közölték, hogy hiába vagyok név szerint felírva a sajtós listára, hiába van a kezemben a leszakadt karszalagom, mindössze két egyszerű választásom maradt: vagy hazamegyek (hajnali hatkor, 1500 Ft-tal és egy telefonnal a zsebemben rövidgatyában, pólóban), vagy veszek egy hetijegyet/hétvégi jegyet (1500 Ft-ból? hogyan?), és akkor még újra láthatom kedvenc emo-s sátramat és tartalmát. Nem akartam ennyiben hagyni, ezért a hasonló helyzetbe jutott társaimmal (kb. tízen voltunk kint ekkor a bejáratnál) vártunk. Türelmesen vártunk. Néha megjelent egy-két karszalaggal rendelkező ismerős, aki hozott ki kaját, valakinek pulcsit, és elalvás ellen egy-két sört is. A legjobb az volt, hogy nem beszélhettünk senkivel, mert kint nem volt illetékes, bentre nem mehettünk, telefonszámot nem adnak ki, a rádiót pedig nem használják ilyen célra. Alattomos módon azonban egyikünknek megvolt a főrendező telefonszáma, így megpróbáltuk felhívni. Nem vette fel. Megpróbáltuk hát még 25-ször, de sikertelenül. (Pedig volt, hogy hallottuk, hogy valaki mégis beszélt vele a bejárat mögött rádión.)

Miután már jól összeismerkedtünk (itt jegyezném meg, hogy a DUF-os arcok jófejek, és külön kérték, hogy írjam meg, ez a kedveskedés, ami ért minket NEM a dunaújvárosiak miatt volt, hanem az EFOTT menedzsment döntése), és már megbeszéltük a világ folyását, és rájöttünk az összes összeesküvés-elméletre, tíz óra lett, kijött egy már ismert arc, a biztonsági főnök. Elkérte a szakadt karszalagokat, megnézte őket (teljesen ugyanott szakadt el mind, milliméter pontosan, ugyanúgy), közölte, hogy kér még fél órát, bemegy, és megbeszéli a főnökséggel. Valamint közölte velem, hogy „ja, hogy sajtós vagy, akkor neked a másik bejáratnál kicserélik”. Ekkor nagyon boldog voltam, hogy az eddigi „Karszalagot nem cserélünk” mondat helyett valaki képes volt mást is mondani, hát szóltam a pénztárban ülő lányoknak, hogy legyenek olyan kedvesek, és ha legközelebb kijön egy piros karszalagos, akkor akár egy óra várakozás után is közölhetik vele, hogy menjen egy kilométert, és kap újat, nem kell több, mint öt órát várakoztatni. Hát így történt, hogy alvás nélkül, tizenegyre már ismét a sátram környékén tébláboltam.

UPDATE: Mint később, egy ismerősöm karszalagszakadása utáni beszélgetés során (Katával, a "Nemcserélünkkarszalagot" lánnyal) megtudtuk, hogy a karszalagot gyártó cég egyik munkatársa elismerte, hogy voltak gyártási hibás csuklószorítók, de csak egy-két sorozat. (Gondolom százasával lehet őket venni, és az "mindössze" párszáz embert jelent, ugye?)

Most pedig azt hiszem megtámadok egy árnyékos helyet, és bepótolom a hajnalt.

Tóth Bálint
Fotó: CyberPress



2008. július 18., péntek 10:20


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület