„Val ete!” : „Éljetek boldogul!”

Az ősi selmeci diákhagyományok szerint a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki, Faipari Mérnöki és Közgazdaságtudományi Karának végzős hallgatói elbúcsúztak az Alma Matertől és a hűség városától, amely egyetemi tanulmányaik idejére befogadta őket. A selmeci hagyományok szerinti valétálás a hallgatók életének egyik legszebb pillanata.

- Búcsúzunk eddigi gondtalan firma életünktől, de nem kell búcsúznunk az egyetemen szerzett szép emlékeinktől, amelyek mindenhová elkísérnek – szólt a hallgatók nevében az ötödéves valétaelnök, átadva az egyetem zászlóját a negyedéves elnöknek. Leginkább két szó fejezi ki a valátálást: az utoljára és az együtt – búcsúztatta a végzős évfolyamot a negyedéves valétaelnök, miközben átadta a valétabotot. Hermann Hesse szavait idézve azt kívánta, hogy a végzős hallgatók többsége olyan legyen, mint a „csillag, amely magában hordja saját törvényeit”, ne pedig „hulló falevél”.

- A selmeci hagyományok egyedülállóak, nem csak hazánkban, de egész Európában. Mi, tanárok, az Erdőmérnöki Kar egykori hallgatói mindenkor nagy tisztelettel tekintünk Selmecbányára, a városra, amely főiskolánknak adott egykoron helyet. Mindannyian büszkék vagyunk az ősi Alma Mater egykori tanáraira, akik műszaki, természettudományos felfedezések sorát jegyezték. Neves elődeinkhez hasonlóan magas szintű ismereteket adtunk át nektek. Reméljük, ti is büszkén vállaljátok az eszméket, a példát és a tudást, amivel utatokra bocsájtunk. Érettségizett, de nem minden tekintetben érett gyerekeket kaptunk, s felnőtt, megkomolyodott értelmiségieket adunk vissza. Nekünk, tanároknak legfőbb feladatunk megtanítani tanulni, felébreszteni a tudásvágyat, megismertetni a jól végzett munka örömét, megízlelteni az alkotás izgalmát. Hisszük, hogy ebben sikeresek voltunk – hangsúlyozta Prof. Dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki kar dékánja.

- Az ember életében vannak emlékezetes állomások, ilyen a valétálás is – szólt a hallgatókhoz Prof. Dr. Jereb László, a Faipari Mérnöki Kar dékánja, aki szerint a valétálók életében személyiségük kialakulásának egyik legjelentősebb szakasza zárul le, amikor elhagyják az egyetem kívülről rejtélyes és zárt, belülről színes és tágas világát.
- Számunkra öröm, ha magatokkal viszitek a tanulás és tu-dás tiszteletét és méltóságát, ha képesek voltatok megér-teni – Németh László szavait idézve – az Alma Mater üzene-tét: „Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az ember kíváncsiságból, kirándulásként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világba, egy új tudományágba, munka-körbe - hangsúlyozta.

- A valétálás elköszönés az egyetemtől és a várostól – mondta a hallgatókhoz intézett szavaiban Prof. Dr. Székely Csaba, a Közgazdaságtudományi Kar dékánja. A város hajdan befogadta a menekülő főiskolát, otthont adott számára, hogy új gyökereket ereszthessen, új ágakat növeszthessen. Ezen ágak egyike a Közgazdaságtudományi Kar, mely az arannyal írt oldalakat bővíti, hiszen kevés kar büszkélkedhet hasonló pozícióval az országos rangsorokban. A Sopronban végzett közgazdászok elismertsége és a hallgatók versenyeredményei az egyetem hírnevét öregbítik.
- Ez a végzős egyetemi évfolyam az első, mely úgy kezdhette meg tanulmányait, hogy a kar saját campussal rendelkezett az Erzsébet utcában. Egy olyan épületet vehettünk teljesen birtokba, majd bővíthettünk, melyet 1925-ben a hűségéről tanúságot tevő Sopron városa kapott a sikeres népszavazás emlékére az akkori magyar kormánytól. Ezt a campust tölti be hallgatóink zsongása, itt örültetek ti is egymás sikereinek, az eredményes vizsgáknak, segítettetek ötleteitekkel, elképzeléseitekkel, hogy ez valódi második otthonotokká váljon. Itt nyernek elhelyezést tablóitok, hogy évtizedek múlva a sárguló fényképekre tekintve megelevenedhessenek a diákcsínyek, az együtt töltött nedves estek, a szakestek és a soproni szerelmek. Ma végigtekintve e sorokon, remélem senki sem bánta meg, hogy gyermeke e nagy múltú intézmény hallgatója lehetett, ahol nem csak az iskolai munka fontos, hanem az emberi értékek megbecsülése is - mondta.

- Egészen őszig „üresség tátong” az előadótermekben, a folyosókon, a Botanikus Kertben. Üresség, amelyet magatok után, s kicsit a lelkünkben is hagytok. Még a legzordabb tanár is ezt érzi, akkor is, ha még magának sem vallja be. Mert a mi munkánknak Ti vagytok, s mily szomorú kimondani, a Ti elmeneteletek az értelme, hiszen akkor dolgoztunk jól, ha Titeket, diplomával a tarisznyában engedhetünk ki az Alma Mater kapuján. Ez a búcsú nekünk is fájó, s ezt a fájdalmat csak az ősszel érkező balekok tudják majd enyhíteni. Kérjük, őrizzétek meg az együtt töltött éveket szép emlékeitek között, az örömteli, feledhetetlen pillanatokat pedig emlegessétek a találkozókon, egészen az arany-, vagy még éltesebb kort kívánó, díszdiplomák átvételéig – mondta hallgatókhoz intézett szavaiban Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora.
Az egyetem rektora ezután megnyitotta az egyetem kapuját a valétálók előtt. Besötétedett, mire a szalamanderes, fáklyás menet elindult az egyetemről és a Deák téren, a Mátyás király utcán, a Várkerületen és a Hűségkapun át a főtérre érkezett, ahol a magas polgárházak ablakait gyertyák világították meg. A téren Dr. Fodor Tamás polgármester a város nevében búcsúzott el a hallgatóktól.

Sopron polgármestere arra kérte a végzősöket, hogy a soproni diákhagyományok szellemiségét, a város megismert történelmi múltjának értékeit őrizzék meg a jövőbeli életük során. A soproni egyetemi évek alatt az egyetem diákjai nem csak tudással gyarapodtak, de itt váltak ifjúból felnőttekké – mondta Sopron polgármestere, hozzátéve: Sopron mindig visszavárja az itt végzetteket.

A polgármesteri búcsúztatót követően az V. éves fás-, majd az V. éves közgazdász valétaelnök búcsúzott el Soprontól, a várostól, amely eddig második otthona volt az itt tanuló diákoknak. A búcsúünnepség további részében dr. Náhlik András dékán az Erdőmérnöki Kar valétaelnökével közösen megkoszorúzta Sopronyi-Thurner Mihály szobrát.
nyme.hu-sopron.hu
Fotó: Tóth Zsombor