Bősze Balázs költő, író az Erdélyi Körben

Amúgy, Bősze Balázs költészetével, prózájával egyidejűleg ,,erdélyi vonatkozást” említeni nyers és érzéketlen, földhözragadt megfogalmazás, hiszen ,,a vonatkozás” úgy jelenti Adyt, Áprilyt, Mikes Kelement, a Vöröskőt, az erdélyi havasokat, Kerelőszentpált, a Marost, Nagyenyedet, a csíki szárnyasoltárokat, Sütő Andrást, Márton Áront és 2004. december 5-ét, hogy mindezek a helyek, emberek, fogalmak, egyszerre érzések, érzelmek, gondolatok, viszonyulások, átlényegülések, egy, az anyagi létezés felettiség és előttiség érzékelhető vetületei.

Emberi perspektívából tekintve a hit, a nemzet-, és szülőföld-szeretet, a természet, szerelem és hűség hiteles (míves stílusban megfogalmazott) vetületei – mert azt már a jelenlévők jól érzékelhették, hogy a szerző tolmácsolásában elhangzott művek erőt sugároznak. Ezt azért tehetik, mert – mint minden, hiteles művészeti alkotás, – az ihletettség emberi értelmen túli és előtti közegéből nyerik erejüket, létjogosultságukat, üzenetük lényegét, amely a teremtett világon túli lényegre mutat, a mi sorsunkon, dolgainkon, földi környezetünkön és ügyeinken keresztül is.

Az örökkévalóság perspektívájából tekinteni a dolgokra, folyamatokra, pedig, minekünk már nehezebb, de éppen erre valók a versek, azaz a művészet mindennemű vállfaja, megnyilatkozása.

Bősze Balázs hiteles, mert az örökkévalóságot érzékeltetik írásai, amelyek mindazon javak és értékek vetületei, amelyek ugyanazon erőtől származnak, mint maga a versírásra való ihletettség, amelyet maga a költő így fogalmazott meg: ,,Mint ahogyan a Szent Lélek is ott fú, ahol akar, úgy hogy nem tudni, hogy honnan indul és merre tart, ugyanúgy érkezik az ihlet, a vers, a próza is ugyanúgy születik.”

A majdnem közhelyszerű, de annál többek által és többször megfogalmazott vallomás: az alkotás kegyelmi állapot. Jobb magyarázat nincs, több pedig úgy érzékelhető mindnek a lényegéből, ha az ember olvassa a műveket.

A teltházas rendezvény közönségének külön élményt, olykor megható pillanatokat jelentettek a költő, író saját tolmácsolásában elhangzott művei.

A költő verseit lehet elemezgetni, értelmezni, magyarázni, kérdés, hogy egyáltalán kell-e, vagy csak olvasni, felolvasni kellene, és engedni, hogy hatásuk érvényesüljön. Ez lett volna az a nyitógondolat, amelyre az előbb is utaltam már, és amelyet ezúttal mégiscsak felülírt az az egyszeri és egyedi pillanat, hogy maga, az alkotó is jelen volt, – tehát faggatható is – az írásaival együtt egy olyan közösségben, amely még kíváncsi a versre, a prózára, az alkotás olyan kulisszatitkaira, amelyek Bősze Balázs esetében valahogy az átlagosnál mégis különlegesebb élményszerűséggel bírnak.

A költő beszélt a hetvenes évek elején kezdődött, Erdéllyel való kapcsolatáról, erdélyi útjairól. A beszélgetés során kirajzolódott költői-írói portré, alkotói életút a kezdetektől a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumán át, a soproni irodalmi és művészeti élet számos jeles momentumát is felelevenítette.

B. Tóth Éva