Köztisztviselők Napja
2000.
Idén június 28-án a tartották meg a Köztisztviselők Napja
alkalmából
rendezett ünnepséget.
Hanzséros Ágnes köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, majd a
Soproni
Zeneiskola ütő-együttese játszott a jelenlévők tiszteletére.
Dr. Gimesi Szabolcs polgármester beköszöntője után Dr. Németh Éva
helyettes
államtitkár asszony, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal
vezetője
beszédében ezer éves államiságunk, ezer éves közigazgatásunk és
tíz
éves önkormányzatiságunk ünnepén ennek alapgondolatát idézte:
"Ha azt akarjuk, hogy valami jó legyen, csináljuk meg magunk. Számos
helyi
ügy van, amelynek valamely meghatározott módon való eldöntése a
helybelieknek
fontos, de a másutt lakók, valamint a központ számára közömbös. Nincs
ok
arra, hogy ez ne az ő óhajuk szerint legyen, amely az összes
körülményeket
legjobban tudja számba venni."
Az önkormányzat a közigazgatás része, így megfogalmazódik a magyar
közigazgatás
eszménye, "amely az ember és a nemzet szolgálata, a legjobb
megoldásért
való eleven felelősségérzettel."
1997 óta ünnepelhetjük a Köztisztviselők Napját a szakma
elismeréseként,
amely nem lehet meg képzés, továbbképzés, a közösség iránti
felelősségérzet
nélkül.
"Minél kevésbé ismeri az ügyfél hatáskörünk korlátját, annál inkább
sorsa intézőjének tekint. Ezért a legkisebb ügyet is abban a
tudatban
kell intéznie minden tisztviselőnek, hogy nem a maga nevében, hanem az
állam nevében cselekszik. Ami az egyes emberrel történik, az az
egésznek
a sorsát vagy legalább lelkületét irányítja."
Kiemelve a Kormány közigazgatás-fejlesztési határozatát, amelynek
alapján
növekedni fog a városi önkormányzatok szerepe, feladat- és hatásköre,
fontos lépés a köztisztviselői rendszer folyamatban lévő átalakítása,
amely
megfelelő erkölcsi és anyagi elismerést biztosíthat a közigazgatásban
dolgozók
számára.
Németh Éva szavalata után Koltai Miklósné dr. jegyzőasszony
köszöntötte
a 10, 20 és 30 éve
folyamatosan
a köz szolgálatában dolgozó kollégákat, és átadta a hűségjutalmakat.
10 éves közszolgálati hűségjutalomban részesült:
Nagy Julianna
Fabó Károlyné
Dr. Tölli Katalin
Kovácsné Katona Ibolya
Qaimné Tóth Judit
20 éves közszolgálati hűségjutalomban részesült:
Sebestyén Csabáné
Patzner László
Bendly Jánosné
30 éves közszolgálati hűségjutalomban részesült:
Pinezits Mátyásné
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a köztisztviselők szakmai
munkájának
elismerésére Thurner Mihály emlékgyűrűt adományozott idén második
alkalommal.
Az erre kijelölt bizottság és a hivatal dolgozóinak titkos
szavazata
alapján 2000-ben tehát a Thurner Mihály emlékgyűrűt kiemelkedő szakmai
tevékenysége elismeréséül Horváthné Dr.Sütő Terézia, a Szociális
Iroda
vezetője kapta. A gyűrűt
dr. Gimesi Szabolcs polgármester és Koltai Miklósné dr.
jegyzőasszony
adta át az ünnepeltnek.
A Thurner Mihály emlékgyűrű Soltra E. Tamás szobrászművész tervei
alapján
készült, az oklevelet Gerencsér Tamás grafikusművész készítette.
Horváthné Dr.Sütő Terézia 1962-ben került a Városi Tanács VB.
Egészségügyi
osztályára mint adminisztrátor. A gyors- és gépírói iskola és a
Közgazdasági
Technikumi érettségi után 1966-ban szociálpolitikai előadónak
nevezték
ki.
Elvégezte a szociális ügyintézői szaktanfolyamot. 1968-tól
1978-ig
mint járási szociálpolitikai főelőadó dolgozott, majd 1978-ban került
a
Városi Tanács VB. Egészségügyi Osztályára mint szociálpolitikai
főelőadó.
Egy év múlva csoportvezetői megbízást kapott.
A szociálpolitikai feladatok ellátása mellett mindvégig, illetve
1966-tól
ügyrendi felhatalmazás alapján mint az egészségügyi osztályvezető
általános
helyettese, tevékeny részt vállalt az ágazat egészének szervezésében,
a
szakmai célkitűzések megvalósításában.
1981-ben jogi diplomát szerzett az ELTE Állam és Jogtudományi
Karán.
1987-ben Városi Főtanácsossá, majd 1989. április 1-től Sopron
Város
Tanácsa a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetőjévé nevezte ki. Az
iroda
elnevezése és feladata az eltelt időben többször módosult, de vezetője
mindvégig Horváthné Dr.Sütő Terézia maradt.
Horváthné Dr.Sütő Terézia ügyfelekkel való bánásmódja
példaértékű,
ami a rászorulók iránt tanúsított tiszteletben, együttérzésben és
segíteni
akarásban nyilvánul meg. Rendkívüli szociális érzékenységgel
rendelkezik,
és minden lehetséges eszközzel azon fáradozik, hogy segítsen a
rászorulókon.
Közreműködött többek között:
-
a Nagylózsi Időskorúak Szociális Otthona 100 férőhelyes
bővítésében,
-
a Sopron Balfi utcai Szakosított Szociális Otthon
rekonstrukciójában,
-
46 férőhelyes emeltszintű gondozóház kialakításában,
-
a szociális alapellátás intézményrendszerének kialakításában,
-
60 férőhelyes hajléktalan-otthon létesítésében.
Tudományos tevékenysége:
-
közel 30 alkalommal tartott előadást tudományos szakmai
konferencián,
-
négy tankönyvet írt a szociális szakemberek oktatására,
-
hét éve szervez Sopronban tudományos szakmai konferenciákat.
Oktatási tevékenysége:
-
1986-tól 1990-ig az Egészségügyi Továbbképző Intézet szociális
ügyintézői
képzésén tanított,
-
1994-től jelenleg is az Egészségügyi Továbbképző Intézet szociális
gondozói
és ápolói képzésében vesz részt,
-
a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán 1994-től 1997-ig a
szociálpedagógus
szakon társadalom- és szociálpolitika, szociális jog, államjog,
közigazgatás,
valamint gyermek- és ifjúságvédelem tantárgyakat oktatott.
Társadalmi tevékenysége:
-
a Kormány által létrehozott Idősügyi Tanács tagja,
-
a Magyar Szociálpolitikai Társaság elnökségi tagja,
-
a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Tanács Sopron Város Közgyűlése
által
delegált tagja.
Kitüntetése:
-
Horváthné Dr.Sütő Terézia munkájával hozzájárult a magyar nép
egészségügyi
ellátásának fejlesztéséhez, s az e tevékenysége során elért kimagasló
teljesítménye
elismeréséül a népjóléti miniszter 1996-ban Batthyány-Strattman László
Díjat adományozott részére.
Munkája során rendkívül jó kapcsolatot alakított ki a hivatal
dolgozóival,
s a mindenkori hivatali és városvezetéssel. Szakmai és emberi
tevékenysége
mindig példaként állt és áll a fiatalok előtt, akik körében
tiszteletet
és megbecsülést vívott ki magának.
A szózat eléneklése után az ünnepség befejezéseként Horváthné
Dr.Sütő
Terézia és dr.Gimesi Szabolcs polgármester megkoszorúzta Thurner
Mihály
szobrát.
~sztoth
Polgármesteri Hivatal
2000. június 29., csütörtök 00:00
|