225 éven keresztül ezek a falak tanúi
voltak ünnepeknek, lélekemelő közösségi pillanatoknak, amikor
megfényesedett lélekkel léptek ki innét az emberek. De tanúi voltak a
kitelepítés szétszakító, torokszorító napjainak is, amiket ma is
elhagyatott padsorok idéznek fel. A templomok lehetnek építészeti
remekművek, műemlékek, de tartalmuk lényegét az adja, ami az eltelt 225
évnek az értelmét, ami egyben a lelki építésnek, épülésnek, a
nemzedékek továbbörökített folyamatosságát is adja: Isten szeretete.
Aki az örökkévalóságra mutat a mi földi életünkben, aki megtartotta a
templomot, a gyülekezetet, az egyházközséget, és aki a jövőt építő
reménységet is jelenti az egyházközségnek, a közösségnek. A mai
értékválságos világban örömteli és reményt adó az ilyen alkalom, ami a
hitből fakadó reménység és megmaradás ünnepe. Köszönet a dallam, az
ének hangján az Úrnak. Laudate Dominum!
Köszöntelek a folyók
zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma
fellegekkel,
a gond-alakú csillagokkal,
köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden
tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha
leszállsz hozzánk váratlanul
s a teremtmények seregének megvilágítod
újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőn és rideg
mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk
rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szüntelenül feledünk.
Weöres Sándor imájával
köszöntötte Gabnai Sándor esperes a megjelenteket, a kórusokat,
mindazokat, akik Isten dicsőítésére a mai napon megjelentek, hogy
énekükkel értéket adjanak egymásnak.
A Kórus Spontánusz minden
tekintetben ifjú kórus, hiszen a tagok is fiatalok és mindössze hat
esztendeje énekelnek együtt. A tavalyi évben az 5. Nemzetközi
Kórusolimpián (World Choir Games) egyházzenei előadásukkal ötödik
helyezést és ezüstdiplomát érdemeltek, vegyes kamarakórusok
kategóriában pedig másodikok lettek és aranydiplomát kaptak. Először
spanyol udvari zene hangzott fel ajkukon Juan del Encinától, majd a
kortárs Horváth Márton Levente O salutaris hostiája csendült. Ezután
Liszt Ferenc Salve Reginája következett Kocsis-Holper Zoltán
vezényletével, amelyet a katolikus egyházban századok óta Szűz Mária
tiszteletére énekelnek. Sugár Rezső Három madrigálja után Claude
Goudimel 134. zsoltárával fejezték be műsorukat. Ezek a zsoltárok
először 1565-ben, Genfben kerültek lelkes énekesek kezébe, aztán
bámulatos gyorsasággal slágerként terjedtek el az akkori a protestáns
világban.
A Kórus Spontánusz, Kocsis-Holper
Zoltán karnaggyal
A Kórus Spontánusz adta meg az ünnepnek az
alaphangulatát, így kézzel fogható közelségbe került a templomban Isten
személyes jelenléte. Örömmel, és mosolygó szívvel fogadta ezután a
közönség a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) Rauch András
Kórusát Takács Andrea karnagyával. Nemhiába: a Líceum evangélikus
intézmény és a benne tanuló gyerekek saját gyermekeink. A fiatal
licisták az „Ó, szent István dicsértessél” magyar népdaléneklésével
foglalták el helyüket a dobogón. Szépen, és értőn hozták a magyar
középkori egyházi költészetből a „Szekvencia szent István királyról”
darabját. Méltó tematikai folytatása volt ennek Berkesi Sándor Székely
Asztali áldása, és a 128. zsoltár „Boldogok azok, kik Istent félik” az
Eperjesi Graduálból, hisz ez az istenfélelem boldogsághoz vezet. Ezt
ismeretlen szerző aktualizálta, az eredeti héber szöveget több helyen
protestáns teológiai mondanivalóval egészítette ki. Befejezésként
Szokolay Sándor Könyörgő éneke hangzott.
A Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum
Rauch András kórusa, karnagy: Takács Andrea
Gabnai Sándor esperes áhítatának
textusa Lk. 17.11-17 volt. Történt
pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és
Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás
férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester!
Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek,
mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy
amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult,
visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva
hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem
tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki
visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így
szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'”
Az esperes prédikációjában elmondta,
hogy nem eléggé vesszük észre Isten ajándékait. Pökhendi farizeus
módjára elfeledkeztünk az alázatról. A helyünkről, ahova tartozunk.
Nagyszájúság ide és nagyképűség oda, elvégzett munka ide, számtalan
bizonyítás oda – mégiscsak szolgák vagyunk… Az úr-szolga példa csak
hasonlat: Isten nem akarja kizsákmányolni az embert, hanem csak az
alázatra akar emlékeztetni. Nem nekünk kell hálát várnunk Istentől,
hanem csak mi tartozunk neki ezért.
Mert bizony az isteni segítség elvárása
olyan természetessé vált, ahogy az is, hogy fel tudunk kelni, hogy van
ételünk, ruhánk, hogy van hova hazamenni. Van, aki tud és akar is
mindenért hálát adni, másvalaki meg olyan természetesnek veszi azt,
hogy Isten segít. A hálaadó hit viszont azt vallja: Isten kegyelme
minden, még az is, amivel nem értünk egyet. Az ilyen ember hálát tud
adni akkor is, hogyha valami nem sikerül, mert a hála az ember válasza
az Isten minden megnyilvánulására. Ennek az egynek az életében
megtörtént az, ami a mai nap is megtörténhető és legnagyobb csoda:
megérintette, és megérinthet minket a kegyelem – hangsúlyozta Gabnai
Sándor.
Az 1948-ban alakult Liszt Ferenc
Pedagógus Kórusnak nem ez az első fellépése a soproni templomban. Immár
hagyománnyá válik, hogy november 1-jén este ők adják elő a templomban
Mozart Requiemjét. Így lesz ez idén is. Magas fokú minősítések és az
országos hír mellett Európa szinte valamennyi országában
népszerűsítették a magyar kórusirodalom remekeit. A Makkos Ágnes
vezette kórus első száma Camille Saint-Saens gyönyörű Ave reruma
csendült fel. Ezt követte Bárdos Lajos Libera me című kompozíciója,
amely Magyarországon és világszerte legnépszerűbb egyházi műve Bárdos
egyházzenei életművében jól elkülöníthető, önálló egységet alkotnak az
egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó, liturgikus használatra íródott latin
nyelvű himnuszok. Szokolay Sándor szerzeményeként hangzott el az Úr
imája, a Miatyánk hitelesen, mélyen átélve John Rutter The Lord bless
you and keep you dallama fénnyel és melegséggel szólt a templomi
csendben a zongorán közreműködő Halmos Erika zenetanár
közreműködésével. Ez volt az a pillanat, amikor a kórusával nemcsak
lelkileg, hanem fizikailag is eggyé vált a karnagy, maga is szopránt
énekelve a kórusban. Nem csoda, hisz Rutter Istene barátságos jelenség:
nem nyomasztó vagy félelmetes, csak fényes és kétségtelen.
A Fidelissima Vegyeskar, Arany János
karnagy vezényletével
A Fidelissima Vegyeskar a közeljövőben
ünnepli megalakulásának tizenötödik évét Arany János karvezetésével.
Repertoárjuk a neves magyar szerzők (Liszt Ferenc, Kodály Zoltán,
Bárdos Lajos) kórusmuzsikáján kívül új, magyar műveket is bemutatnak.
Az a capella számokat időről-időre oratorikus, zenekari, vagy
orgonakísérettel előadandó darabokkal egészítik ki (Vivaldi: Gloria,
Fauré: Requiem). Most Kodály Zoltán Jövel Szentlélek, Úristen című
református énekével alapozták meg műsoruk alaphangját. Kodály ugyan
egyházzenénket is minőségileg átalakította, mégis belső, mély
lelkiségéről, Istenhez fűződő kapcsolatáról ritkán vallott. És jöttek
Bach János-passiójának részletei gyönyörűen, pontosan, szépen. Ha az
életünk belül rendezett, akkor a megélt életünk is harmonizálódik.
Egyházzenei munkásságában tükröződik Isten iránti hite és bizalma. Róla
írta Pilinszky az Új Emberben: „Örök és hipermodern egyszerre, vagy
pontosabban: rá van a legnagyobb szükségünk.”
És végül a kórusok Isten dicsőítését
éltető ajándékuk utolsó számaként a huszadik századi norvég zeneszerző,
Knut Nystedt Laudate Dominum a capella műve szállt áhítattal az
evangélikus templom csodálatos akusztikájú falai között.
Érezni lehetett, ahogy a falakat, a
templomot, a lelkeket, és a szíveket betölti a hálaadás a Fennvalónak.
És megtörtént ma is a csoda: megérintett minket a kegyelem áldásoddal.
Laudate Dominum! Köszönjük a kórusoknak!
Szöveg
és fotó: Csiszár Ágnes