A teremőr bök egyet a fejével

Állatportrék

Ha végiggondolom, igenis jogos volt a portás gorombasága. Végtére is jól látható helyen ki van írva, hogy a kiállítás mikor nyit. Mi meg csak nyomulunk a nyitott kapun keresztül és kérdezősködünk, ahelyett, hogy mindenekelőtt informálódnánk. "Mikor" óra nulla-nullakor, az említett határozott, ám korántsem látogató-barát hozzáállás jogossága a külön teremőr - külön munkakör - személyének megléte által még inkább nyomatékosabbá válik.
- Mit akarunk? - kérdezi a teremőr. Abbéli szándékunkat, miszerint a tárlatot szeretnénk végignézni, zavartan, mi több, bűntudatos magyarázkodásra késztetve adjuk elő.
- Tessék! - mondja szigorúan és kimérten a teremőr, szúrós pillantásával jelezve, hogy aztán nem ám élvezkedni a képek láttán.
Pedig szívesen megtettük volna.
A korszerű - első látásra állatvédők figyelmébe ajánlott - állatportrék nem elejtett zsákmányként, vagy űzött vadként, hanem nyugodt, szemlélődő modellként konokul néznek szembe a látottakat hinni nem akarókkal. De csak első látásra, mert a csel eredeti; mégis, annak ellenére, hogy bizonyítani nem lehet, teljesen átlátható, mindazonáltal a szemlélődő önbizalmát nagymértékben növeli, amikor mindezt megfejti. Ugyan, melyik vadállat állott volna modellt; sokkal valószínűbb, hogy kitömött példányokkal áll a tisztelt (?) látogató szembe. Ettől a felismeréstől a tárlatlátogató műértőnek hiszi magát. Szóval a lépten-nyomon leselkedő veszélyek nem elhanyagolhatóak - amennyiben kiskorúak is vannak a társaságban, annál kevésbé.
Az én kíséretem kiskorú tagjai előtti leplezetlen zavarom sem oldódott - azt ígérted, hogy festményeket látunk - megjegyzésük hatására.
Amolyan zrínyisre vett, téli tájba átültetett, zordon vadkan szemtől-szembeni támadásra készen. No, és hogy van a művész? - kérdezné az ember, ha merné zavarni a teremőrt. Nem meri, láthatóan a főnyereményért küzd a skandival.
Aztán meg ugye, nem egységes az összkép. Némely tájképen nemhogy vadkan, de egy fia üregi nyúl sem látható. Kép az ilyen? Mintegy jelzésképp, a fűtőtestre is került. A fűtési idény októberben kezdődne  ugyan, ám láthatóan mégsem fog - többszörösen átvitt értelemben utalva így a kiállító szűkösre mért anyagi lehetőségeire.
A belépőjegy árát lepengetvén, a közeledő tanévre gondolván, csak úgy asszociatíve jut eszembe, hogy mibe kerülhetett ez a rengeteg elhasznált festék, rajzpapír és keretanyag.
Utolsó, meglehetősen merész kísérletet teszek, hogy a kiállítók névsorát és a vendégkönyvet megkaphassam. A teremőr bök egyet a fejével, jelezvén, hogy merre találom, magamban szörnyen röstellem, hogy megint zavarnom kellett.
Aztán megvilágosodik az agyam: aki ilyen kiállításra merészkedik, az bizony ezt érdemli.
té