Anitics Líviával a BEAC elleni gyõztes meccs után beszélgettem, így Lia érthetõen jókedvû volt, bár az utóbbi idõben semmi oka nem lehetett a panaszra, hiszen ha máshol nem, de a rangadókon különösen jól ment neki a játék.
Az októberi, pécsi Kosárlabda Magazin úgy írt, hogy Sopronban nem az az Anitics Lívia van, aki korábban Pécsen volt. Nos tisztelettel jelentjük, kedves baranyai sportbarátok, hogy nekünk az az Anitics Lívia bõven elég, akit a PVSK - GySEV mérkõzésen láttunk játszani.

- Lívia, Újvidéken milyen gyerekkorod volt?
- Tulajdonkáppen gyermekkoromat nem is annyira Újvidéken, hanem szülõvárosomban, Csentevéren és Szabadkán töltöttem. Itt ismerkedtem meg a kosárlabda legalapvetõbb fortélyaival, általában nyaranta betonpályán kosaraztunk.
Újvidékre már, mint igazolt kosárlabdázó kerültem 18 évesen.
- Ha jól tudom, magyar családból származol, otthon szüleiddel milyen nyelven beszéltetek?
- Magyarul beszéltünk, de mégse magyarul! Tudom, ez elsõre furcsán hangzik, de azért mondom mégis ezt, mert más magyart használtunk, teljesen más akcentussal beszéltünk, néhány szót magyarosítottunk. a tulajdonkáppeni magyar nyelvre Pécsen tanattak akkori játékostársaim és azt hiszem, jó tanulónak bizonyultam, mert szinte már kifogástalanul beszélem ezt a gyönyörû, de nehéz nyelvet.
- Egyáltalán magyar anyanyelvû iskolába jártál?
- Tuljdonképpen igen, de környezetnyelv, volt a szerb. A tantárgyak nagy részét magyarul tanultuk, de volt olyan is, amit szerbül, horvátul.
- Nehezen lendültél játékba, szerinted mi lehet ennek az oka?
- Még mindig lendülök, de hullámzok, mint az Égei-tenger. Bízok önmagamban. Messze még a bajnokság vége, és úgy érzem, amikor nagyon kellett, minden összejött. Saeedtól maximális bizalmat kaptam és kapok is, de azt tudni kell, hogy ez egy olyan csapat, ahol 10 "egyforma" játékos van. Ehhez kell igazodnunk, mert mindenkinek ugyanannyi lehetõséget kell biztosítani a bizonyításra. Elõzõ csapatainkban mindannyian negyvenperces játékosok voltunk, és egyedül voltunk erõsek. Ez itt egy ilyen szintû csapatnál nem így van , és azt hiszem ez így is természetes, és ebben rejlik a csapat ereje is!
- Mit éreztél a DKSK és a PVSK mérkõzések alatt?
- Az emberben van egy bizonyítási vágy, és ez fõleg Pécsen a pécsi közönség elõtt volt így. A diósgyõri mérkõzés más helyzet volt, ugyanis akkor Sopronban játszottunk. Azt hiszem, mindkét mérkõzésen sikerült igazolnom tudásomat. Az pedig természetes, hogy más érzésekkel játszottam az említett mérkõzések alatt, hiszen Pécsen 2 évet, még Miskolcon 1 évet éltem.
- Mi a véleményed a soproni szurkolókról?
- Mindenképp megérdemelnének egy nagyobb csarnokot! Csak dícsérni lehet ezt a várost, ahol 3 nagycsapat van és mind a háromnak egyformán szurkolnak. Nem elsõsorban csapatszimpatizánsok, hanem, mint a leghûségesebb város lakói, sopron drukkerek. Itt a szurkoló valóban egy olyan hatodik ember, aki bármikor képes átlendíteni a csapatot a holtponton.
- Nem félsz attól, hogy a rájátszásban a 3 nagy capat és a gyakori rangadók miatt nem lesz mindig teltház?
-Ezt nehéz megjósolni, hiszen jól szerepelnek a soproni csapatok, de pár héttel ezelõtt volt már rá példa, hogy 5 nap alatt 6 mérkõzés volt Sopronban, és az embereket érdekelte. A PLAY OFF pedig egyébként is a kosárlabda sava-bors, mind játékos, mind szurkoló  ezért dolgozik, ezért él. Szerintem nem lesz gond!
- A GYSEV-en kívül melyik más soproni kosárlabdacsapattal szimpatizálnál szívesen?
- Talán az Ászok-fiúk állnak közel a szívemhez, valószínûleg azért, mert van pár jugoszláv játékos a csapatban, és meglepõen jól szerepelnek.
- Mi a véleményed a GySEVRinga utánpótlásnevelõ munkájáról?
- A soproni vezetõk nagy erõbedobással csinálják, és sok gondot, pénzt fordítanak rá, ami késõbb biztosan megtérül. Kevés városban foglalkoznak ilyen szinten a fiatalokkal, pedig fontos, hogy kiszûrjék a tehetségeket, és jó NB I-es játékosokat faragjanak belõlük.
- Te mivel ösztönöznéd a soproni kosaras palántákat?
- Két nõi csapat is van a városban, gyakran lehet igényes, közönségszórakoztató kosárlabdát látni. Látogassák gyakran a mérkõzéseken, válasszanak maguknak példaképet. Amikor én 13-15 éves játékos voltam, már az is hatalmas motivációt jelentett, amikor testközelbõl láthattam egy-egy jó játékost.
- Gyerekkorodban volt példaképed?
- Igen, Kukoc személyében, aki akkoriban a Splitben játszott és ma  a BULLST erõsíti.
-Április végén mivel lennél elégedett?
- Fõ célom, hogy a csapat bejusson a PLAY OFF döntõbe, és meg is nyerje azt. Azt hiszem ez a csodálatos város megérdemli, hogy 5 év után ismét magyar bajnok csapata legyen! Szívesen játszanék Ronchetti döntõt is, de ha lehetek kapzsi, akkor azt mondom: 3 döntõ, legalább 2 arany. Erre egyébként reális esély van, csak az akaraterõn és az elszántságon múlik!
- Az idény elején mi motivált, hogyhogy nem korábbi sikreid helyszínet, a PVSK-t, a Rátgéber-egyetemet választottad?
- Jó kérdés! Pécsett már bizonyítottam, és egy olyan csapatra vágytam, ahol komolyan is gondolják a célkitûzést, és ki vannak éhezve a sikerre! Tudom, hogy milyen érzés bajnoknak lenni, és azt is tudom, hogy milyen érzés egy bajnokcsapat városában élni! Szeretném, ha a soproniaknak ismét részük lehetne egy ilyen sikerben. Új kihívásnak éreztem azokat a csodálatosnak elmondott Fõ téri utcabálokat.
Remélem, idén háromszor találkozunk a Fõ téren! Én már tényleg várom azokat a tavaszi napokat!

1998. november 10., kedd 00:00