Sport |
MOL KUPA ‘98
ITF férfi Future
teniszverseny
A SOPRONI ÜNNEPI HETEK egyik legrangosabb sportrendezvénye zajlik a
Hotel Szieszta festői környezetben lévő salakos teniszpályáin. A
10.000 USD összdíjazású versenyre igen rangos mezőny gyűlt össze, már
a kvalifikációs mérkőzéseken is nagy nevek hullottak ki, így például
az egykor a világranglista 100. helye környékét is megjárt Noszály
Sándor. A 32 résztvevős főtáblának 12 magyar résztve-vője volt,
amit a szerdai rajtot követően öten éltek túl.
A rendkívül színes mezőnyben a szomszéd országok versenyzőin kívül
találunk in-dulót Brazíliából, Argentínából, Spanyolországból, sőt még
a második helyen ki-emelt, hangzását tekintve szerb nevű Dejan
Petrovics személyében Auszt-ráliából is.
Az első nap érdekesebb
eredményei:
Bardóczky Kornél (HUN) - Jancsó Miklós (HUN) 6/3 2/6 7/6
Döntő szett, 5/2-es állásnál Jancsó Miklósnak meccslabdája volt,
még hozzá nem is akár milyen, de ziccert hibázott, vagy inkább
könnyelműsködött el, majd 5/4-nél újabb meccslabdát rontott. Ezt
követően aztán a rövidített játékban már nem tanúsított komolyabb
ellenál-lást.
Krocskó József (HUN) - Herwig Ribitsch (AUT) 3/6 7/5 3/2
A döntő szett ötödik játékában sérülés miatt az osztrák játékos
feladta. Külön csemege lesz csütörtök délelőtt 10 órakor egykori Davis
Kupa játékosunk mérkőzése a kirobbanó tehetségű, Bardóczky ellen!
Ladislav Svarc (SVK) - Augustin Banos Florez (ESP) 6/2 6/3
Viszonylag simán verte a Soproni Sörgyár szlovák idegenlégiósa a
világranglista 609. helyén lévő spanyol versenyzőt, aki egyébként a
verseny 7. kiemeltje volt. A nyolc közé jutásért az oszt-rák Wernhart
skalpját kell megszereznie.
Eduardo Bohrer (BRA) - Manuel Jorquera (ARG) 6/4 6/2
A dél-amerikai házi rangadót viszonylag simán nyerte a brazil fiú,
akinek következő ellenfele a főtáblára lucky loser-ként bekerült, majd
az első fordulóban az ausztrál Logarzo-t verő francia Cyrille Martin
lesz.
Az első fordulóban kiesett versenyzők pénztárcája 117 dollár és 50
centtel lesz vas-tagabb, míg az ezen a fordulón túljutottak már
minimum 200 dollárt és egy ATP pontot könyvelhetnek el maguknak.
Amennyiben az időjárás is kegyeibe fogadja ezt a Keszei István
verseny-igazgató által példás precizitással megrendezett
sporteseményt, akkor csütörtök dé-lelőtt az egyesekkel, valamint a
páros mérkőzésekkel folytatódik a küzdelem pontokért,
dollárokért.
Pluzsik Tamás
| | |