A Vilipics - ÜGY
Tavaly februárban figyeltük ki magunknak Dariborka
Vilipicset,
a Banja Luca 195 cm magas centerét. Ekkor utaztunk el
Újvidékre,
hogy bővebb információkat szerezzünk a
játékosról,
és esetleges szerződtetéséről
beszéljünk.
Ezekután úgy váltunk el egymástól,
hogy
rövidesen egy kész szerződéssel
térünk
vissza Versecre.
Ekkor még minden a megbeszélteknek
megfelelően
alakult, Vilipics aláírta a szerződést,
és
abban maradtunk, hogy az Európa-bajnoki selejtezők
után
Sopronba jön, és részt vesz a teljes
felkészülésen
is.
A problémák ekkor kezdődtek, ugyanis a
jugoszláv
center már jóval a szerződés
aláirása
után, két héttel a felkészülés
előtt telefonon jelezte, hogy még egy éves
szerződése
van a Banja Lucával és a csapata nem engedi el
őt.
Már ekkor anyagi és erkölcsi kár
érte
a GySEV-Ringát, hiszenkét héttel a
felkészülés
kezdete előtt szinte lehetetlen jó játékost
találni, de februárban, ha Vilipics közli, hogy
soproni
szerződtetése nem biztos, még lehetett volna
alternatívát
találni!
Szerintünk már ekkor veszélybe került a
csapat
eredeti célkitűzése, és ha a GySEV
rosszul szerepel,
az a következő évi
költségvetésben
bizony erőteljesen megmutatkozhatott volna.
Ekkor egyfajta végső megoldásként
visszahívtuk
a tavalyi szezonban közönségkedvenccé
vált
Dalia Kurtinaitienét.
Így augusztus tájban tehát sikerült
valamelyest
kompenzálni a csapatunkat ért kárt, bár
nem
ilyen szerkezettel képzeltük el ezt az idényt!
Számunkra tehát egyelőre lezárult a
Vilipics-
ügy, mondván, majd idény végén
visszatérünk
esetleges szerződtetésére.
Közben kiderült, hogy október-november
tájékán
Vilipics csapatának fizetéi gondjai támadtak a
játékossal
szemben, ezért ők úgy állapodtak meg,
hogyha
a klub decemberig nem fizeti ki az elmaradt béreket,
akkor Vilipics
banja lucai szerződése hatályát veszti
és
januártól szabadon igazolható.
Ezután megint a GySEV-Ringa lett a szenvedő
fél,
hiszen nem elég, hogy nem jött hozzánk a
játékos,
ráadásul titokban az egyik riválishoz igazolt.
Ez számunkra elfogadhatatlan!
Úgy gondoljuk, hogy annyit joggal elvárhattunk volna
a játékostól, hogy ha szabadon
igazolhatóvá
válik, jelzi, hogy lehetőség van a
leigazolására.
Így Dariborka Vilipics kétszeres erkölcsi
és
anyagi kártokozott csapatunknak. Először azzal,
hogy
az utolsó pillanatban szerződésszegést
követett
el azzal, hogy nem jelentmeg sopronban, utána pedig azzal, hogy
a
GySEV tudta nélkül egy másik magyar csapathoz
igazol.
Ahogy az tehát a fenti gondolatmenetből is
kitűnik,
mi nem a S. postás együttesét akarjuk
bírálni,
hanem a jugoszláv vendégjátékos
viselkedése
ellen tiltakozunk - véleményünk szerint jogosan!
GySEV-Ringa női kosárlabdacsapatának
szakosztálya
nevében:
Molnár Balázs
1999. január 11., hétfő 00:00
|