|
Mit tud továbbadni az így gondolkodó nemzedék utódainak?
Mit tud továbbadni az így gondolkodó
nemzedék utódainak?
Szép anyag, kevés
érem
 A Soproni Múzeum
szervezésében, a Lábasházban Dr. Gimesi Szabolcs,
Sopron Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg 2000. június 25-én
vasárnap 12 órakor a XII. Országos Érembiennálé
díjazott művészeinek kiállítását. "Csendben" zajlott a megnyitó -
szemben a tavalyival -, ugyanis a téren tanyázó "csodabogarakat" idén
kimosta az eső és nem "ciripeltek" bele a beszédbe.
Tizenegy művész anyagából állt össze ez évben a SÜH hagyomános
tárlata, melyből a soproni Soltra E. Tamás anyagát én a megnyitón nem
találtam. Hagyományos a helyszín is. Ha eltekintünk a műfajok
meglehetősen nagy távolságától, szép is a kiállítás. Legyen ez
konklúzió és ajánlás megtekintésre, mely őszinte, bármi mást is írok a
továbbiakban róla, ami a kiállított tárgyak között sétálónak jutott
eszébe.
Nem ismerem a válogatás előzményét, az eredeti, XII. Érembiennálé
anyagát, de lehet, hogy a legkevesebb az érem lehetett benne, hogy a
díjazók ennyire mások felé fordultak. Az érembiennálé szóval
hirdetett kiállítás kérdéses, hogy mennyire alkalom más munkák
bemutatására. (Mondjuk, én kitűnő aprófát tudok aprítani. Lehet, hogy
sokak szerint értékesebb lenne, ha minden olvasómnak egy csomaggal
küldenék a jelen írás helyett, hiszen az is az én "alkotásom".) A
pályázatok előzetes, ma már mindenkit kétkedővé tevő szelekciója -
csak remélhetjük - talán nem érte el az életnek ezen területét (?)...
Kisebb az anyag. Az alkotások az előtér két tárlóját és a nagyterem
egy részét foglalják el. A jobbra nyíló kisterem nem tartozik a
kiállításhoz ez alkalommal.
A nagyteremben nincs is éremtárolásra szolgáló üvegszekrény,
hiszen az előtér két hagyományos éremtárolójába beleférnek az
éremszerű alkotások, beleértve a hasáb és négyzet alapú hasáb
formákat, melyeket már megszoktunk a biennálék története során.
Mi látható hát a nagyteremben? Elsősorban kisplasztikák,
képkeretbe foglalt domborművek, grafikák (tusrajzok), néhány
fém-installáció. Az anyag változatos, és ahelyett, hogy műfaji
megfontolásokba bonyolódnánk, örüljünk, hogy formailag ilyen szép
anyag gyűlt össze a kiállításra.
Tartalmát illetően már több a megfontolásra ajánlható tény. Míg
tavaly arról szólt az írás, hogy egyfajta kérdőjeles, útkereső a
kiállítás, ahol tartalmában a sokszínűség jellemzi a látottakat, addig
ez a kiállítás már egy olyan létformát tükröz, ahol a lét -
nagyrészben - diadalmaskodott a tudat felett. A realizmusnak (nem a
valóságnak!) a depresszióhoz való közelségéről már írtam egy másik
rovatban, nem szeretném megismételni, de itt ennek tökéletes
megvalósulása látható.
A kibillent egyensúly, a formák (kicsit sokat is ismétlődő)
elszakíthatatlansága valamilyen formában sérült alakiságuktól, a
fanyar, szarkasztikus humor eszközeivel megfogalmazott élet-formák,
élet-módok a kézzelfogható bizonyítékok arra, hogy a művészekben
nagyrészt győzött a lét keserűsége a léten kívül felmutatható
gondolatok felett.
Nem jó jel valóságunk jellemzésére, de még intőbb jel arra nézve,
hogy mit tud továbbadni az így gondolkodó nemzedék utódainak? Kritikát
feltétlenül. És itt a kör bezárul, hiszen végsősoron a kiállítókat
azok díjazták, akiknek működésén, az emberrel való törődésén múlik az
itt látott-érzett közérzet. Tükör, ha úgy tetszik.
Ha ugyanezt látták volna a díjazók, ha ez eszükbe jutott volna,
vajon ugyanezt az anyagot látnánk akkor is a Lábasház
kiállítótermében?
A kiállítás 2000. június 25-től augusztus 20-ig látogatható naponta
9-17 óráig. Kedden zárva!
Szöveg: - DI - Fotó: Tóth Éva
2000. június 25., vasárnap 00:00
|
