Az üstdobos esete a villanykörtével és a madarakkal

A Szent Mihály Templomban adott július 3-án este 8 órakor hangversenyt a Frensham Heights Ifjúsági Zenekar és Kamarakórus. Az időjárás nem fogadta kegyeibe az előadást: közvetlenül előtte nagy felhőszakadás zúdult a városra, és a zivatar jelei végigkísérték a koncertet is. Így nem telt meg a templom, csak félig.
Tizenéves (és nagyjából ugyanazon) gyerekekből áll a zenekar és énekkar: nyilván egy zenei jellegű középfokú iskola növendékeit látta vendégül Sopron.
Mielőtt kritikát írnék az együttesről (ők azzal, hogy kiálltak a "dobogóra", ezt vállalták), szeretnék egy sokkal fontosabb dolgot elmondani. Nem tudom, hány zenész lesz ebből a huszonvalahány gyerekből: gyanítom, nem olyan sok. Egy azonban biztos, és ezt nyugodtan ki merem jelenteni, mégpedig saját tapasztalatból, hogy ők, akik "csinálták is", másképpen fogják hallgatni majd a híres Londoni Filharmónikusokat vagy a híressé vált kamarazenekarokat. Egy ilyen produkció láttán csak ez lehet az alapgondolat (kicsit sajgó szívvel teszem hozzá, hogy ők nem fognak Mozart Divertimentójának tételei között beletapsolni, mint itt a hallgatóság).
A kamarazenekar angol népdalokkal nyitott, meglehetősen érzelemmentesen játszottak a gyerekek: azonnal feltűnt, hogy a zenekar erőssége inkább a vonóskar, mint a fúvósok. Dvorak Szláv táncával folytatódott a műsor, de ez lehetett volna az angol himnusz is, amilyen játékosság nélküli és "antiszláv" volt az előadás: itt hallottuk először kiérdemesült dobosunkat, aki a túl jó akusztikájú, kissé visszhangos templomban megrezegtette alattunk még a padokat is. Szabályosan szétütötte az előadást. K.O.
Az ütések erejére jellemző, hogy volt egy rossz érintkezésű villanykörte az egyik szent fa-baldachinja mellett: az ilyenkor felvillant. Ha már az előadást nem sajnálta a serdülő ifjú, legalább az oltár mellett fészkelt madarakat nem kellett volna riogatnia: szegények rémülten csapdostak az "ágyúzajtól".
Bach Air-je nagyon szép, de nagyon nehéz. Miközben dicsérem a szólóhegedűst szép és tiszta játékáért, meg kell állapítanom, hogy a szóló és a kíséret aránya, a másodhegedű és a brácsa hangzása sok kívánnivalót hagyott maga után. Mozart divertimentójának harmadik tétele talán, ami szépen hangzott, még Mozart is volt benne. Eljátszották, ez viszont kétségtelen. A részt angol (skót?) népdalfeldolgozás zárta. Messze ez volt a legjobb teljesítmény a hangverseny során. Érezni lehetett, hogy sajátjuknak érzik, minden hangja, íve, refrénje tudatosan megformált volt, és szeretettel előadottnak hallatszott.
Az énekkarrá átalakult zenekar ezután viktoriánus (XIX. sz. vége - XX.sz. eleje) dalokat adott elő. Már itt lehetett érezni azt a kiegyensúlyozott hangzásra törekvést, mely legtöbb angol kórus sajátja: mindent elsöprő basszus, érzelemteli szoprán és a kettő között egyensúlyozó alt. Álmaimban ne jöjjön elő az a fajta ének, melyet a lassan szerepébe jövő szóló szoprán produkált énekkari és zongorakísérettel! Tetszettek már látni az amerikai kórusokat (no jó, ott 55-75 éves) szólistával? Na, annak valahol itt van az eredete: kb. ugyanolyan is.
A hangverseny utolsó szakaszában komolyzenei "slágerek" (Purcell, Elgar), majd filmzene volt általános égzengéssel és villanykörte-felvillanásokkal. A kissé rossz végső szájízt egy szépen előadott angol dal és egy kedves pizzicato-darab oldotta.
Kedves és sokoldalúan képzett (és jól fegyelmezett!) gyerekekből álló együttest ismertünk meg a Frensham Heights Ifjúsági Zenekar és Kamarakórusban. Jó hallgatósága lesznek a nagy angol együtteseknek, és műveltségük zenei téren nem hagy majd maga után kívánnivalót. Talán otthon még kamaramuzsikálnak is.
Személyes meggyőződésem, hogy a magyar scólák sokkal jobbak: többet is hallottunk belőlük a korábbi Régi Zenei Napokon. Felért a hangverseny - mondjuk - majdnem a Soproni Zeneiskola válogatott növendékeinek teljesítményével. Hogy őket ki hallgathatja a ködös Albionban, nem tudom. Mi zivataron és villámláson keresztül elmentünk a hangversenyre.
Nem kellene egy PR-cikk a Soproni Zeneiskolának is? - DI -