Szívesen járok bábszínházba. Ez egy olyan műfaj, amely - talán a kellékek szabta korlátok miatt - nem fenyeget annyira kiszámíthatatlan és váratlan formabontó meglepetésekkel, - már ami a rendezői, vagy színészi felfogást illeti - mint bármilyen más színpadi produkció.
A szombathelyi Paprika Jancsi Bábszínház előadása is - minden értelemben - klasszikus előadás volt.
A helyszín, a Bányászati Múzeum udvara otthonos környezetet biztosított az előadás számára.

A szereplők: Paprika Jancsi, Cavallo a bűvész, a szakács és a kuktája mind ütött-kopott békeidőkbeli bábok. A bábszíntér paravánja festett hátterével, egyszerű díszleteivel mellőzött minden fölösleges cicomát.

A bábjáték cselekményét szellemes szójátékok és -párbajok, vicces szituációk sorozata lendítette előre. Paprika Jancsi a nézőket folyamatosan bevonta az előadásba, úgy hogy közben, én, a felnőtt sem vettem észre, hogy melyik pillanattól folyik újra forgatókönyszerűen az előadás.
A bemutatott két történet nem mozgatott intergalaktikus erőket, nem serkentett fogyasztásra, nem akart semmit a nyakamba varrni.
Emberléptékű történeteket láttunk arról , hogy a jó hogyan nyeri el jutalmát és, hogy az igazság hogyan győz. Nekünk nézőknek is nagy részünk volt ebben, hiszen végig segítettünk Paprika Jancsinak. Akarva-akaratlanul részesévé váltunk a színjátéknak

Megjelenésben, élményben, hangulatban nagyon hasonlított ez az előadás az én gyermekkoromban látottakhoz. Akkor is, most is jó volt segíteni, az igazság mellett kiállni. Azóta sem győzött meg senki az ellenkezőjéről.