Magyar István nap a Lake Julian partján.

Augusztus 22-én vasárnap, kellemesen enyhe, napsütéses reggelre ébredt az Észak-Carolina állambeli Asheville, a békésen pipázgató "Old Smokey" hegyek kékbe vesző csúcsai mögött, a "Mennyeknek Országa" (the Land of the Sky) vidékén, mely nevét nem tudni miért, és nem tudni honnan, de így kapta valamikor. A városkától mintegy 13 mérföldnyire hívogató tó, a "Lake Julian"


partján 45 magyar, jórészt az idősebb generáció tagjai, de számos gyermek is gyülekezett, mint minden évben ilyenkor, hogy Szent Istvánt és az Istvánok névnapját együtt ünnepeljék. Sajnos ez az alkalom úgyszólván az egyetlen, amely egy naptári év leforgása során talalálkozót szervez a magyarok között. 45-en jöttek el, de a fáradhatatlan szervező, Zichy Tamás telefonszámos, lakcímes "adatbázisában" nagyon sok foghíj akad: nevek, akiket hívtak, ám valamilyen ok miatt nem jöttek el.

Az alábbi pillanatfelvételeken ott tükröződik a jelenlevők meghitt hangulata. A szatyrokból, bugyrokból házi sütésű húsok, gyümölcsök, édességek, borok s sokfajta más itóka került elő, és engem csak azért korholtak, hogy a zongorámat nem vonszoltam magammal. Még a szomszédos államból, Dél-Carolinából is eljöttek, sőt még délebbről, Georgiából.


Senkinek sem könnyű ma Amerikában. Az emberek reményekkel duzzadásig rakott hátizsákokkal érkeznek, amiknek tartalma idővel általában jócskán leapad. Az ezévi találkozón nagyon sok új arcot találtam, és rengeteg régi hiányzott. Amikor megtaláltam a csoportot a tóparton, először bizonytalankodtam, mert hirtelenjében egyetlen ismerőst sem láttam. Aztán magyar szavak csapták meg a fülemet...


Tasnádyék leánya el sem tudott jönni, mert zongoraművésznő létére és külföldi zenekari sikerei ellenére aznap éppen takarítania kellett a Holiday Innben, de a 83 éves Feri bátyám, ha lassan is, gyógyulóban van arcbénulásából, és Bálint is megvan még, Takaró doktor is, az unokák és dédunokák ott ficánkolnak az árnyas kis pavilon és a tópart között. Sós stanglit majszolgattam, amit egyik jótevőm nyomott a kezembe, miközben az "Él magyar, áll Buda még"... dallama motoszkált bennem.

Elég triviális, de nem triviálisabb, mint a gyökerüktől messze szakadt, sírok felé gyaloglók mindennapos élete...

Pagony Lajos

1999. augusztus 23., hétfő 00:00

címlap

zóna

archívum