|
A más szemével |
|
Az Elian ügy nemcsak amerikai probléma.
Törődtök egyáltalán
az Elian kérdéssel?„Nem magyar probléma!"
Biztos?...
Az amerikai húsvét idén hatodik helyre szorult a telekommunikációs
hőbörgésben, aminek minden második szava a 6 éves kubai Elian neve
ma.
Elian itt, Elian ott,
Elian mindenütt! Az örökös, negyedóránkénti refrén a televízióban már
menekülésre kényszerítően unalmas lenne, ha az éber és az elmét
bombázó sok ezer „data" összehasonlítására berendezkedett elme nem
figyelne fel lúdbőrözve a jövő árnyaitól való félelmében a történelem
ostobán kacskaringózó útvesztőire.
Gyerekkoromban - mindenesetre 1960 előtt, s ez lényeges... - Florida,
azon belül speciálisan Miami, az USA renoméjának egyik
tinédzserálmokba ágyazott patinája volt. Még tucatnyi évvel ezelőtt
is, a
„Golden Girls" komikus sorozatban, itt az USA-ban, az élemedett
lányok
ilyen kis dalt fabrikáltak a TV képernyőjén: „Miami is nice, you can
that tell twice... "Azaz, hogy Miami szép, s ezt kétszer is
elmondhatod..."
Ma úgy tűnik, már egyszer sem!
Ma reggel egy antropológiai jellegzetességei alapján félreérthetetlen
származású miami üzletember megjelent a képernyőn, lehúzta a rolót és
bejelentette, hogy
Miamiból „dead cityt", azaz halott várost varázsolnak általános
sztrájkkal, amivel
a kubai kisfiúnak, Eliannak, apjával, Miguel Gonzalessel való családi
egyesítése ellen
tüntetnek. Egyébként Miami egy jelentős részét „little Havanna"-nak
becézik, nyilván nem azért, mert Sztálin elől elmenekült magyarok
lakják... Akkor esetleg
„Kis Budapest" lenne a neve.
A számtalan pro és kontra nyilatkozat ismertetése csak
összegabalyítaná a tényeket
azok fejében, akik csak felületesen tájékozottak. Az egyszerű
tényállás
a következő:
A Havannaból elmenekült huszegynehány disszidenst szállító hajócska,
amelynek
utasai szinte menetrendszerűen érkezgettek a 90 mérföldre fekvő
Kubából Miamiba -
ahol Castro hatalomátvétele óta folyamatosan növekedett a kubaiak
száma -, felborult,
és húszan életüket vesztették. Eliant halászok kimentették,
anyja azonban
a vízbe veszett. A fiúcska nagybácsikához, nagynénikéhez került
Miamiban, és
amikor
apja, Miguel Gonzales a színen megjelent és kérte, hogy gyermekét
átvehesse,
Janet Reno (egyébként maga is floridai spanyol származású...) legfőbb
államügyész
utasítása ellenére, amivel Elian átadását követelte, a „rokonság" -
és
most jön
az IGAZI poén, ami e cikk megírását indokolta - valamint az egész
Miami-beli
kubai közösség „mondjam vagy mutassam"-mal válaszolt.
Azaz: a kubai gyereket birtokló család, a kubai közösség
háttérzenéjének kísérete mellett egyszerűen ignorálta az amerikai
kormány
utasítását, és olyan szavak is
röpködtek, hogy „csak holttesteinken keresztül" juthatnak a
gyerekhez. Minden egyéb, ami ezután következett, annyi, mint amikor
egy
lezajlott kártyacsata után a
felek azon vitatkoznak, mit kellett volna kijátszani és hogyan.
Clinton és Reno
álláspontja csak az, ami felett egy Hitler, Sztálin, Mao vagy Castro
behelyettesítése esetén az ellentmondónak még érveit sem lett volna
ideje felsorolni, (a bum-bum miatt...) nemhogy legazemberezni,
legyávázni egy ország vezetőit, akik emberi és
családjogi szempontból azt tették, amit minden épeszű tenne.
Én két dolgot ajánlanék mindenkinek, akinek kételyei vannak, mit
kellene tenni.
1. Behatóan tanulmányozni politikai szisztémák jellemvonásait, hogy
meg tudjuk különböztetni a demokráciát az anarchiától, ahol mindent
lehet.
2. Tanulmányozni ősi közmondások történelmi hátterét, például: „Adj a
tótnak
szállást..." stb. Etnográfiai előjelzések tanulmányozása se
bolondság.
Következményei között lásd Trianont, és más európai országok
feltrancsírozását is.
P.L.
2000. április 25., kedd 00:00
|
|
|
