CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. május 16., csĂĽtörtök, Mózes, Botond napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

A más szemével  

Szenzációs könyv a piacon!

The true story of the military disaster that prevents American troops from going to war in Kosovo

The road to fear

(Nyugati könyvszenzáció:"Úton a félelem felé")

"Why is the United States so reluctant to fight in the Balkans? A tragic humiliation six years ago, when 18 Americans died fighting a Somali mob, still haunts President Clinton. The full facts of the nightmare have never been revealed, and the Pentagon scoffed when Mark Dowden,a newspaper reporter, set out to uncover them. But he traced survivors on both sides for a book that is causing a sensation in America"

Ezek a sorok az angol Sunday Times 1999. május 30-i számában láttak napvilágot, és szó szerint ezt tartalmazzák:

"Miért vonakodik az USA annyira, hogy harcoljon a Balkánon? A hat évvel ezelőtti tragikus megaláztatás, melynek során 18 amerikai halt meg a szomáliai csőcselékkel hadakozva,  kísérti Clinton elnököt. A szörnyűség tényei teljességükben sohasem kerültek napirendre, és a Pentagon gúnyolódott, amikor Mark Dowden riporter nekilátott, hogy leleplezze ezeket. Ám ő felkutatta mindkét oldalról azokat, akik életben maradtak, egy könyv számára, amely Amerika szenzációja."

A Bantam-könyvek sorozatában megjelent könyv a "Black Hawk Down" című film forgatókönyvírójának készségét tanúsítja a grafikusan részletes leírással. A kis katonai különítmény gépe kényszerleszállást hajt végre, és a szomáliak növekvő önbizalma és kegyetlenkedési kedve a kezük ügyébe került szerencsétlen katonák felkoncolásához vezet.

Igen... egy sor emberi tragédia, aminek visszhangja a háborús stratégia "fontosságában" elhal. Mégis: mi lenne az "ildomos" és "toleráns" magatartás egy agyba-főbe vert, fegyvertelen és politikai ambíciók áldozatául dobott polgári társadalom részéről, ha olykor a támadókkal szemtől szembe kerül? A tatárokról feljegyezte a történelem, hogy a 13. századbeli világhódító hadjáratok idején a leigázott népeket maguk előtt hajtva, azokat küldték harcba mindenekelőtt. Úgy látszik, ők már tudták, hogy  egy országot megszállni nem egyszerű katonai feladat csupán, és egyáltalán nem bizonyos, hogy ami nekem, a támadónak jó, igazolt és erkölcsös - az a vesztes félnél a politikai handicapen túl is tárt karokkal várt egyetértés az összlakosság részéről! Aki ezt nem látja át, az becsapja saját magát!

De ne kerülgessük, mint macska a forró kását: egy háborúban el szoktak esni a katonák, és ha elfogják őket, megesik, hogy összeverik, lelövik, vagy felakasztják őket. Marad a Nemzetközi Vöröskereszt és a hágai egyezmény, amelyek az ilyen atrocitásokat tiltják. Egy kis földrajz: a Nemzetközi Vöröskereszt Genfben, azaz Svájcban, Hága Hollandiában, az amerikai katonákat esetleg pofozó sőt akasztgató csőcselék pedig - ugyancsak esetleg - a balkáni hegyvidéken. Az effajta tilalmak nemzetközi jogi hatása kb. olyan, mint az Aspiriné a rákra. Megbélyegezni a tettet? Igen! Arra jó! Megakadályozni? Mondjam, vagy mutassam? Tudjátok mit mondott Milosevics a hágai nemzetközi bíróság idézésére háborús bűnözés ügyében? Ha ti tudjátok, mondjátok meg nekem, mert én nem tudom. De sejtem. Olyasmit, amit az amerikaiak itt mondanak, amikor fogócskát játszanak:
- Catch me!... Hogy aszongya: "Csípj el!"

Aki viszolyog a fentebb felvázolt rizikóktól, és tényleg a félelem utcáját járja, az vagy ne bonyolódjon háborúba, minden erővel kerülje el azt, vagy ha elég erős és teheti: folytasson totális háborút. A totális háború ma kicsit más, mint régen volt. Az elavult, letűnt nomenklatúra totális háború alatt azt értette, hogy az ellenfelet minden eszközzel és mindenütt, szárazon, vízen és levegőben egyaránt el kell pusztítani, szőrőstül-bőrőstül, a polgári lakossággal együtt.

Ma - kérem tisztelettel - a szemlélet más. Ma a totális háború viselőjének otthon kell ülnie, esetleg kártyázni vagy sakkozni, és katonák helyett gépeket és kompjúterrel irányított Missile-okat kell az ellenség nyakára küldeni, mindaddig, amíg a Missile-ok már csak "fosszíliákat" találnak ott - azok meg nem lélegeznek. Közben gondos könyvvitelt kell vezetni, a következő tételekkel: 1. A küldött Misssile-ok száma, 2. Egységára, 3. A Missile-felhasználás költsége naprakész formában. Az egyensúly nagyon fontos!

Aki mindezeket nem érti, mindig ágálni fog az okosok ellen, amíg világ a világ.

- cogitant -



1999. május 30., vasárnap 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület