(Hajjaj, bezzeg az én időmben! - lehet hallani szinte mindenhol, csak ilyenkor azért felvetődik a kérdés, ezek az emberek vajon miért élnek, ha már elmúlt az ő idejük? Na jó, azért a dolgot nem lehet ennyire szélsőségesen megítélni, biztos az általános bizonytalanság rányomja bélyegét az emberekre, s abban, ami elmúlt, ami biztos és szép volt, megtalálták a biztonságot, csak már ideje lenne felébredni, mert: "az én nevem nem az, hogy voltam, / az én nevem az, hogy vagyok ". De én ehhez állítólag még fiatal vagyok, szokták mondogatni nekem.)

Mindenesetre a június 5-i koncertre már áprilisban elfogyott szinte minden jegy, s lehetett kapni pólót, a zenekar legújabb kazettáját, pogácsát; mindent, mi szem szájnak ingere. Húsz óra környékén még jó háromnegyed részig telt meg a Kisstadion, úgy látszik a fanok már hozzászoktak, hogy koncert még soha nem kezdődött pontosan kis hazánkban. Így volt ez most is. Bochkor Gábor volt hivatott a hangulatot előkészíteni, aztán elég szépen megbukott ezen a poszton. Mindent sikerült csinálnia, csak jó légkört nem, szövege közben a "mikor kezdődik már a só" kezdetű mondatok hangzottak el, stadionszerte. Fél kilenckor aztán bevonult néhány dobos, hogy a Létezem kezdő taktusaival bedobolják a zenekart. Igen, és a srácok figyelték a zászlót, és őrjöngött a publikum, és bumm... lett volna, ha a hangosítás - brrr... No meg nagyobb csinnadrattával is kezdhették volna (ha az a volna ott nem volna...). S csak az a fontos, az a fontos, hogy a hangosítás jobb legyen, mert bizony, benne volt a bukás lehetősége.

Kissé fagyos volt a hangulat kezdetben, ami azért egy ilyen zenét játszó bandánál elég nagy szégyen. de aztán úgy a negyedik, Szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú című kompozíciónál sikerült felforrósítani a jelenlévőket. Aki már hallotta ezt a nótát élőben, az tudja, hogy kábé ezerszer jobban adják elő, mint ahogy a lemezen hallható. (Én speciel erre a számra voltam a legjobban kiéhezve, főleg, ha egy olyan gitárszóló van benne, amit a lemezen nincs). Hiába normalizálódott némileg a hangosítás, a fenti dalnál, illetve még számosnál nem hallatszott tisztán minden hangszer. Mert a zenekar számai igazából csak így élvezhetők, lásd pl. a Kígyóbűvölőnő című alkotás fúvósbetétjét, amiből szinte semmit sem lehetett hallani, az ülőhelyeken még azt sem, amit én elől, a küzdőtéren, s emiatt elveszett belőle az a bizonyos él, ami a dalt zseniálissá teszi.
Mikorra aztán kezdett olyan hangulat lenni, mint ami elvárható lett volna, megjelent a színpadon mindannyiunk legkedvesebb Bochkor Gábora, hogy frappáns és abszolút értelmetlen mondandójával lehűtse a kedélyeket. Az rendben van, hogy el kell mondani, hogy tíz év után ez az első koncert, meg ezt meg is kell ünnepelni, meg miegymás, de mégse a koncert legjobb pillanataiban...

Vizsgáljuk inkább a zenészeket. Környei Attila basszusgitáros mondta a minap, hogy erre a bulira több hónapot próbáltak, hiszen ő, és Kozma Tibor már jó néhány éve nem zenél aktívan. Talán Attilánál volt a kihagyás a legfeltűnőbb. Na jó, ő sose volt Magyarország legjobb bézgitárosa. Persze Szikora Róbert is régen énekelt ennyit egyhuzamban. Ha már itt tartunk, Robi hangja az elmúlt években néhány hangot mélyült. Számomra a legnagyobb kérdés az volt a show előtt, hogy vajon ki tudja-e énekelni az első három lemezen hallható elég magas hangokat. Nos, nem, de nem is próbálkozott vele. A billentyűs Holló József - aki mostanában saját és mások szórakoztatására instrumentális számokat komponál - volt a legjobb zenész a zenekarban mindig is, és a mostani koncerten is. A dobos Barile Pasquale mellet. Mondhatni, ez a két ember, meg a "Szikorarobi" vitte az egész koncertet. A többiek is jók voltak, de ők még annál is jobbak.

Meglepetten tapasztaltam, hogy bár az első lemez megjelenése óta eltelt 15 év, a dalok mégis maiként szólaltak meg. Szikora Róbert biztos nagyon szeret politikával foglalkozni, hiszen több interjúban és a koncerten is aktuálpolitizált. Szegény Horn Gyula is szóba került a koncerten, mert a Titkos szerelem azon sorát, mely imígyen szól: "modell volt, még pár évvel ezelőtt", ekképpen adta elő: "modell volt még Horn Gyula előtt..."
Összefoglalva; számomra picit, de csak nagyon picit csalódás volt ez a koncert. De nem a zenészek miatt, ők tették amit tenni kellett. Inkább a koncertben lévő elpuskázott lehetőségek miatt; a hangosításból, a fényből lehetett - és kellett - volna sokkal többet is kihozni.
Én nagyon szeretem ezt a zenekart, nagyon vártam ezt a koncertet, úgy saccperkábé tíz éve. Miattuk, a dalaik és szövegeik, az egész hangulat, az életigenlés, az életöröm miatt lettem olyan, mint amilyen, de könyörgöm, ha már egyszer összeállnak, a koncertszervezők figyelhetnének ilyen - látszatra apró - dolgokra is...!
majormarci