Öngyilkosjelöltek ne hallgassák!

Vilmányi Gábor, az Exotic ex, és a Manhattan jelenlegi énekes- gitárosa szólólemezzel rukkolt elő. A korong tartogat néhány meglepetést a rajongóknak és szimpatizánsoknak... Nézzük:
A lemez címének van egy olyan jelentése is, hogy amit eddig csinált, az eddigi munkássága nem egészen a saját hangja, kvázi idegen tőle. Ugyanakkor a lemez meghallgatásakor számomra egy kicsit megtört, magányos ember rajzolódott ki, enyhe depressziós gondolatokkal, kis keserűséggel. Az album tizenegy dalából kilenc a fentieket ábrázolja. Tehát valószínűleg a címmel nem elhatárolódni akart saját zenei múltjától, hanem nyomatékot adni annak, hogy itt a saját gondolatairól, érzéseiről énekel. Mindenesetre ennyire depressziós poplemezt régen hallottam. Abszolút megdöbbentő hitelességgel írja le, hogy egy kapcsolat végén milyen érzések keringenek az emberben... Mindezt még tetézi a Szomorú a szívem című dal, amelynek refrénje egy népdal. S, mint az köztudomású, a népdalokban van a legtöbb érzelem; több évszázados keserűség összegződik bennük. (Gábor egyébként az Exotic előtt egy folk-rock zenekarban gitározott.)
Zenei szempontból igazán nagy újítás nincs. Talán a hatodik Manhattan lemez stílusához van közel a produkció, csak egy kicsit korszerűbb; kevesebb gitár hallható benne. Megfelelő szinten slágeresek a számok, ugyanakkor igényesek is. Na jó, a Hazafelé című dal erőteljesen vendéglátós kíséretét leszámítva. (Igaz, a dal hangulata is eléggé olyan, mint amilyeneket a vendéglátó-ipari egységekben szoktak játszani a zenészek.)
Összefoglalva: sok szempontból az idei év egyik legérdekesebb albumát készítette el Vilmányi. Csak én ráírtam volna a borítóra: Öngyilkosjelöltek ne hallgassák...
Bill