1. rész: Miért és hogyan jutottunk idáig?

Az utóbbi egymillió évben a hőmérséklet kisebb-nagyobb ingadozásokat mutatott. A jégkorszakok után a levegő felmelegedett, majd hosszabb-rövidebb ideig tartó meleg időjárás után újabb lehűlés következett. Jégkorszakok kb. százezer évenként ismétlődtek. Természetesen a "nagy" ciklusokon belül kisebb, pár száz éves ingadozások is megfigyelhetők. Ismert tény pl., hogy Mátyás királyt még a befagyott Duna jegén választották meg.
Századunk vonatkozásában igazoltnak tűnik, hogy a földi légkör középhőmérséklete az elmúlt száz évben - természetesen térségenként változó mértékben - 0,3-0,6 °C-kal nőtt, s a következő évszázadban már 1 °C-kal is növekedhet. A kérdéssel foglalkozó kutatók egy jelentős része a meteorológiai adatok és éghajlati modellek vizsgálata alapján ma már azt állítja, hogy ismételten "klímaváltozásnak" vagyunk tanúi. Az is bizonyított ugyanakkor, hogy e változásban az emberi tevékenység is jelentős szerepet játszik.
A klímaváltozásnak sok feltételezett, és kevés biztosra vehető hatása van. Feltételezik pl., hogy a melegedés egyes térségekben a csapadékintenzitás növekedésével, más térségekben annak csökkenésével járhat. A melegedés az északi országok számára javíthatja a mezőgazdasági termelés lehetőségeit, más, már most is túl meleg éghajlatú helyeken viszont ronthatja. Egyes, alacsonyan fekvő térségeket eláraszthat a tengervíz, ha a felmelegedés következtében megolvadt sarki jég miatt megemelkedik a tenger vízszintje. Még újabb feltételezések szerint nemcsak a főbb meteorológiai jellemzők átlagainak a megváltozására kell figyelni, hanem arra is, hogy megnövekedhet a szélsőségek (a heves esőzések és havazások, a szélviharok, a szélsőségesen alacsony vagy magas hőmérsékletek stb.) gyakorisága is.
De hogyan függ össze a klímaváltozás és a levegő szén-dioxid tartalma? Másként megfogalmazva: mennyire lényeges kérdés az, hogy a szén-dioxid koncentrációt megfelelő sávban tartsuk? Ismeretes, hogy a szén-dioxid, a víz és a levegőben található több más gáz - az ún. üvegházhatású gázok - akadályozzák azt, hogy az eredetileg a Napból származó, majd a Föld felszínéről visszaverődő hősugárzás elhagyja a légkört. Ez a visszaverődő hősugárzás jelentősen hozzájárul a levegő hőmérsékletének emelkedéséhez, s végső soron a klíma kialakulásához és változásához.
Az üvegházhatású gázok közül - a vízgőzt figyelmen kívül hagyva - a szén-dioxid van a legnagyobb koncentrációban jelen a levegőben. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok gáz a szén- dioxidnál sokkal hatékonyabb az üvegházhatás kialakításában (pl.: metán, nitrogén-dioxod). E két tényező összhatásából adódik az, hogy a globális felmelegedésért elsősorban, mintegy 50-60 %-ban a szén-dioxid tehető felelőssé.
Ha megvizsgáljuk ezek után azt, hogy hogyan alakult a levegő szén-dioxid koncentrációja a közelmúltban, akkor becslések alapján megállapíthatjuk, hogy az ipari forradalom óta a szén-dioxod koncentrációja mintegy 28 százalékkal nőtt. A közelmúlt mérései egyértelművé teszik, hogy ez a koncentráció-növekedés nemhogy lelassult, de még fokozódik is. Ez a növekedés kb. 10-szer intenzívebb a legutóbbi természetes növekedési ütemnél, ami az utolsó jégkorszakban fordult elő.
Vajon mi eredményezte ezt a jelentős koncentráció-növekedést? Egyértelműen meg lehet állapítani, hogy a legfontosabb ok az emberi tevékenység volt. Ezen belül sokáig az erdők irtása volt a legfontosabb emissziós tényező, aminek jelentősége ma sem lebecsülendő. Az erdőirtás többnyire égetéssel történik, az égetés után az erdőtalaj humusztartalma is gyors ütemben oxidálódik, s a hosszú idő alatt elnyelt és a talajban raktározott szén így rövid idő alatt, és nagy mennyiségben kerül a légkörbe.
Történetileg nézve az erdőirtások a mai fejlett világban 1930-ig megelőzték az ipari tevékenységet a szén-dioxid kibocsátás tekintetében. Európában a középkorig, Észak-Amerikában viszont főleg a XIX. században irtották ki a legtöbb erdőt, főleg szántófölddé alakítás céljából. A mérsékelt égövben ma az ezer évvel ezelőttinek csak kb. a fele területén találhatók erdők. A trópusi, dinamikus népesség-növekedést mutató fejlődő országokban most zajlik az a folyamat, amelynek révén - elsősorban mezőgazdasági földterület nyerése céljából - leégetik, kiirtják az erdőket. Mindazonáltal az olyan, viszonylag fejlettebb országban, mint Oroszország, továbbá Kanada, szintén hatalmas erdőterületek tűnnek el, itt azonban a faanyag-nyerést szolgáló mértéktelen fakitermelések miatt. Becslések szerint mostanában minden évben mintegy 15 millió hektárral csökken az erdővel borított szárazföld területe. Egy másik, reális becslés szerint 2050-ig mintegy 660 millió ha erdőt fognak kiirtani; 2100-ig pedig a jelenlegi trópusi erdők 3/4-e tűnik majd el.
Az ipar (beleértve a közlekedést) szénkibocsátása valamikor a gőzgépek feltalálásával kezdett egyre jelentősebbé válni, s ma a közlekedéssel, a cementgyártással és más emberi tevékenységekkel együtt a legfontosabb szénkibocsátó. Úgy tűnik, hogy a fosszilis energiahordozók (a szerves vegyipar számára: szerves kémiai alapanyagok) felhasználása a civilizált országok egyik legsúlyosabb környezetszennyezését eredményezi. Az ipari eredet szén-dioxid az összes kibocsátás 4/5-t teszi ki.
Annak a szükségességét, hogy stabilizáljuk valamennyire a légkör összetételét, s ezzel elkerüljük a klíma számunkra kedvezőtlen megváltozását, néhány évtizeddel ezelőtt ismerték fel. A földi folyamatok befolyásolása természetesen elsősorban az emberi tevékenység környezetszennyező jellegének csökkentésével kellene, hogy megtörténjen. Ez azonban a gazdasági növekedés, az emberiség lélekszámának és az életszínvonalnak az emelkedése miatt - amiről eleddig egyetlen ország sem volt hajlandó lemondani - csak akkor volna elképzelhető, ha forradalmian új tudományos eredmények alapján teljesen új működési elvek szerint működő energiatermelő rendszereket és új, szén-dioxidot nem emittáló termelő technológiákat tudnánk bevezetni. Mivel erre a belátható időn belül nem számíthatunk, azt kellett célul tűzni, hogy minden lehetséges eszközzel próbáljuk vagy csökkenteni az alkalmazott termelési folyamatok szén-dioxid kibocsátását, vagy növelni a szén elnyelését.
Felmerült tehát a kérdés, hogy bizonyos technológiai fejlesztésekkel, a hatásfokok javításával, katalizátorok és filterek beépítésével nem lehet-e csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást? A szén elnyelésével kapcsolatban pedig - az erdőirtások szénkibocsátásban betöltött jelentőségének, valamint a növények fotoszintézisének ismeretében - magától adódott a kérdés, hogy nem lehet-e az erdőgazdálkodás megfelelő irányú fejlesztésével hatást gyakorolni a szénkörforgalomra? A válasz elvben természetesen mindkét kérdésre igen. Arra azonban, hogy milyen konkrét módszerekkel érhető el siker, s hogy e módszerekkel mekkora hatást lehet elérni, csak alaposabb számítások után lehet megfelelő választ adni.
Ezek a számítások és a megvalósítható programok keresése nemzetközi és hazai szinten egyaránt már évek óta megkezdődtek. Közel 20 éve tett közzé állásfoglalást a Meteorológiai Világszervezet a globális éghajlatváltozás kockázatáról és e kockázat elemzésének szükségességéről. 1980-ban Éghajlati Világprogram indult, majd 1988-ban létrehozták az IPCC-t (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) az addig összegyűlt adatok és vizsgálati eredmények szintézisének elvégzésére. A folyamat egyik kiemelkedő jelentőség állomása volt az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján, Rio de Janeiro-ban 1992-ben elfogadott Éghajlatváltozási Keretegyezmény. Ebben az egyezményben az aláíró országok vállalták, hogy az emberi tevékenységből eredő, a légkörbe kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége 2000-ben nem fogja meghaladni a kibocsátás 1990. évi szintjét.
Magyarország 1994. februárjában csatlakozott az egyezményhez olymódon, hogy a referenciának nem az 1990-es évet, hanem a jelenlegi gazdasági visszaesést megelőző, szén-dioxid kibocsátási szempontból mértékadónak tekinthető 1985-1987-es időszak átlagértékét jelölte meg. A keretegyezmény megszületése után egyre több tanulmány foglalkozott a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok jelentőségével, a kibocsátás csökkentésének lehetőségeivel, az energiahasznosítás racionalizálásának útjaival.
Az egyezmény része az is - de természetesen ez egyébként is fontos -, hogy viszonylag rendszeresen megbecsüljük az említett gázoknak a légkörbe kibocsátott mennyiségét. Ugyanígy lényeges annak megbecslése, hogy milyen módszerekkel és milyen mértékben érhető el a széndioxid koncentráció csökkenése. Vagy alkalmazkodunk ugyanis - a teljes élővilággal együtt - a többlet szén-dioxid miatti környezeti változásokhoz, vagy megpróbálunk valamit tenni a széndioxid koncentráció további növekedése ellen.
Ezeknek az erőfeszítéseknek az egyik mozgatórugója az USA által támogatott program (U.S. Countries Study Program, U.S. Support, 1995), amelynek célja, hogy az egyes országok külön-külön felmérjék saját lehetőségeiket. Ebben a programban hazánk is részt vesz, s az ennek során kidolgozott javaslatok alapját képezhetik azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel Magyarország is hozzájárulhat a földi légkör állapotának megóvásához, ill. az állapotromlás lassításához.